A SteakandButtergal néven posztoló YouTuber régóta megosztja követőivel életmódját, és arra próbálja rávenni őket, hogy hagyják el az előítéleteiket és kövessék a példáját. A Bella nevű nő korábban vegán volt, majd egy 180 fokos fordulattal átváltott a kizárólag állati fehérjékből álló étrendre, állítása szerint azért, hogy javítson autoimmun betegségein (ekcéma és pikkelysömör), valamint aknés bőrén, mentális egészségén, hangulatán és energiáján. Egy nő egy drasztikus fehérjediéta mellett döntött, amelynek keretében csak húst, tojást és halad evett. Megdöbbentő, ami a testével történt.
Csak húst, tojást és vajat evett egy nő négy évig: ez történt a testével
A húsevő diéta követői kizárólag állati eredetű élelmiszereket és termékeket fogyasztanak, például húst, baromfit, tojást, tenger gyümölcseit, halat és néhány tejterméket. Bella azonban vitathatatlanul a következő szintre lépett, és YouTube-csatornáján gyakran látható, amint egy egész tömb vajat betöm – ezt elmondása szerint már öt éve minden egyes nap megteszi. Hosszú hónapokon keresztül szinte kizárólag hamburgert, sajtot és vajat fogyasztott egy férfi, akinek a végtagjain különös tünetek jelentek meg.
Nyolc hónapig hamburgeren élt a férfi, akinek hátborzongató tünetek jelentek meg a bőrén
Az influencer követői közül sokan aggódnak az egészségéért, ám Bella gyakran megosztja velük aktuális állapotát. „Nemcsak a szívem nem állt meg, de most már több energiám van arra, hogy eddzek, játsszak a kutyámmal és a legcsodálatosabb partnere legyek a vőlegényemnek”. Azt is hozzátette „A magas zsírtartalmú húsevő étrend hozzájárul a magasabb HDL (High-density lipoprotein) szinthez, ami a jó koleszterin, és a HDL-értékem 73-ról 98-ra ugrott. A trigliceridek csökkentése szintén összefügg a szívbetegségek kockázatának csökkenésével, és a trigliceridjeim 97-ről 15-re csökkentek” – osztotta meg, hogy vérképe meglepően a jó irányba változott a szélsőséges diétája alatt.
„Az elmúlt öt évben naponta ettem vajat, és nem, egyáltalán nem aggódom az LDL-értékem miatt, mert ahogyan Philip Ovadia, szakvizsgázott szívsebész mondta, nem az LDL-értékről van szó, hanem az arányról” – mondta el egy másik videóban Bella. „Ha elosztod a triglicerideket a HDL-eddel, bármi, ami kettő alatt van, az ideális, az enyém pedig 0,15. Jótékony hatása miatt mindennap ajánlott zöldséget és gyümölcsöt fogyasztani, ám úgy is érdemes megválogatni azokat, hogy milyen betegséggel küzdünk.
Csökkenti a vérnyomást és a koleszterinszintet: csodát tesz a szervezetével ez a zöldség
Sok egészségügyi szakértő és orvos azonban figyelmeztet hogy a húsevő étrend, amely jellemzően kizárja a gyümölcsöket, zöldségeket, hüvelyeseket, gabonaféléket, dióféléket és magvakat, komoly veszélyeket rejt magában. Az Indiana University School of Medicine orvosai nemrég arra hívták fel a figyelmet, hogy ez az étrend a vesekövek fokozott kockázatához vezethet. Emellett a szakértők szerint a köszvény és a csontritkulás is a káros következmények közé tartozik.
(Unilad)
(Borítókép: kettévágott tömb vaj. Illusztráció: Northfoto)