VV Krisztián a Való Világ 9. széria legutóbbi kiesője, aki eddig arról volt nevezetes, hogy végtelenül ízléstelen stílusban kommunikált a villatársaival, legfőképp a nőkkel. Alighanem ezt elégelték meg a nézők, és ejtették ki nagy egyetértésben a játékból.

Krisztán az utóbbi heteket végigszexelte VV Viviennel, félretéve a tényt, hogy otthon a barátnője várja, de mivel szerencsés alkat, állítólag a lány simán megbocsátaná neki a hűtlenkedést, sőt, fel is ajánlotta, hogy költözzön hozzá, derül ki a Blikk videójából

A 23 éves ex-villalakó azonban egyelőre kivárásra játszik, és csak akkor költözik hozzá, ha nincs jobb alternatíva. Állítja, annyira szerelmes Vivienbe, hogy inkább nagyvonalúan egy üres lakásban vár rá, mint a volt barátnője mellől, már amennyiben Vivien kibírja, hogy ne feküdjön le egyik villatársával sem az elkövetkezendő időszakban. (Ez ugye azért kérdéses, mert ő volt az, aki összekavarodott VV Radiccsal, majd két nappal azután, hogy a férfi kiesett, máris nem lehetett kivakarni Krisztián ágyából. Következésképp Vivien hajlamos elég rövidre zárni a szakítás utáni gyászidőszakot, és halálosan beleszerelmesedni bárki másba.) 

Nem tudom még, hogy lesz, sok múlik azon, hogy Vivien tényleg kitart-e mellettem a villában. Ha igen, akkor ez egy csodás kapcsolat lehet, mert én a látszat ellenére szerelmes vagyok

- nyilatkozta Krisztián a lapnak. De nemcsak a szerelmi életéről beszélt, hanem arról is, miként éli meg, hogy néhány, régebben készült melegszex-videó miatt zaklatják őt a nézők. 

Mit mondhatnék? Fiatalon, 18-19 évesen az ember meggondolatlan és naiv. Ezek csak amolyan netes színjátékvideók voltak, ám gyorsan sok pénzt lehetett velük keresni. Már bánom, hogy a beköltözés előtt nem vállaltam a múltam ezen részét, akkor talán most már ez sem lenne érdekes.