A közúti versenyzések visszaszorítása és a közbiztonság érdekében egy előre meghatározott sebesség átlépése után automatikusan elvennék az extrém gyorshajtók autóját Ausztriában.

A megszabott sebességhatárokat a legtöbb vezető általában viszonyítási alapként kezeli, többnyire az adott környezet haladási tempójához igazodnak a sofőrök. A legtöbben azzal az átlagosan plusz 10 százalékkal is számolnak, amellyel a sebességmérők többet mutatnak, mint ahány km/órával valójában közlekedünk. Abban ugyanakkor szinte mindenki egyetért, hogy az adott körülményekhez képest mindig van egy lélektani határ, amit nem lépünk túl. Ezt a határt az osztrák Közlekedési Minisztérium számszerűsítette is: egy elfogadásra váró tervezetük szerint

aki lakott területen belül legalább 60, lakott területen kívül pedig 70 km/órával túllépi a megengedett sebességet, attól elveszik az autóját.

via GIPHY

Aki pont ennyivel menne gyorsabban, tőle először két hétre koboznák el a járművét, ám ha még egyszer nyakon csípik, másodjára már örökre elveszítené a tulajdonát. Az igazán extrém gyorshajtók, vagyis azok, akik lakott területen legalább 80-nal, azon kívül 90-nel lépnék át a sebességhatárt, azonnal így járnának. Az elkobzott autókat a kormány elárverezné, az ebből származó bevétel 70 százaléka a Közlekedésbiztonsági Alapba, további 30 százaléka pedig a helyi önkormányzat költségvetésébe menne. Az intézkedéssel elsősorban a közúti versenyzést próbálnák visszaszorítani – mutat rá a Player.hu.

Akinek nincs autója, nem tud mivel versenyezni

– fogalmazott Leonore Gewessler zöldpárti közlekedési miniszter. Azokat, akik bérautóval száguldoznának, egy szintén új szigorítással rettentenék el a gyorshajtástól: aki a megengedettnél 40-nel, illetve 50-nel menne gyorsabban városban vagy országúton, attól a helyszínen azonnal elvennék a jogosítványát. Mindemellett természetesen a gyorshajtásért kiszabott bírságot is be kell fizetnie a gyorshajtóknak.

(Borítókép: Egy autó műszerfala. Illusztráció: Getty Images)