Hollywood legjobban fizetett színészeit rá tudták venni, hogy magassarkú cipőt viseljenek – nem is egyszer!

Számtalan filmet nézünk irigykedve olyan álompárokról, akiknek nemcsak a karaktere és a vásznon alakított közös élete, de még a magassága is kifogástalan. Olyanok, mint akiket egymásnak teremtett a sors, a hölgyek pedig magassarkút húzva sem érnek fel erős, az igazi férfit megtestesítő párjukhoz. Alább bemutatunk néhány közismert színészt és azok egy-egy karakterét, amelyek megformálásához az előadók magasságán is alakítaniuk kellett a készítőknek.

Robert Downey Jr.

A Vasember-filmekből ismert Robert Downey Jr., aki 1,74 méter magas, gyakran találja magát hatalmas színésztársai között. A film készítőinek ezért kreatív megoldásokhoz kellett folyamodniuk, hogy Downey Jr. látszólag magasabb legyen.

Nemcsak a jól ismert Marvel-filmben, de például a Sherlock Holmes forgatásakor is elégedetlen volt a két főszereplő közötti magasságkülönbséggel Guy Ritchie rendező, ezért Downey Jr.-t arra kérte, hogy magassarkú cipőt viseljen, hogy felérjen Jude Law magasságához.

David Duchovny

A 62 éves színész legismertebb alakítása Fox Mulder FBI-ügynök az X-akták című sci-fi-sorozatból. Az 1,84 méter magas színész számára nem volt meglepetés, hogy filmjeiben a partnereinek magasabbnak kellett látszaniuk az ő gigantikus méretei mellett. Egy emlékezetes jelenet során az 1,6 méter magas Gillian Andersonnak például egy dobozon kellett állnia, hogy szintbe kerüljön Duchovny-val. A forgatás közben Gillian Anderson megfeledkezett arról, hogy hol áll, így mellé lépett és a földre zuhant. Szerencsére nem sérült meg az aprócska balesetben. 

Daniel Radcliffe

Nem mindig vették komolyan a színészek a magasságkülönbségeket: Daniel Radcliffe, a Harry Potter-filmek főszereplője például alacsonyabb volt, mint partnerei, Emma Watson és Rupert Grint, ám ez őt sem akadályozta meg abban, hogy sikeres legyen. Többször felhívta a figyelmet arra, hogy Tom Cruise és Dustin Hoffman is nagyon népszerű színészek, holott nem tartoznak a legmagasabbak közé. Mi több, nem egyszer viccelődött is saját magasságán.

„Játszhatnék egy katonát. Egy tengerészgyalogos minimális magassága 1,50 méter, én annál jóval magasabb vagyok. Nem igazán tudom komolyan venni magam azonban egy amerikai futball-film hátvédjeként, de ez az egyetlen dolog, amire panaszkodhatok" – viccelődött Radcliffe.

Michael Clarke Duncan

Egy másik példa a magassággal kapcsolatos kihívásokra a Halálsoron című filmben történt. Michael Clarke Duncan, aki hatalmasnak tűnik a többi színészhez képest, valójában mindössze 1 centivel volt nagyobb David Morse-nál. Míg a valóságban Duncan 1,93 méter magas, addig Tom Hanks 1,82, Morse pedig 1,92 méter.

Az optikai csalódás elérése érdekében a film stábja számos trükkhöz nyúlt. Duncan ágya például kisebb méretű volt, hogy a karakter még hatalmasabbnak tűnjön. Ugyanez volt a helyzet a többi bútorral is, amelyek a közelben voltak.

Tom Cruise

Tom Cruise közismert alacsony méretéről, a filmvásznon ugyanakkor sokszor tűnik magasabbnak társainál. Ennek érdekében rengeteg kameratrükköt használnak a készítők, valamint a színész a magánéletben is előszeretettel folyamodik különböző módszerekhez. Az egyik legnagyobb magasságbeli különbség mind filmben, mind pedig civilként Nicole Kidman és közte volt. Kidman Ausztráliában már igazi sztárnak számított sorozatszínészi alakításaival, amikor kipróbálta magát Amerikában. A színésznő a Mint a villám című filmmel robbant be nemzetközileg a köztudatba, viszont kiváló alakítása ellenére a lapok inkább a Tom Cruise-zal való kapcsolatáról cikkeztek. Kamaszlányként nagyon zavarta az ausztrál színésznőt, hogy meglehetősen magasra, egész pontosan 180 centisre nőtt. Ma már nincsenek gátlásai emiatt, sőt szívesen visel magassarkú cipőket, amelyekben még nagyobbnak tűnik. Volt férje, Tom Cruise vele szemben „mindössze” 170 centire nőtt. 

Ön szerint ki most Hollywood legkisebb termetű sztárja?

(Borítókép: Tom Cruise. Fotó: Shutterstock)