Mai hírösszefoglalónkban még: Árpa Attila Tomán Szabinával való kapcsolatáról vallott, Zámbó Árpy olyan kicsi ruhát húzott, hogy majdnem szétrepedt rajta, Hevesi Kriszta elárulta, mi volt számára a legmegterhelőbb a Farm VIP során.

Curtis

A rapper elárulta, hogy embert próbáló időszakon van túl, emiatt pedig szakemberhez fordult, aki segít feldolgozni az őt ért nehézségeket. Az utóbbi időben került sor Majkával való közös munkájának befejezésére, illetve a bátyját jelenleg is emberöléssel vádolják. Curtis azonban igyekszik mindent megtenni, hogy folytassa karrierjét, és a családi helyzet miatt sokszor ő az, aki tartja édesanyjában a lelket.

Szakember segítségét kértem, pszichológus segít, hogy tudjam kezelni a konfliktusokat, a sikert, a kudarcot, mert ez volt nekem igazán nehéz – árulta el a rapper a Blikknek.

Árpa Attila

A színész és exfelesége, Tomán Szabina a válás után is nagyon jó viszonyt ápolnak egymással, közös gyermeküket is együtt nevelik. Árpa büszke arra, hogy gyermeke édesanyja sikeres üzletasszony és ő is előszeretettel fogyasztja a termékeit. A jelenleg is zajló A Nagy Ő című műsorban a színész sokszor említést tesz volt feleségéről, amit néhány Árpa szívéért küzdő nő furcsának talált és emiatt azt repesgették, a színészt még mindig gyengéd szálak fűzik egykori feleségéhez.

“Szerintem nem olyan furcsa ez, a műsorban több alkalommal is beszéltem róla, hiszen része a múltamnak és mint a gyermekem anyja, a jelenemnek is. Jó viszonyban vagyunk. Illetve eddig voltunk, ugyanis hamarosan megjelenik egy könyve, majd kiderül, hogy utána is jóban maradunk-e...” – mondta Árpa Attila az Nlc-nek.

Zámbó Árpy

Ezúttal Zámbó Árpy-n volt a sor, hogy megmutassa főző tudását a Hal a tortán című műsorban. Az alkalomra egy viszonylag kicsi inget választott, ami olyan szűk volt, hogy majdnem szétpattantak a gombjai.

“Kötözött szűzérme vagyok. Én ma ilyen sterilen szeretnék sütni-főzni. Édes istenkém, csak lennék 25 kilóval kisebb” – mondta lányának, Edinának, aki a látványtól alig jutott szóhoz.

Hevesi Kriszta

A szexuálpszichológus bátran lecserélte gumicsizmára a magassarkút a Farm VIP kedvéért. Hevesi minden megpróbáltatás során igyekezett a legjobb formáját hozni és a háztáli feladatok terén sem tétlenkedett. Azonban nemrég elárulta, hogy az igazi vidéki életet csak a realityben ismerhette meg.

Mirelit csirkecombon nevelkedtem a betonrengetegben, amiből talán a balatoni nyaralónk ragadott ki néha. Anyuék szerették a háztáji dolgokat, a szomszéd nénihez átjártunk tojásért, amikor gyerek voltam. Annyira sosem voltam merész, hogy a tyúkólba benézzek, de néha kaptam egy kismacskát kölcsön, hogy dédelgessem. Az én életem eddig – mondhatni – tehén- és malacmentes övezet volt – mesélte a Blikknek.

Nádai Anikó

Bár csak négy hónap telt el Nádai Anikó második kisfia, Alex születése óta a műsorvezető ismét munkába állt. Párjával, Hajmásy Péterrel gyakran szerveznek kettesben is programokat, amiket Nádai előszeretettel oszt meg a követőivel is az Instagram-oldalon. Legutóbb egy népszerű fürdőben pihentek a kedvesével, és a fiatal édesanya egy királykék fürdőruhában mutatta meg szülés utáni alakját.

(Borítókép: Curtis/Nádai Anikó. Fotó: RTL Sajtóklub)