Valószínűleg sok XXI. századi szülő rémálma, hogy a gyereke azt mondja, abbahagyja a tanulást, mert influenszer szeretne lenni. Nos, bizonyos Alexa Collins szülei számára valósággá vált ez a rémálom, igaz, olyan szempontból jól végződött a sztori, hogy a lányuk milliomos lett az instagramonvetkőzésből. Őróla van szó:

Alexa Collinsnak eléggé bejött az influenszerkedés: a fenti borítókép 2019 őszén készült róla, amikor már celebeseményekre is elkezdték hívogatni, csak aztán ugye egy évvel ezelőtt megszűntek a celebesemények. De most meg a The Sun című lap közöl vele interjút, amiben elmondja, hogy 25 éves és két éve párkapcsolatban él, a szerelme egy 31 éves ingatlankereskedő, bizonyos Tom Shields.

Collins azt meséli, hogy a szülei mérgesek voltak rá, amikor 21 évesen bejelentette, hogy elege van a tanulásból (kommunikációt tanult egy főiskolán), és ezentúl az instagramozásnak szenteli magát. De Collins azon kisebbséghez tartozik, akiknek valahogy sikerült kitűnniük a közösségi médiában, és bár tanult ember ezután sem lett belőle, gazdag ember igen:

2020 júliusában értem el az egymillió követőt, ami nagyon jó érzés volt, de szeretnék tovább növekedni. Mostanra milliomos lettem, az első egymillió dollárom pont azelőtt jött össze, hogy meglett az egymillió követőm, ez csodás érzés volt.

Hát ha Alexa Collins egymillió követővel egymillió dollárt kasszírozott, akkor én is kérem az 571 követőm után az 571 dollárt! Ez kb. 167 ezer forintot jelent, Alexa, hova nyújtsam be a számlát?

Sajnos Alexa Collins tapasztalatai azt mutatják, hogy az én követőszámomnál a számla benyújtása nem opció:

körülbelül 50 000 követőre van szükség ahhoz, hogy az ember elkezdjen pénzt keresni, akkor lesz az emberből mikroinfluenszer.

Ó.

Collins mindenesetre 18 évesen kezdett modellkedni és instagramozni, de 21 évesen döntött úgy, hogy annyira kezd beindulni a dolog, hogy nincs szüksége már a tanulásra. Ekkor lett belőle főállású influenszer, és azt mondta, hogy ezt úgy érte el, hogy napi kétszer posztolt, és élete minden mozzanatát dokumentálta az Instán. Igaz, hozzáteszi azt is, hogy a minőség mégiscsak fontosabb a mennyiségnél. Fontosnak tartja azt is, hogy az ember kommunikáljon a követőivel, persze ez egymilliós létszám fölött azért már valószínűleg nem egyszerű.