A hét utolsó hírösszefoglalójában még: Körtvélyessy Zsolt újra szerelmes, Nagy Melanie túljutott G.w.M-en, L.L. Juniort megfenyegette egykori zenésztársa.

Istenes Bence és Csobot Adél

Újabb fordulópont következik az Istenes-Csobot pár életében. Nem is olyan régen még kétlaki életet éltek, három éven keresztül ingáztak Németország és Magyarország között. Először a pandémia szólította őket haza huzamosabb időre, majd végleg visszaköltöztek, most azonban úgy tűnik, ismét új otthon után kutatnak – szúrta ki a Bors.

Istenes Bence és Csobot Adél egy YouTube-videóban árultál el: úgy döntöttek, hogy vidékre költöznek, a tervek szerint augusztusban már el is foglalják az új családi fészket.

„Nagy lépésre szántuk el magunkat, már régóta kacérkodunk ezzel a gondolattal. Nem hónapokról beszélünk, hanem az elmúlt évekről. Mi nagyon szeretjük a vidéki létet, a vidéki embereket, a vidéki emberek lelkületét, ezeket az energiákat, amik ott vannak” – mondta Istenes, aki családjával a Balaton-felvidékre költözik.

„A gyerekeink motiváltak minket erre, hogy nekik megadjuk ezt az életmódot. Ki is próbáltuk már Németországban, hiszen ott is egy hasonló környezetben éltünk, tehát volt viszonyítási alap” – tette hozzá Csobot Adél.

Körtvélyessy Zsolt

Újra szerelembe esett Körtvélyessy Zsolt. A 81 éves színművész a feleségének és a testvérének elvesztését követően is talpra tudott állni: nemcsak, hogy tovább dolgozott, de nemrég egy új szerelem is belépett az életébe egy olyan hölgy személyében, akivel már régóta ismerik egymást. Mindketten nehéz időszakon mentek keresztül, végül egymás oldalán találták meg a boldogságot.

„Nagyon jól megvagyunk együtt, boldog vagyok. Majdnem egy időben halt meg a férje a feleségemmel, sok párhuzam van az életünkben. Menedzserként mindig is zenével foglalkozott, így ma már a komolyzenei koncertek közös programmá váltak” – mesélt a Borsnak új párjáról Körtvélyessy, aki másfél évvel ezelőtt a koronavírus-járvány következtében veszítette el feleségét, Egerszegi Juditot. Pár hónappal később a járvány a színész testvérét ragadta el.

„Csodálatos volt a házasságom, sokáig gyászoltam a feleségemet, de már újra tudok mosolyogni. A párommal együtt élünk” – vallotta meg a színművész, aki új kedvesét nagyjából 50 éve ismeri. Rengeteg időt töltenek együtt, az új kalandokra is nyitottak.

„Ha időnk engedi, együtt próbáljuk felfedezni a magyar városokat, nekünk ez jelenti a kikapcsolódást. Nyáron voltunk Párizsban, szuper élményekkel gazdagodva tértünk haza. Egy fantasztikus ember, törődik velem. Természetesen nagyon sokszor gondolok a feleségemre, ebből a szempontból – mondhatni – kettős életet élek” – árulta el Körtvélyessy Zsolt. A színész számára vigaszt nyújt unokája, a 2 és féléves Lili is.

„Sokat találkozunk, gyakran meglátogatom őket. Egy igazi kis tündér az unokám, mindig feldob, sokat játszunk, és olyan értelmes, hogy egyre könnyebb vele kommunikálni. Nyitott kisgyerek, és gyönyörű! Kötődünk egymáshoz, akármikor megyek hozzájuk, már az ajtóban vár, sikít, ugrik a nyakamba, ölel és puszilgat.”

L.L. Junior

Élő Facebook-közvetítésben, a nyolcadik kerületi Népszínház utcában sétálva szállt bele L.L. Juniorba egykori zenésztársa, Beat – szúrta ki a Blikk. A Fekete Vonat egykori sztárja máig nem tette túl magát az együttes 25. jubileumi koncertjének bukásán, amiért többek között az énekest teszi felelőssé.

„Van bőr a pofáján, vastag bőr van a pofáján. A f***om nyalja ki az is. Mert embernek nem nevezném, álljon elém! Állj elém, Junior, ha ember vagy, ne a háttérből mutyizzál! Ne testőrökkel meg maffiákkal, gyere te meg én, b***dmeg! Beszéljük meg, hogy volt ez a koncert? Hogy lehet 2700 jegyet kiadni ingyen? Mikor 7000 embernél van a nullszaldó és 10 ezer a kapacitása a helynek... 300 emberre csináltuk a befektetést meg a próbákat? 300 embernek a bevételére alapoztatok? Vagy kire? Te nem voltál benne? Mi még beszélünk, mi még számolunk! [...] A pokol tüzén fogtok égni mindannyian, gondoskodom rólatok! Tanúsítani fogom az Istennek, Junior, hogy egy utolsó szarházi k*rva vagy! Gyere ide a Blahára, itt vagyok” – kiabálta Fehér Tibor.

Nagy Melanie

Úgy tűnik, túl van a szakításon Nagy Melanie. A kétgyerekes anyukát tavaly januárban,szinte egyik pillanatról a másikra hagyta el Kulcsár Edinárt Varga Márk, vagyis G.w.M. Mivel a szétválás részleteiről nem tudtak megegyezni, nehéz időszak kezdődött Melanie életében, exével ugyanis hivatalos útra terelték az ügyet, múlt nyáron pedig bíróság elé álltak. Azóta úgy tűnik, kettejük kapcsolata rendeződni látszik, mi több, a legújabb felvételek alapján az exfeleségnek végleg sikerült túltennie magát a szakításon.
Ez a figyelem, ami most körülvesz, annak ellenére szegeződött rám, hogy nem feltétlenül szerettem volna, de úgy vagyok vele, ha már a szakításom okán a középpontba kerültem, akkor kihasználom a lehetőségeket. Kaptam is egy felkérést, sikerült elhelyezkednem a Dikh Rádiónál és a televízióban is kipróbálhattam magam műsorvezetőként – nyilatkozta a Borsnak korábban Nagy Melanie, aki a napokban egy barátnője és egyben kolléganője, Loretta születésnapi partiján vendégeskedett. A buliban készült videókon nyoma sincs már arcán a szomorúságnak.

Tóth Andi és Marics Peti

Tóth Andi és Marics Peti az év elején költözött össze egymással, ám Marics nemrég elhagyta a közös fészket. A Blikk információ szerint a sztárpár tagjai között hetek óta megromlott viszony egyik fő oka Andi féltékenysége lehet. Egy ismerősük szerint Andi nagyon ragaszkodó típus, ám a VALMAR énekese a szabadságából is szeretne megtartani egy kicsit.
„Ezt többször jelezte Andinak, de nem történt változás, és ebből elege lett. El is költözött abból a budai kertes házból, amit a Sztárban Sztár indulása előtt nem sokkal béreltek ki Andival, sőt, a közösen nevelt kutyájukat is otthagyta, amelyről korábban szinte naponta posztolt valamit, ám egy ideje ezek a bejelentkezések elmaradtak” – árulta el a lapnak a bennfentes.
A TV2-ben is nyílt titok, hogy a szerelmesek kapcsolata válságba került, ugyanis a Sztárban Sztár zsűritagjai már harmadik hete külön érkeznek a műsorba, a színfalak mögött pedig egymáshoz sem szólnak. A stáb egyik tagja szerint a szakítás hírével járó médiaérdeklődés is oka lehet annak, hogy kifelé semmit sem kommunikálnak.
„Ennek a kapcsolatnak érzelmileg bizony vége lehet, de ők maguk egyelőre próbálnak kapaszkodni a látszatba, nem szeretnének a műsor ideje alatt a szakítással járó hercehurcával foglalkozni, szeretnék kivárni, hogy ne legyenek szem előtt” – fogalmazott az informátor, aki szerint Marics Peti ugyan nagyon szereti az énekesnőt, de nem bírja a kapcsolattal járó érzelmi nyomást.
FRISSÍTÉS: Tóth Andi időközben az Instagramon öntött tiszta vizet a pohárba. Alább változtatás nélkül közöljük az írását:
„Varázslatos szép péntek reggelt kívánok mindenkinek! Igen, szakítottunk. Annyit kértem Marics Petitől, hogy az utolsó három adást kérem kulturáltan és békességben végigcsinálni. Nem rólunk van szó, hanem a műsorról, ugyebár. Ez nem történt meg, sőt, meg is nehezítette nekem ezt az utolsó adást, de mindegy is. Igyekeztem nem kimutatni, megtörtént, levette mindenki, ezzel semmi baj. Ezáltal szeretném megköszönni ennak a drága Marics Peti-közeli barátnak, aki nyilatkozott erről, undormány módon. Nyilván, hogyha az én barátaimat kérdezik, akkor egész másról szólna ez a cikk, de ezzel nincs is baj. Annyit szeretnék azért elmondani, hogy aki szakított, az én voltam, de persze, dobáljunk szart! Dobáljunk rám szart, mert hát miért is ne! Én nem szeretnék szart dobálni, én is tudnék. De hát ez vagyok én. Tűrök. Kussban.”

(Borítókép: Tóth Andi, Marics Peti, Istenes Bence és Csobot Adél. Fotó: TV2; Jeff Kravitz/Getty Images)