Teszt: Fiat Stilo Abarth

Összhatásában amerikai autós, belül azonban alfás, mégpedig nagyalfás a hangulat. A műszerfal borítása az a szép, rücskös műanyag, amit az Alfa 147-esben láttunk először, aztán átszivárgott a 156-osba.

Ennek az üvegtetőnek már látom értelmét. Biztos jó a Peugeot 307 SW üvegteteje is, mert több a fény és jobb a térérzet, de hiába, akkor van a legtöbb fény és legjobb térérzet, ha semmi nincs a fejünk felett. Az üveglapok egyesével is hátratolhatók, és ami magasabb kategóriában sem általános, az üveg alatti árnyékoló is gombnyomásra mozog. Az elhúzható üvegtető egyetlen hátrányaként azt szokás felhánytorgatni, hogy a mozgató mechanizmus miatt hátul kevés a fejtér, de a háromajtós Stiló amúgy sem a nagy hátsó fejtérről szól, és én akkor is az üvegtetőset választanám, ha amiatt egyáltalán nem is lenne fejtér. Oldják meg, akik hátul ülnek. Az üvegtetővel kapcsolatban a Stilo bemutatója idején azt írtuk, nagyobb tempónál süvít rajta a szél, én ilyet nem tapasztaltam.

Jól néz ki a műszerfal, ez mégsem a Volvók megnyugtató, letisztult szépsége, hanem a jó kis mediterrán zizi. Főleg amikor bezúgunk egy alagútba, és hirtelen meglátjuk, hogy nem csak a műszerek megvilágítása piros, hanem a kormány gombjaié is. Felül, a tükör mögé került a hagyományos, már a Regatából ismerős fiatos világító-tetőzáró egység. Kapaszkodóból jutott a vezetőoldalra is, de a Fiat még nem jutott el a Volkswagen konszern csillapítottan visszacsapódó megoldásáig.

A Stilo 2.4-es csúcsmotorja igazi fogyasztásbajnok, egyetlen baja, hogy gépjárműiparban nem rendeznek zabálási versenyeket. Öthengeres, és ez a Volvo ötösei és a VW VR5-öse mellett is különlegességnek számít. Hengerenként négy szelep, változó szelepvezérlés, kiegyensúlyozótengelyek - szép a hangja, főleg 4000-es fordulatszám felett. A Selespeed kézi állásában 6400 körül vált fel kettesből hármasba, ekkor megyünk körülbelül százzal.

A főtengely, a dugattyúk és a szelepfedél slankabb kialakításával összesen három kilót faragtak le a motor súlyából, ez jót tesz a teljesítménynek és a károsanyag-kibocsátásnak, de rossz hír az esetleges tuningolóknak - ezt csak mértékletesen lehet feljebb piszkálni.

A háromajtós Stilo jó átmenet az amerikai cirkálók és a hot hatch kategória között. Ezzel a fogyasztással azonban még az is nehezen tud együtt élni, aki eltérített egy olajvonatot. Bár nem próbáltam, de a 156-os alapján jó lehet a Stilóba az Alfa szép hangú dízele (JTD), de nyugodalmas cirkáláshoz már egy 1.6-os benzinmotor is megfelelő.

A Punto II-ből megismert City-állásban könnyű a kormányzás. Kikapcsolható az ASR, ugyanitt kapcsolhatjuk át a váltót kézi üzemmódra. A világítás kapcsolója az Alfa 147-esben megismert tekerőgyűrűs megoldás, automata (fényerő-érzékelős) állással.

A kesztyűtartó elég kicsi, legalábbis míg rá nem jövünk, hogy kettő van belőle. A felső rész a hűtött, a CD-k is pont beférnek ide, ami azoknak az elvetemült hifistáknak lehet a legnagyobb élmény, akik a hangminőség miatt otthon is mélyhűtőben tartják a lemezeiket.

Amerikai, volvós és nagyon erősen csajozós autó, legalábbis így sárgában. Csajozni persze nem csajoztam vele, mert sajnos gátlásos vagyok, de számszerűen ennyi, és ilyen mély tűzű szemkontaktusban még nem volt részem egy autóval sem (pedig már Kia Rióval is jártam). Ezzel az autóval még Beavis és Butt-Head is bármikor zsákolna.

A hátsó ülésen kisebb a hely, mint az ötajtósban, alacsony és széles utasok azonban azért elférnek. A fejtér hátul már csak az üvegtető mechanikája miatt is kicsi, a bőrülések viszont itt is kényelmesek, és az ötajtóshoz hasonlóan van lehajtható, pohártartós karfa.

A futómű érdekes; egy gyári tuning-Fiattól arra számítanánk, hogy kihozza a sofőrből az állatot. Az Abarth viszont annyira semleges, amennyire csak lehet: hiszik vagy nem, a Volvo S40-nel sokkal nagyobb élmény a szerpentin. Tapad, el sem bizonytalanodik, de a negyedik kanyarba már nem megyünk be nagy gázzal, mert semmi érdekes nem történik.

A csúcsmotorral sok mindent meg lehet csinálni, például meredek emelkedőn hirtelen ötlettől vezérelve mégiscsak beférni egy előzéssel két másik autó közé. Amerikai, minicirkáló, PT Cruiser. Abarth ide vagy oda, ez csak egy skorpiós jelvény, meg egy erős motor. A Fiat élményautója egy kategóriával kisebb, és Punto Sportingnak hívják. Az is ebben a színben a legszebb.

Dizájnra nálam jobb, mint a fő vetélytársak, a Golf, a Focus és a Corolla. Sportos vezetésre a Focus a legalkalmasabb. A Golf és a Corolla semleges, korrektül összerakott közlekedési eszközök, náluk a háromajtjós Stilo annyival tud többet, hogy belül kategóriákkal nagyobbnak érződik, ezért megnyugtató tank-közérzettel cirkálhat, aki fogékony az ilyesmire. A bevett szegmens-definíciók alapján sarlatánságnak hangozhat, de aki kipróbálja, tanúsíthatja: a háromajtós Stilo inkább a Volvo S40, meg a Chrysler konkurenciája, mint a Golf-osztályé.

A Stilo minőségévelnem csak érzet, hanem az elszántság alapján sem lehet gond. A Fiat konszern ezzel a típussal akarja végleg átprogramozni a közvélekedést nemzeti karakterekről és megbízhatósági statisztikákról. Ha sikerül, ideális esetben 2012-ben a hannoveri X úr vesz egy új Lancia Aureliát, és amikor a szomszéd megkérdezi, jó, de vajon megbízható-e, X úr a legnagyobb természetességgel válaszolja: persze, hiszen olasz.
És nem is viccből mondta.

A szerkesztő ajánlata    Amikor a péntek déli csúcsforgalomban elmentük a fiúkkal bejelentkezni a PÁV-ra, a fedélzeti komputer 25 literes átlagfogyasztást jelzett. Kedd délután 13 30-kor a belvárosból az Osztyapenkóig 21 perc alatt 10.9 Km-t megtéve 31 km/h-s átlagsebességgel 14.1 literes fogyasztás jött ki. 1 óra 17 perc, 59.8 megtett kilométer a Pilis szerpentinjein 47-es átlagsebességgel: 11.3 literes átlag. A horror-fogyasztás nagyjából értelmetlenné is teszi az Abarth-vásárlást, leginkább azért, mert a Stilo nem sportos útfekvésű-futóművű autó. Országúti cirkálásra azonban legalább ilyen jó a Fiat konszern 115 lóerős turbódízele. Ezzel megkapjuk a Stilo külső-belső dizájnját, hiszen JTD motor rendelhető a háromajtós Stilóhoz is, akár sárga színű autóval. És bár nem mindegyik kereskedő tudja, de a harmonika üvegtető sem Abarth-specifikus, így (+ 300 000 Ft) könnyen összeállíthatunk egy hibátlan, kis fogyasztású, szép motorhangú autót, kézi váltóval, üvegtetővel, 5 060 000 forintért - szemben az Abarth 5 890 000 forintjával.

Szeva Winkler,

Alfa 147 Selespeed tulajkent néhány dolgot hozzáfűznék a StiloAbarth teszthez!

Véleményem szerint kicsit erős az a megfogalmazás, hogy a Sele senkinek nem tetszik. Ha ez igaz lenne, akkor már rég kikopott volna az extralistáról...

Én már kicsit több mint 1 éve nyúzom a sajátomat, de teljesen meg vagyok vele elégedve, sőt az "Alfa, Szerelem..." fórumon is vannak más olyan tulajok is, akik hasonló módon nem bánták meg választásukat.

Tapasztalataim szerint a váltó hosszú kilométerek (hetek, hónapok) alatt megtanulja a vezetési stílusodat, és emiatt a városi tötyörgés nem tesz jót neki. Ilyenkor rászokik, hogy full-auto módban alacsony fordulaton és lassan, de rángatás nélkül váltson.

Amikor kézzel váltasz, akkor viszont lefelé biztos hogy gyorsabban vált, mint a legtöbb ember, felfelé pedig ugye attól függ a dolog, hogy mennyire tolod neki...

Gyors induláshoz a kipörgésgátló ki, full-auto be-kombinácio kipróbálását javaslom. Ha elég gyorsan nyomod le a gázt, akkor az Alfa kb. 4000-ig kipörög, onnan dobja rá a kuplungot, és ekkor nem a szokásos redline-nál vált, hanem picivel előtte, maximális teljesítménynél.

Én legjobban akkor élveztem a váltó képességeit, amikor a Börzsönybe szervezett Alfa talin Diósjeno felé száguldozhattam. A széles, szerpentines úton hihetetlen élvezetes volt a sok váltás, gyorsulás, lassulás...
Nagyon ajánlom a környéket a Stilo Abarth tv2-es tesztjehez!!!

Sok sikert a műsorhoz, szerdán az ismétlésnél megnézlek benneteket! Kíváncsi leszek milyen gyorsan váltogacc a saját kocsidban, remélem tolod neki rendesen!! ;)

Minden jot!

luko (formatC a Tasztalon)