Ahogy az manapság a magyar celebek körében szokás, Nyári Dia is a Story magazinnak fedte fel, hogy három hónapos kisfiának, Zéténynek arca is van. Emellett persze sok egyéb dolgot megosztott anyaságával kapcsolatban, például, hogy bőven kellett neki idő ahhoz, hogy belássa, mennyi áldozattal jár a feladat, amellyel mindennap meg kell küzdenie. 

Tudtam, hogy keveset fogok aludni, de azt nem, hogy mennyire rosszul viselem majd a kialvatlanságot, milyen feszült leszek tőle, hogy emiatt én is gyakran sírok majd. Azt sem, hogy nehezen kezelem a sírást, a hajnali keléseket, a bezártságot, azt, hogy ennyire megváltozott az életem. Továbbá, hogy annyi áldozatot hozok a gyerekemért, amennyit soha senkiért ezen a földön. Hozzáteszem, ez teljesen természetes számomra, és bármit megtennék érte, de idő kellett, mire ezt elfogadtam, mire én is hozzászoktam

- mondta el a lapnak, ahogy azt is, milyen jólesik neki kicsit odaadni a gyereket az apjának, amikor az a munkából hazatér. 

Amikor a párom hazaér, örömmel adom át neki a fiunkat, hogy negyedórát magammal is tudjak törődni. Azt is meg kellett tanulni, hogy ne legyen lelkiismeret-furdalásom, amikor örülök, hogy hazaért, és odaadhatom neki a gyereket. Neki meg azt, hogy ne legyen bűntudata, mert amíg ő dolgozik, sok minden rám marad. Mára mindketten rájöttünk, a gyereknevelés nemcsak a babáról szól. Mi is sok új dolgot tanulunk meg egymásról.

A 24 éves színésznő azt mondja, a baba az ő arcát és természetét örökölte, míg nyúlánk alkata egyértelműen az apjától, Kovács Dánieltől ered. A Story-n kívül alighanem az Instagram is tele lesz róla készült fotókkal, úgyhogy akkor majd kielemezheti a baba minden porcikáját.

Nyári Dia nem először nyilvánult meg egyébként az anyasággal kapcsolatban, nemrégiben csúnyán kifakadt, miután egy internetes blogger azt találta mondani, hogy ő és más celebanyák kamuznak az anyaságról.