A  38 éves egykori playmate, Bódy Sylvi szingli, de kitartóan keresi a nagy őt. A Szerelemcsütörtök című műsorban beszélt róla, milyen férfire vágyik, amit a Bors számolt  be elsőként. 

A műsorban Bódy Sylvi elmondta, hogy szép számmal akadnak hódolói, aminek örül is, hiszen kedves szavakkal nem lehet betelni. A hódolói a haját, a lábát, a szemét, a fülét, lényegében minden testrészét dicsérni szokták, de az ex-playmate hozzáteszi, hogy nem mindegy, kitől jön a dicséret. 

Úgyhogy uraim, ne fogjátok vissza magatokat, örülök neki, ha megdicsértek

- mondta a műsorban. 

Azt is kifejtette, hogy szerinte az a szép nők átka, hogy a férfiak nem mernek odamenni hozzájuk, mert félnek a visszautasítástól. Pedig Bódy Sylvinek a macsó, bátor férfiakat szereti, akik nem riadnak meg tőle:

De kérdem én: hol vannak azok, akik háborúba mentek, és csatákat nyertek? Az alfahímek. Mert ők kellenek nekünk.

Azt is bevallotta, hogy volt már egyéjszakás kalandja az „istenek szigetén", ahol a hely romantikája miatt mondott igent a kalandra, de másnap már másfelé vezetett az útja. 

De hozzáteszem, nem vagyok könnyű préda, én klasszikus nő vagyok, akit meg kell hódítani

- mondta Bódy Sylvi, aki szerint egy nő akkor ragyog a teljes pompájába, ha édesanya lesz. 

Reméli, egyszer ő is elmondhatja ezt magáról.