Ez egy 25 éves kép a Take That együttesről:

1993-ban még Robbie Williams is a csapat tagja volt, de ő pár évvel később elment, szólóban sikeres lett, aztán 2010-ben visszatért a Take Thatbe, de aztán megint távozott, sőt, nem sokkal később még egy tag elment, Jason Orange, így mostanra csak hárman maradtak. Egy hete jelent meg Odyssey című kvázi-besztof albumuk, ami az elmúlt egy hét legtöbb példányban eladott, illetve leghallgatottabb albuma lett Nagy-Britanniában, írja a hivatalos brit slágerlistát készítő társaság holnapja. Ennek a No1-nak a tiszteletére született az alábbi fotó.

Nagyon látványos a különbség a két kép között: nem fiatalodnak ők sem. De úgy tűnik, hogy emiatt a maradék három tag nem pánikol különösebben – normális, szimpatikus férfiaknak tűnnek az 50 felé közeledve is. Sőt, a fent a bal oldalon látható Howard Donald már jó fél éve nem közeledik, mert áprilisban betöltötte az ötvenet.

James Masterton slágerlistaguru mai cikkében megjegyzi, hogy idén csak egyetlen olyan előadói stúdióalbum volt ezen az Odysseyn kívül, amit ilyen hatalmas példányban vettek-hallgattak a britek, méghozzá Eminemtől a Revival. Ez nyilvánvalóvá teszi a tényt, hogy a popalbumfogyasztó briteket igazán megmozgatni 2018-ban csak 45 és 50 év közötti férfiak tudták: Eminem is már 46 éves. Hmm.