Csak semmi sport és design

Jobban pofára estem, mint amikor az oviban Petibe voltam szerelmes.

Ha fizetnének, se matricáznám tele a saját autómat. Egy marketinggel kihímzett autó körbehordozása nekem büntetés, egy sportváltozat beleiből visszhangzó kerregés maga a pokol. Az Ypsilont 1,3-as Multijettel már ismertem, nincs azzal nagy baj, de a Sporttól mást vártam. Sűrűbbet, erősebbet, azt is benzinből. Erre megkaptuk ugyanazt, a sport szó gázolajba fojtott ígéretével.

A MomoDesign a visszafogott látványelemeken kívül egy kasztniültetéssel és négy tárcsafékben különbözik a többi Y-tól. Ez a modell csúcsfelszereltsége, Mjet motorral a Platinum fölé árazva, bőrülések helyett rémes belsővel, ESP és isofix nélkül.

Az Ypsilon ezzel a formával mindent megengedhet magának. Például egyáltalán nem prémium, csak eljátssza. Ez még nem baj, mert a humorral és jó ötletekkel lesminkelt pozdorja sem szánalmas, és az olcsóságtól épp a gátlástalan díszítettség menti meg a többi Ypsilon műszerfalát is. De a Momóban sorjás felületeken komolykodnak hideg színekkel. A fekete-ezüst-szürke technokrata szentháromság csak tökéletes kidolgozás és jó minőségű műanyagok felhasználásával tud kibontakozni, ahogy az Audikban szokott.

Az Y kedves, ívelt formái és zavaros elrendezése színekért és giccsért kiáltanak. A matt ezüstre fújt betétek telefonelőlapnak is csúnyák lennének, az ajtóban a fogódzkodó sorjás, a középkonzolon a klíma tekerői ronda műanyagból vannak. A Momóban a tulaj a különleges látványért fizet, ez pedig nem jobb a kategóriaátlagnál. A szürke cirmos textilborítás az egyetlen kiemelkedő részlet, gyapjúszövetre emlékeztető felülete szokatlan egy autóban.