Ahogy az tudható volt, szombat délután elkezdődött a filmmogul tárgyainak aukciója, ahol többek között lehetett licitálni a legendás Bentleyre, illetve a Rambo-késekre is.

A Blikk és az Index beszámolója szerint a kocsi 10 millió forintról indult a kések esetében pedig 20 millió volt a kikiáltási ár. Az interjúkból egyébként az is kiderül, hogy Vajna Tímea a befolyt összeg egy részét felajánlja a Gottesgen György Országos Kardiológiai Intézet számára.

Az aukció még az este folyamán is tart, a Blikk még arra is emlékeztette az olvasókat, hogy hasonló Bentley, ami végül 15 millióért kelt el, korábban az Üvegtigris 3-ban is szerepelt. Gazdára talált még a Munkácsy festmény is, melynek kikiáltási ára

28 millió forint volt, ezen az áron is ment el! Emellett pedig a Rambo-kések is a kikiáltási árukon kerülnek új tulajdonosukhoz, így 20 millió forintért vehette át új gazdájuk.


Az aukcióról képek is készültek, amiketitt meg tud tekinteni.