Jó játék, rossz autó

RT: Múzeumba való, nem országútra. Hiába a tökéletesen beállított, a hazánkba utolsóként importált kockaladát (mely ráadásul jobbkormányos) birtokló indexes Vomit kolléga által hatékonnyá vajákolt motor, a Zsiguli botrányosan gyenge. Mivel a sebességmérő nemrég jobblétre szenderült, pár nap traffipax-kémlelő vakrepülés után GPS-szel felszerelkezve indultam túrázni. Meglepő dolgokat tapasztaltam, mint kiderült, nem volt okom aggodalmaskodva lesni a rendőrt. 40-nél már simán negyedikben van az autó.

70-nél kezd olyan zajos lenni, hogy már nincs kedve tovább nyomni az embernek. 90-nél jön a görcsös kormányszorítás (nem mintha bármi értelme lenne a szörnyű holtjáték miatt), 100-nál a halálfélelem. Ennél a tempónál már a legkisebb fuvallat is könnyedén áttaszajtja a Zsigát a szemközti sávba, értelmet nyer a múlt, megnyílik a történelem: nem véletlen, hogy annak idején 80-ban állapították meg az országúti, 100-ban az autóutas sebességhatárt.

Mit tetszenek mondani? Hogy és az autópályás 120? Na nem, kizárt dolog. Nem tudnak annyit fizetni, hogy én, ezekkel a gumikkal, ezzel a kormányművel, ezzel a Zsigulival! Gyerekem van odahaza.

GZ: Egyik ismerősöm is képes 40-nél negyedikbe tenni Suzukiját, halálhörgés, siralom. Akinek van egy csepp műszaki érzéke (a józan paraszti ész emlegetésével senki fiát nem szeretném verbálisan inzultálni), az kábé 40-nél teszi harmadikba, és 60 alatt nem megy négyesben. Ez nem szívódízel, hanem Otto-motor, amit pörgetni kell. Hála a testes kasztninak, fuvallat legyen a talpán, amelyik áttaszajtja a másik sávba.

8-10 éve simán ment 130-at, most már a koránál fogva nem hajszolom 100 fölött, bár az is szép teljesítmény. Ezt a típust más jellegű élményautózásra tervezték. Olyan terepre is elvisz, ahová a családi autóval már senki nem merészkedne el, de terepjáróra még nincs szükség. A motor tényleg nem egy erőmű, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy 40 éves konstrukció. Még Lenin mauzóleumán is többet fejlesztettek.

RT: A Zsigulival közlekedve rég elfeledett dolgok kerülnek újra elő a szocialista típusok korában vezetni tanult agyból. Egy mai autón már eszünkbe sem jut ellenőrizni indulás előtt a kormány holtjátékát; a Zsiga csigás kormányműve bizony lazul, kopik. A tíz óra tíz perces kormányfogás sem divat már, a Zsigulit pedig csak így fogva és feszült figyelemmel ajánlatos terelgetni, így talán sikerül a sávban tartani.

GZ: Mint az közismert, a kopó alkatrészeket cserélni kell. Ez a kormánymű sorsa. Két évvel ezelőtt tettem én is így, és cseréltettem le az eredetit. Bizony könnyek szöktek a szemembe, amikor a mester udvaráról kikanyarodva egyenesbe akartak beállni a kerekek. Eladdig szépen az adott állásban maradt a kormány, így akár üres kézzel is keringhettem volna tankürültéig. A futómű pöpec, még a szőnyegbombázásra érett Mártírok útján is csak apróbb korrekciókat kell végrehajtani, ha éppen nem penderül elém hipp-hopp egy kátyú, vagy egy 40-nel döngető kalapos skodás.

RT: A Zsiguliban két bajuszkapcsoló van, mint a legtöbb mai autóban. Viszont mindkettő a bal oldalon. A hosszabb a világítás szabályozására szolgál. Ha felkattintjuk a műszerfal bal oldalán lévő billenőkapcsolót, még csak úgy általában kapcsoltuk be a világítást. Ha a hosszú bajuszt felfelé billentjük, helyzetjelzőt, ha lefelé, tompítottat, ha még lejjebb, reflektort kapcsolunk. Nem is rossz rendszer, apró hibája, hogy a főkapcsoló nem áll összeköttetésben a gyújtáskapcsolóval, tehát a Zsiga akkuját lemeríteni rutinélmény feledékeny pilóták számára. Az ablaktörlő is megy gyújtás nélkül. És az ablakmosó is, hehe, mert a folyadékot egy gumibigyó nyomogatásával, kézi erővel spriccelhetjük az ablakra. Egyszerű, működik, de azért mégis!

GZ: Az én újabb Ladámban már három bajuszkapcsoló van; a harmadik az ablaktörlő karja. Egyszerűen magunk felé húzzuk, majd nevetünk egy jóízűt a nyomkodva spriccelőkön. Haha. Az akku lemerítése valóban pofonegyszerű, de inkább lefuttatok egy pár soros rutint az autóból kiszállás előtt, így biztosan elmarad a halott akku okozta kínos helyzet. A régi gyújtáskapcsoló is pár éve adta vissza lelkét a teremtőnek, amit igen fájlalok, hiszen nem-kormányzár állásban is ki lehetett húzni a kulcsot, ami egyet jelentett a teljes áramtalanítással.

RT: Van azért pár dolog, amiben jobb, mint a mai tucatautók. Például ki lehet belőle látni. Kisujjnyi vastag az A-oszlop, nem takarja ki a gyerekeket, kutyákat, néniket, bácsikat, Smartokat. Elefántfüllel terelhetjük arcunkba a menetszelet: kis tempónál, városban nagyon sokat jelent a magamfajta takonykórosoknak, akik a klíma első fuvallatára már el is kapták a kétoldali tüdőgyulladást.

A csomagtartó fedelét manapság minden valamirevaló autóban gázteleszkóp tartja. Négy-öt-tíz év után ez elgyengül, cseréje több tízezer forint, ilyenkor jön a méretre vágott seprűnyél. Ha ilyet lát, a zsigulist mindig elkapja a röhögés, hiszen a Lada csomagtérajtaját egyszerű, ám elmés torziós rugós szerkezet segít felemelni és nyitva tartani. Hasonló a helyzet a motorháztetőnél. Kis rugós kiakasztó van elöl: felnyitom, nyitva marad, lecsukom, csukva marad. Hogy miért vesztek ki ezek a megoldások, fel nem foghatom.

És a váltó. Ilyet azóta sem tudott senki gyártani. Rövid úton mozdul, könnyen működik, egyértelműen klattyan a fokozatokba. Elképesztő, sok mindent megbocsátok érte.

GZ: És az Úr látta, hogy ez jó.

Nehezen aludtam el, izzadva forgolódtam, álmomban krómkeretes kerek lámpák fényénél vallatott egy szovjet tányérsapkás tiszt: menyit fizetett neked a Suzuki, továris? Szerencsére pont mielőtt mellemre sütötték volna a vörösen izzó kürtkarikát, felébredtem. És elgondolkodtam, mit csinálok rosszul?

A Zsigulik között egész jó állapotúnak mondható szerkesztőségi Ladát nyolcvanezer forintért vettük, ami egy darab 225/55R17 Pirelli P7 ára. Önök egy Impreza WRX-szel , vagy a Zsigával vágnának neki felszabadultabban a sztyeppének? Na ugye.

Nyilván más érzés a kettő, persze, de a Zsiguli is nagy élményt tud adni. Még ezzel a gyengécske, korszerűtlen kis ezerkettessel is el lehet játszani murván-sárban-porban, becsületes hátsókerék-hajtású lelke van az autónak. A hozzám hasonló rutintalan kocaladás is könnyedén keresztbe rakhatja, a kormánytekergetés az országúti rémálomból izgalmas mókává válik, a váltó ugye tökéletes, és hiszik vagy sem, de még a motor is szebben üvölt a határban, mint az országúton. Sztyeppére van ez teremtve, kérem.