Ebben a cikkben a szombat esti Story gála hat legfontosabb nőjét találja. Ők voltak azok, akik a megjelenésükkel a leginkább megdöbbentettek és/vagy lenyűgöztek minket – szóval ha ezeket a képeket végignézi, elmondhatja magáról, hogy a lényegről legalább nem maradt le.

Cynthia Dictator

Muszáj Cynthia Dicatorral kezdenünk, mivel a művésznő művésznevéhez híven tényleg diktált ezzel az öltözékkel: emellett egyszerűen nem lehet csak úgy elmenni. Az még hagyján, hogy kilátszik kb. mindene a bugyijától kezdve a mellközéig, de ő maga is Lady Gaga legendás húsdresszéhez hasonlította ezt a 2 kiló emberi hajból készült izét, amit szerintünk ruhának nevezni kicsit pongyolaság lenne (wáháhá). Legyen a neve inkább hajdressz, végülis tényleg üt akkorát, mint anno a húsdressz. Vannak ám hozzá hatalmas kiegészítők is, de maga a hajdressz annyira döbbenetes, hogy az ékszereket az ember csak akkor veszi észre, ha a többihez előtte egy pár másodpercig szoktatja a szemét.

Sarka Kata

Sarka Katának a Story gála történelmének néhány legszebb pillanatát köszönhetjük, ezért ő sem maradhat ki ebből az összeállításból, kíváncsian vártuk, hogyan fog megjelenni a 2015-ös eseményen. A délután kettőtől készített smink elegánsan visszafogott volt, a Léber Barbara által tervezett, ízlésesen dekoltált estélyi úgyszintén, legalábbis a korábbiakhoz és a többiekhez képest. Ja, természetesen több képünk is van a hölgyek többségéről, szóval klikkeljen, ha mindent látni szeretne, mivel itt olyan fotók is voltak, amik a tegnap esti élő közvetítésből kimaradtak!

Görög Zita

Görög Zita első pillantásra azzal sokkolt, hogy ő nem klasszikus estélyiben jelent meg a Story Gálán, hanem nadrágban, aminek a márkája Sentiments, tervezője pedig Joó Beatrix. Második pillantásra pedig azzal sokkolt, ami a blúzán keresztül átlátszott. Ez most akkor egy bimbótapasz? Már tegnap este se tudtuk igazán eldönteni, a nagyítást mindenesetre itt nézheti meg. De lehet, hogy van, aki jobban értékeli a türkizes színharmóniát a felsőrész, a sál és a fülbevaló között!

Bíró Ica

Bíró Ica szombat este újra egy kicsit Metal Lady volt, legalábbis annyiban, hogy egy fémesen-ezüstösen csillogó, flitteres ruhát vett fel. A vállrészről a rojtok nekünk nem hiányoznának, ha nem lennének ott, ennek az estélyinek a fő érdeme úgyis az, ahogyan kiemeli az 57 éves modell-énekesnő alakját. Éppen a frizurát sem imádjuk, de az összhatás még így is több, mint meggyőző. Bíró Ica tényleg nagyon tud valamit.

Varga Izabella

Az arannyal nagyon kell vigyázni, mert egy ponton túl inkább gagyi és ízléstelen, mint menő vagy szép vagy elegáns vagy kifinomult, de mi úgy érezzük, hogy Varga Izabella még nem lépi át ezt határt. Pedig a Barátok közt Nórájának fülbevalója is aranyosan csillog, a táskája szintén, de szerencsére a ruha alapszíne ravaszul a testszín, úgyhogy első blikkre azonnal szexinek tűnik ez az összeállítás, nem csicsásnak.

Horváth Éva

Ki tetszett a legjobban?

És Horváth Évát hagytuk a végére, aki Makány Márta jóvoltából rózsaszín-almazöld sellőnek öltözött a 2015-ös Story gálára. Azonban, mint tudjuk, egy ennyire testhez simuló fazont nem egyszerű összetartani: szegény Horváth Éva szenvedett is egy kisebb ruhabalesetet, már ami az estélyi hátulját illeti. Még szerencse, hogy jelen volt a Velvet tudósítója és készségesen figyelmeztette a műsorvezetőnőt, hogy kilátszik a feneke a fűzős részből. Horváth Éva gyorsan megigazította, amit meg kellett, és kifogástalan külsővel abszolválta az est hátralevő részét. Ez a heti trend, és a heti trendben mindig szavazunk, szóval kérjük önt ezúttal is, hogy egy klikkel járuljon hozzá a Velvet bálkirálynő-választásához! Viszont ha nem éri be ennyivel, olvassa végig a közvetítésünket, percről-percre, testközelből figyeltük az eseményeket, hat oldalnyi izgalom várja itt!

Kommentálná? A Facebookon tegye!