Teljesen véletlen volt, hogy Fajt Alexszel pont egyszerre érkeztem a Lupa Beachre a Be-YOU-tiful nevű strandpartira – már a bejáratnál összefutottunk. Addig nem ismertük egymást személyesen, de tudtam, hogy ott lesz, mint az élő könyvtárból kikölcsönözhető egyik híresség, aki arra vállalkozott, hogy bárkivel elbeszélget önelfogadásról, önszeretetről, transzneműségről. Fajt Alex ugyanis ebben az utóbbi témában érintett: az Éjjel-nappal Budapestben még Emma, egy leszbikus lány szerepét alakította, és ő maga is leszbikus lányként élt ekkor. Tavaly decemberben azonban a Youtube-csatornáján bejelentette, hogy ő felismerte magában, hogy igazából transzfiú.

Befelé menet a tűző napon gyalogolva-olvadozva beszédbe elegyedtünk, és megkértem, hogy hadd én legyek az első, aki kikölcsönzi őt az élő könyvtárból, és hamarosan le is ültünk a strandon egy asztalhoz egy olyan fél órára beszélgetni. A következők hangzottak el.

Hol születtél, mit tanultál, mit dolgoztál eddig?

24 éves vagyok, budapesti, tősgyökeres, itt születtem, itt nőttem fel. Drámatagozatos iskolába jártam, színésznőnek készültem, de egy idő után elakadt ez a dolog. Nagyon sok heteró karaktert kellett játszanom, és leszbikusként nem feltétlenül akartam azonosulni azzal, hogy fiúkkal csókolózzak és a többi… Persze ez csak egy szerep, és el is tudtam játszani, de nem akartam hosszabb távon ezt csinálni. Ha néztem egy sorozatot vagy filmet, sosem a lány karakter szerepébe illesztettem be magam, hanem a fiú karaktert szerettem volna játszani, de lányként nem játszhattam fiúkat. Leszbikus szerepek meg nagyon ritkán vannak, főleg színházak előadásaiban – az Éjjel-nappal Budapest az, ami, de ott kaptam lehetőséget.

Hogy kerültél be az Éjjel-nappal Budapestbe és mennyi ideig voltál a képernyőn?

Benne voltam már az adatbázisban, és egy barátom dolgozott ott, és ő mondta, hogy lenne egy biszex karakter. Bementem egy próbára, megkaptam szerepet. Nagyjából egy fél évet szerepeltem az Éjjel-nappal Budapestben, akkor még lányként. Emmát játszottam, aki leszbikus, és összejön egy nővel, akinek volt férje és gyereke.

Ebben az időszakban volt, hogy megismertek az utcán?

Volt...

Rossz volt?

Nem, izgalmas! Volt, hogy elmentem nyaralni Harkányba, bementem a dohányboltba, az ott dolgozó hölgy meg rámnézett, hogy „te az előbb még Budapesten voltál a Simonnal egy lakásban! Itt vannak a többiek is?” Mondtam, hogy nem, most csak én jöttem nyaralni... Alapvetően ha megismernek az utcán, akkor nem buktathatod le a karakteredet, nem mondhatod, hogy „én nem az vagyok” – voltak ebből vicces szituációk.

Hogy tekintesz most vissza arra az időszakra, amikor leszbikus lányként éltél?

Szerintem én világéletemben transzfiú voltam, csak ezt nem tudatosítottam magamban. Amikor comingoutoltam 14 évesen, mint leszbikus lány, akkor se tudtam azonosulni a leszbikussággal. Nem azt láttam, hogy egy lány vagyok, aki lányokkal van együtt, hanem belül mindig azt éreztem, hogy férfi vagyok, aki lányokkal van együtt. A kapcsolataimban is azt szerettem, ha úgy kezeltek, mint egy férfit – ezért a leszbikus-társadalomban mindig kívülállónak éreztem magam. Nem is szerettem, ha azt mondják rám, hogy leszbikus – azt mondtam, hogy meleg vagyok, vagy hogy a lányokat szeretem.

Mikor merült fel benned először, hogy talán mégsem leszbikus vagy?

Még 21 évesen láttam egy Insta-posztban egy kollázst, amiben egy fiú és egy lány volt egymás mellett. Az volt aláírva, hogy „egy éve tesztoszteronon”. Megnéztem, és nem értettem, hogy hogyan lehet, hogy ebből a lányból fiú lett. Ekkor utánanéztem a transzneműségnek, és már ekkor felismertem magamban, hogy nekem ez lehetne az út, amit járhatnék. De aztán a családomra gondoltam, és ezért nem kezdtem bele az átalakulásba. Fiatal is voltam, és azt mondtam, hogy á, majd elmúlik, biztos majd valahogy megbarátkozom saját magammal, a cicimmel, azzal, hogy lány vagyok – de nem sikerült.

Volt egy fordulópont vagy egy élmény, ami megváltoztatta ezt a hozzáállásodat?

Tavaly voltam a Sziget Fesztiválon önkéntesként, a Labrisz egyesületet képviseltem a melegsátorban, és mellettünk volt a transzneműek sátra. Ott ismerkedtem meg a transzneműséggel, találkoztam transzneműekkel, ami nagyon nagy hatással volt rám. Tök jó volt látni transzfiúkat, akik férfiként tudnak élni. Beszélgettem egy sráccal, elmeséltem neki az életem, és ő mondta nekem, hogy „szerintem te transznemű vagy”. Erre azt mondtam, hogy „én? na ne vicceljünk már, én nem vagyok transznemű!” Addig talán valahol el is ítéltem a transzneműséget. Volt a baráti körömben egy ismerős transzfiú, akit mindig azzal cikiztem az átalakulása miatt, hogy „hogyan dobhatod el magadtól a nőiességet?!” Akkor nagyon feminista voltam, utáltam a férfiakat – ez volt mögötte.

De aztán…?

De aztán rádöbbentem, hogy én is transznemű vagyok, kicsit meg is borultam, megzavarodtam, hogy most mi történik velem. Akkoriban volt egy barátnőm, akivel együtt voltunk, ő segített ezt feldolgozni, és azt mondta, hogy már amikor megismert, akkor tudta rólam, hogy transznemű vagyok, csak várta, hogy mikor fogom én saját magam is felismerni. Elkezdtük ezt a tesztoszteron-kezelést tavaly szeptember 13-án, és azóta élek transzfiúként.

Szeretsz erről a témáról beszélni?

Igen, mert nagyon izgalmas! Még saját magamnak is. Nagyon fura látni, hogyan változik a testem hétről hétre, hónapról hónapra.

Hogyan változik?

Brutális, mennyire! Olyan helyeken szőrösödöm, ahol egy lány nem szokott – erre az eseményre most pont megborotválkoztam egyébként, bár olyan szőke szőröm van, hogy alig látszik. Nem edzek, mégis van izomzatom, megváltozott az arcom, a vékony hangom helyett mélyebb orgánumom lett. A cicim teljesen lement a tesztoszterontól, de az első változás, amit észrevettem magamon, az úgynevezett bottom growth volt, ami az alsó növekedést jelenti. Elmentem pisilni, és láttam, hogy ott alul megnőtt.

Nyilván nem kizárólag a tested változik meg a tesztoszterontól...

Nem, nem csak a testem változott, hanem gondolkodásom, a kisugárzásom is, mindenre hatással volt. Szerintem én akkor nőttem fel, amikor megkaptam az első tesztoszteron-injekciót. Sokkal komolyabb lettem, mint amilyen voltam, teljesen másként látom a világot azóta.

A Youtube-csatornádon már most is rengeteg videó található a témáról, tervezed, hogy folytatod ennek a folyamatnak a dokumentálását?

Igen, kezdettől ez volt a tervem: ha a tesztoszteront elkezdem, akkor megosztom másokkal a történetemet. Amikor utánanéztem a tesztoszteron-kezelésnek és a transzneműségnek, akkor nem nagyon találtam olyan magyar embert, aki ezt dokumentálta volna vagy beszélt volna nyilvánosan erről. Ez egyrészt érthető, hiszen a transzneműek szeretnének beleilleszkedni a társadalomba, belesimulni abba, hogy én férfi/nő vagyok, anélkül, hogy felvállalnák, hogy ők milyen testbe születtek. Mindig csak amerikai, német, spanyol, stb. youtubereket láttam, akik erről beszéltek. Másrészt fontos, hogy ne legyünk ennyire láthatatlanok, merjünk erről beszélni. Nemcsak Magyarországon, de globálisan is láthatatlanságot jelent a transzneműség, nem beszélnek a transzneműekről, nem foglalkoznak velük, magunkra vagyunk hagyva.

Nekem az a benyomásom, hogy ha a transzneműségről van szó a médiában nagy ritkán, akkor általában lányokat látunk. Te is így látod, hogy a transzfiúk még kevesebbet szerepelnek, mint a lányok?

A transzlányokkal mostanában tényleg gyakrabban lehet találkozni a médiában, de a transzfiúkkal senki nem foglalkozik. Pedig durvább változások vannak egy transzfiúnál, mint egy transzlánynál. A nőknél a műtéttel egy gyönyörű vaginát tudnak létrehozni, nekünk viszont a fallosz úgy néz ki, hogy arról nem lehet letagadni, hogy műtve van, mert több helyről vesznek hozzá bőrt, és tesznek bele egy kis hidraulikus kart… A nők a mellüket meg tudják csináltatni, ezt minden második cisz nő meg is csináltatja – nekünk viszont a mellműtét után két heg marad. Mit mondjak majd, hogy szívműtétem volt? Hogy volt ott egy tumor? Mi, transzfiúk le se tagadhatnánk az előző énünket. A transzlányok könnyebben beilleszkednek.

Milyen érzés neked most kijönni egy strandra, ahol mindenki fürdőruhában van, miközben neked viszont a fürdőruha nyilván nem opció?

Szerinted...?! Itt ülök sportcipőben és ingben, vágyakozom a vízbe, de nem tudok bemenni. Ha én most levenném az ingem, azt látnák az emberek, hogy a mellemen van egy hatalmas leszorító. Egy-két hónapja jöttem rá, hogy én nem fogok tudni strandra menni addig, amíg meg nem csináltatom a topműtétemet. Hogy mennék strandra? Bikinifelsőt nem fogok felvenni – szőrös a hasam, a köldököm és a hónaljam. A megoldás az lehet, ha pólóban kezdek fürdeni, de úgy nem esne olyan jól. Már nagyon várom a percet, amikor készen lesz a topműtét, és eltelik 3 hónap – mert addig kell várni, amíg teljesen begyógyulnak a sebek –, és leveszem a felsőmet. Ha tél lesz, nyár lesz, nem érdekel, én félmeztelenül fogok végigsétálni az utcán, az fix!

Hozzászólna? Írjon nekünk Facebookon!
Akkor nőttem fel, amikor megkaptam az első tesztoszteron-injekciót

Fajt Alex az Éjjel-Nappal Budapestben még leszbikus önmagának egy fiktív verzióját alakította, de ma már fiúként él.

535 · Jun 29, 2019 11:21pm Tovább a kommentekhez
Facebook Comments