Nem mondhatni, hogy minden rendben van a Bayern München háza táján az utóbbi időben.

A Bayern München vezetősége már a szezon közben bejelentette, hogy Thomas Tuchel vezetőedző az idény végeztével távozik a klubtól. Ezzel ekkor még a szurkolók nagy része is egyetértett, de azóta változott a helyzet.

A bajor klubról az utóbbi időben szárnyra kapott egy híresztelés, miszerint a korábban a rivális RB Leipziget irányító, Ralf Ragnick lehet Tuchel utódja. Tuchel – akinek egyébként a magyar Lőw Zsolt is a segítője – azóta bejutott a csapattal a Bajnokok Ligája elődöntőjébe, ezzel maga mellé állítva sok szurkolót. Ezek a szimpatizánsok most petíciót indítottak azért, hogy Tuchel maradjon és ne hozzák Ragnickot a klubhoz. 

A müncheni csapat a legrangosabb európai kupasorozatban az Arsenal kiejtésével jutott be az elődöntőbe, ahol a BL-specialista Real Madriddal küzdenek meg a fináléba jutásért. Ezen a mérkőzésen még bizonyára sok múlik Thomas Tuchel megítélésének tekintetében is.

Mindenesetre a napokban a Barcelona edzője, Xavi is visszakozott és megváltoztatta korábbi döntését, így marad a csapatnál a következő szezonban is. 

(Borítókép: Thomas Tuchel. Fotó: Kevin Voigt/Getty)