Tiltakozók ezrei vonultak utcára Szlovákia-szerte, hogy részt vegyenek a hivatalban lévő miniszterelnök, Robert Fico és oroszbarát politikája elleni demonstrációkon – írta a Euronews. Pénteken ismét nagy tömeg vonult az utcákra, az elmúlt három hónapban kéthetente emberek tízezrei gyűltek össze Pozsonyban és más várokokban is, és követelték Robert Fico lemondását.
A tüntetések december végén kezdődtek, miután Robert Fico Moszkvába utazott, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyaljon. Látogatása a Kremlben, és az a kijelentése, hogy Szlovákia fontolóra veheti az EU-ból és a NATO-ból való kilépést, illetve, hogy szerinte Oroszország biztonsági okokból támadta meg Ukrajnát, emberek ezreit mozgatta meg.
Kapcsolódó
Ficót, aki 2024 májusában túlélt egy merényletet, lemondásra szólították fel.
A tiltakozások nem korlátozódtak a nagyvárosokra, hanem olyan településeken is zajlottak, ahol különösen erős Fico kormányzó baloldali-nacionalista Smer (Irány) pártjának támogatottsága.
A Smer fellegváraiban zajló tüntetések fejfájást okozhatnak Ficónak, mivel pártja úgy nyerte meg a 2023-as parlamenti választásokat, hogy egy oroszbarát platformon kampányolt.
- Fico három évtizedes politikai pályafutását a baloldalon kezdte, és korábban azt mondta, Szlovákiának az Európai Unió középpontjának kell lennie.
- A fordulópont 2018-ban következett be, amikor Ján Kuciak újságírót – aki magas szintű korrupció után nyomozott – és menyasszonyát, Martina Kusnirovát egy bérgyilkos megölte, ami hatalmas tiltakozást váltott ki, és arra kényszerítette Ficót, hogy lemondjon.
- A Smer elvesztette hatalmát a 2020-as parlamenti választásokon, de Fico végül szélsőségesebb álláspontokat kezdett képviselni, és olyan Moszkva-barát retorikát hirdetett, amely sok szlovákot vonzott.
- 2023-ban a Smer megnyerte a parlamenti választást, Fico ismét miniszterelnök lett. Visszatérése óta megszüntette Pozsony katonai és pénzügyi támogatását Kijevnek, bírálta az EU Oroszországgal szembeni szankcióit, és megfogadta, hogy megakadályozza Ukrajna NATO-csatlakozását.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt is nemzeti ellenségnek nyilvánította, miután az ukrán vezető az ötéves szerződés lejártát követően megszüntette az orosz gáz országán keresztül történő tranzitját.
Fico-merénylet: nem kapkodnak a szlovák hatóságok a nyomozással
A J. C. néven azonosított gyanúsított elleni bizonyítékokat most értékelik az ügyészek, és csak aztán dől el, hogy bíróság elé áll-e.A részletekről ITT írtunk bővebben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Rohamtempóban szállítják le az autókat, hogy elkerüljék a vámokat

Főszerepben a hangya: új biológiai csodafegyver a kártevők ellen?

Botrány, román hallgatók tömegei rövidítették meg a diákhitel központot

Volt NATO-tábornok: 2027-ben törhet ki a világháború, de már idén is nagy baj lehet

Kidobhatjuk elavult számítógépünket: íme a Microsoft rossz híre

Leválasztanak minket? Trump és Putyin kézfogása átrajzolhatja a geopolitikai határokat

Trump-hatás? Óriási kaszában a korábbi demokrata-párti milliárdos

Az osztrákok is készülhetnek a katonai szolgálatra, a németek jövőre már soroznak

Minél idősebb valaki, annál inkább nem hisz a médiának
