Majka és felesége, Dundika a Hot! Magazinnak meséltek párkapcsolatuk dinamikájáról, a rapper/műsorvezető pedig még a szívbetegségéről is beszélt, ami éveken át rettegéssel töltötte el. 

A cikkben Dundika, alias Hornyák Hajnalka elárulta, hogy szüksége van az énidőre, amiben férje is támogatja, minden nyáron "szabadságra küldi", és meglepi őt egy úttal. 

Sosem árulja el előre a célpontot, csak annyit, hogy Európába utazunk. Egy vidám és önfeledt hét a lányokkal teljesen feltölt

- nyilatkozta Dundika. 

A cikkből az is megtudható, hogy nagyon határozottan kiáll amellett, hogy gyerekeik ne velük együtt, hanem külön szobában aludjanak, különben nem tudnának nemi életet élni Majkával

A rapper/műsorvezető inkább szívbetegségéről beszélt, amit 2001-ben diagnosztizáltak nála. Mint elmondta, hiába tanult meg együtt élni a betegségével, voltak időszakok, amikor a legrosszabbra gondolt. 

Az első 5 évem telt rettegéssel, azzal, hogy elkapják a szívritmuszavaromat. EKG-ra jártam, Holter-készüléket használtam, mire rájöttem hogy kamrai vagy pitvari fibrillációról van szó. Az az 5 év rettegéssel telt, mert sajnos az édesapám 45 esztendős volt, amikor elhunyt szívinfarktusban. A halála után másfél évvel kezdődtek nálam is a gondok

- nyilatkozta a Hot!-nak, beismerve, hogy hajlamos eltúlozni a dolgokat, és egy köhögés miatt is képes tüdőrákkal diagnosztizálnia saját magát.