Jó néhányan ismerik a mondást, miszerint napi egy alma az orvost távol tartja". Kutatók bizonyították: dupla mennyiséggel még többet tehetünk az egészségünkért.

Tanulmányukba 40 olyan, 20 és 69 év közötti felnőttet vontak be a tudósok, akik magas koleszterin-szinttel rendelkeztek. A résztvevőktől vért vettek, majd két csoportra osztották őket.

Az egyik csapat tagjainak két hónapon át mindennap két nagyobb almát kellett megennie, a másik csapat pedig kalóriaértékben ezzel megegyező mennyiségű almalét kapott. Mikor a második hónap végén ismét vért vettek a résztvevőktől, azt látták, hogy

a 8 héten át napi 2 almát fogyasztó alanyoknak 3,6 százalékkal csökkent a koleszterinszintje.

via GIPHY

Mint kiderült, ez  a mennyiség a napi ajánlott rostbevitel csaknem negyedét tartalmazza, köztük olyan rostokat, amelyek a koleszterincsökkentésért felelős bélbaktériumokat táplálják. 

A kutatók arra is rájöttek, hogy azoknak, akik mindennap megettek két almát, sokkal egészségesebb ereik és lazább érfalaik voltak. A napi két alma jótékony hatása szakértők szerint

sokat segíthet a kardiovaszkuláris betegségek, mint a szívroham vagy a stroke megelőzésében.

(HáziPatika.com)