Egyesek néhány legurított felessel, mások nyugtatóval, megint mások altatóval vagy valamilyen elfoglaltsággal próbálják leküzdeni a repüléssel járó feszültséget, tudományos nevén az aviofóbiát. Egy szakember most olyan tippeket hozott, amelyek könnyen átsegíthetnek egy néhány órás repülőúton.

A Kiwi.com és a CGP Europe klinika egy nemrég közölt kutatásából kiderül, hogy a magyarok hány százaléka szenved repülésiszonytól, valamint a félelem okait is feltárja a tanulmány. Mindemellett a klinika vezetője elárulja, pontosan hogyan csökkenthető a repülés okozta szorongás.

Mint kiderült, honfitársaink 45 százaléka igyekszik valamilyen módon leküzdeni a fóbiáját, közülük is a legtöbben nők, illetve a fiatal felnőttek generációjának tagjai. Huszonhat százalékuk szórakoztatni próbálja magát az úton, minden tizedik ember igyekszik álomba szenderülni, közel ugyanennyien pedig az alkoholt vagy a gyógyszeres megoldást választják: 6 százalék általában egy pohár borral, míg 3 százalék gyógyszerrel próbálkozik.

Nemenként változóak a módszerek

Míg a férfiak 43, addig a nők 47 százaléka vallott úgy, hogy próbál megoldást keresni a repülés okozta stressz leküzdésére. A legtöbben mindkét nemből a figyelemelterelésre, mint például filmezésre, olvasásra vagy beszélgetésre esküsznek: a nők 66 százaléka, a férfiak 53 százaléka próbálja hasonlóképp szórakoztatni magát.

Aludni a nők 19, míg a férfiak 23 százaléka igyekszik, az alkoholt a férfiak 17, a nők mindössze 9 százaléka, míg a gyógyszeres segítséget a férfiak 7, a nők 6 százaléka preferálja.

via GIPHY

Nem mindegy a kor

Mint azt fentebb már említettük, főként a fiatal felnőttek ódzkodnak a repüléstől. Míg általánosan a magyaroknak kevesebb, mint a fele fél vasmadárra szállni, addig a Z generáció tagjainak az 56 százaléka szenved aviofóbiától.

Ez az arány az Y generáció esetében 47, az X generáció tagjainak körében 40, a baby boomerek esetében pedig mindössze 27 százalék.

A félelem oka legtöbbször a kontroll elvesztése, azaz az attól való félelem, hogy a gép ajtajának becsukódását követően már nem tudnak szabadulni a helyzetből, történjen bármi. A másik, a fóbiát inkább csak tetéző ok, az magától a szorongástól való félelem, ami többnyire pánikot szül.

Egyeseknél már a repülés gondolata is kétségbeesést vált ki.

via GIPHY

Ha tartunk a repüléstől, vigyünk magunkkal olyan tárgyakat, amelyek megnyugtatnak minket, ilyenek lehetnek például a szeretteinket ábrázoló fényképek vagy egy kényelmes takaró is. Vannak olyan alkalmazások, amelyek segíthetnek ellazulni, megnyugodni utazás közben, ezeket érdemes előre letölteni a telefonunkra. Aki pedig amiatt izgul, hogy lekési a járatát, annak azt javasolom, hogy nyomtassa ki előre a beszállókártyáját, és érkezzen 2-3 órával korábban a repülőtérre

– tanácsolta Mráz Kata, a CGP Europe klinika vezetője .

(Földjáró)