Wertheim riglivel

Kapaszkodjanak meg, csoda történt. A Volvo – az a cég, amely szűk vevőkörét eddig merev, hipnotikus szemekkel szuggerálta – észrevette, hogy el tudja fordítani a nyakát, ezáltal körül tudja hordozni a tekintetét a nézőtéren. És azt is észrevette, hogy nemcsak a huszadiktól a negyvenedik oszlopig ülnek ott, hanem nullától hatvanig tartanak a székek. Nahát, egy rakás ember, észre sem vette őket!

A performansz eddig a biztonságos autót kereső üzletembereknek szólt. Meg a biztonságos autót kereső családanyáknak. Meg a biztonságos autót kereső (b. a. k.) bobtailgazdiknak, a b. a. k. autóneppereknek, a b. a. k., de száguldozni szerető cégtulajdonosoknak, mifelénk, Nyugat-Balkánon talán még a b. a. k. kisgengsztereknek is. Fekete XC 90, sötétítéssel, nagy felnikkel, vényóccal, megvan mindenkinek? Éljenek az előítéletek, és elnézést kérek mindazoktól, akik jó ízlésből vettek ganxtarappa kivitelt. Ne feledjük, a Volvo korhatáros autó, ráadásul alulról-felülről. Harmincöt alatt senki se vesz ilyet, ötvenöt felett pedig csak akiknek már az óvodában is fehér holló volt a jelük.

De, mint már említettem volt, a Volvo körülnézett. És kiket pillantott meg a szélső széksorokban? Na, kiket? Hát huszonéveseket. Meg hatvanonosokat. Olyan fura szerzeteket, akiknek nincs bobtailjük, de talán még pincsijük sem. És nincs gyerekük. És akik szerint Hundertwasser zseniális művész, egy autó pedig nem attól lesz autó, hogy lépcsős a háta (esetleg mosógép formájú), hanem attól, hogy négy kereke van, és jól néz ki. És akik szerint még az is előfordulhat, hogy egyazon apától és anyától lesz egy alacsony vörös, egy kövér szőke és egy vékony barna gyermek a családban, és hogy a jövő tartogat még számunkra egymástól megkülönböztethető Volvókat is.

Irakban (mondjuk) béke van, Szlovákia teljesítette az euróövezethez csatlakozás összes feltételét, Pokrivtsák Mónika levetkőzött a Playboynak. Ezek után senki ne lepődjön meg azon, hogy a Volvo szép, kicsi, ferde hátú autót készített. Azoknak szól, akik eddig Minit, Audi A3-at, BMW 1-est, A osztályos Mercit vásároltak. A 0-20., illetve a 41-60. oszlopban ülőknek. Manapság bármi megtörténhet. Még a C30 is.

Ez a kis Volvo persze csak Volvo-mércével kicsi, hiszen az S40-essel szinte mindene azonos, csak a fara más. Egy ilyen állítással nyilván lélektelenül bagatellizálom a svéd mesterek verejtékes munkáját, hiszen a C30 rövidebb, keményebb futóművű, ötletesebb belső kialakítású autó az egyértelműen volvóbbnak kinéző, egy mérettel feljebb pozicionált Volvóknál. De lehet C30, S40, V50, vagy C70, mindhez a Ford Focus adja az alapot. A futóműveket, a padlólemezt, többnyire a mechanikát is. Ami nem baj, sőt.

A Focus ugyanis jó autó, akár a helykínálatát, akár a megbízhatóságát, akár a komfortját, akár a mozgékonyságát nézzük. Vezetni pedig... Arról már írtak néhány ódát, de köszönöm, most maradok a prózánál.

Több zajcsillapítással, stílusosabb belső térrel, néhány ügyes extrával és pár elegáns fogással a Ford Focus elmenne presztízsautónak is. Valahol ennek a gondolatnak a mentén készült a Volvo S40. Csakhogy a gazdagabb zajszigetelés, a stílusosabb belső, a bőségesebb felszereltség kilókat is jelent, e kilók miatt pedig az S40 közel sem olyan agilis, mint a Focus. Lássuk be, ha megreformálnák az öttusát, a szumóbirkózást reménytelen lenne a magasugrással, a százméteres sprinttel, a gokartozással és a talajtornával kombinálni. A súly ritkán előny, többnyire meg hátrány. Ódákat ezért nem írtak az S40-hez vezetésügyileg, legfeljebb szonetteket. Vakarjunk hát le valahogy néhány kilót erről az extrakivitelű, Volvo-emblémás szuper-Focusról, hogy megkapjuk a lehető legjobb kombinációt. Elérkeztünk a C30-hoz.

Amikor a Volvo bemutatta, kihúzták azt a maradék kis talajt is, amin állva eddig Volvókat fikáztam. Hiszen ez még csak unalmasan sem néz ki. A C30 igen faja kis autó, csupán a kis csomagtartó – na ja, a stílus az stílus, ritkán fér meg a praktikummal – aggasztott. És még valami, inkább idézek az akkori cikkből: "?i csak a 2,5 literes, 220 lóerős, turbós öthengeres benzinessel, valamint a 2,4 literes, 180 lóerős, szintén öthengeres dízellel autózhattunk. Nehogy bemutatkozáskor kiderüljön, milyen, amikor az 1,6-os benyás 100 lóereje kínlódik az alsó hangon 1,2 tonnás kocsi mozgatásával." Ez volt a véleményem 2006 decemberében.

Most megkaptuk a Volvótól a 100 lóerős kínlódósat, tudják, az 1,6-ost, amire mérget vettem volna, hogy sose merik kiadni tesztelésre. Szűkölve szálltam az autóba, hiszen előtte elolvastam a műszaki adatokat. 100 lóerő 1,3 tonna ellenében, ez a meccs nem néz ki valami jól.

Aztán furcsa dolgok történtek. Egyrészt sík úton nyomtam le az első három kilométert a szerkesztőségig, emiatt egy pillanatig sem éreztem szenvedésnek a közlekedést. Kicsit fémes a motor hangja, ha kihúzatom – és erre azért szükség van –, meg ez majdnem a legolcsóbb változat, tehát az 1,6 Kinetic, ami alapáron csak 5,1 millióba kerül, tehát fényűzésről szó sincs. Szövetülés, dísztelen, drabális, szürke műszerfasíkság (bár ez a drágábbakban sem sokkal jobb), nincs BLIS (holttérfigyelő), szóval kicsit kopár.

Viszont a sima, 4,8 milkós alapváltozathoz képest alig háromszázezerrel többért ebben a Kineticben benne van mindaz, ami nélkül autót nem szabad megvenni: bőrkormány, bőr váltógomb, emelhető ülésa jobb oldalon is. A mi tesztautónk viszont megütötte az 5,7 millió forintot, aminek egy része a metálfényezésből tevődött össze (engem ez nem hat meg túlságosan), a másik része a könnyűfém felnikre ment, amik viszont kihagyhatatlanok. Nézzenek meg egyszer egy C30-at műanyag dísztárcsákkal – csiribú-csiribá, létrejött a 2008-as Daewoo Lanos. Szörnyű, hogy ennél az autónál mennyit számít a kerék.

Tud ez önerőből mozogni? A következő oldalon kiderül.