Kerti kocsmák létesítésére szakosodott egy nő, aki bárkinek felhúz egy tipikus angol pubot az udvarán.

Hol máshol, ha nem a pubkultúra bölcsőjében, vagyis Angliában ötlötte volna ki valaki, hogy a tipikus angol szalonok hangulatát elvigye az otthonokba? Egy bizonyos belsőépítész és enteriőrdizájner, Amy nagyot mert álmodni, és egész cégét arra építette fel, hogy kerti kiskocsmákat építsen. Octavia Chic nevű vállalkozása jelenleg szárnyal, ami nem csoda, hiszen az emberek valósággal ki voltak éhezve a közösségi terekben töltött időre a koronavírus-járvány miatti karantén idején. Ha el nem mehettek, mi nyújtott volna jobb megoldást, minthogy a kocsmát hozzák el a kertjükbe?

Amy kezdetben bútorok restaurálásával és újragondolásával foglalkozott, majd a pandémia idején saját szórakoztatására kialakított egy „hamis spanyol éttermet” a pincéjében. A közösségi médiába feltöltött képek láttán egy barátja azzal a kéréssel kereste meg őt, hogy építsen neki egy mini kocsmát a kertjébe, a lezárások ugyanis megfosztják őt kedvenc időtöltésétől. Amy és párja, Mark igent mondott a munkára, és három héten belül felhúzták a The Drunken Crabra (A részeges tarisznyarák) keresztelt klasszikus angol pubot.

A Crabtree család saját kis kocsmája valóságos lavinát indított: a hír futótűzként terjedt, a vállalkozást felkapta az internet és a közösségi média, azóta pedig Amy és párja alig győzi tető alá hozni a megrendeléseket. A legkülönfélébb témákban, stílusokban és méretekben érkeznek hozzájuk az igények, hogy pubbá alakítsák a szerszámosházat, fészert, sufnit, esetleg a szaunaházat. Példának okáért görög taverna stílusban is alkottak már házi kocsmát.

(Földjáró

(Borítókép: Angol pub. Illusztráció: Getty Images)