Bő fél autó, szűk egész pénzért

Hogy lesz a legjobb szándék ellenére is méregdrága luxuscikk egy olcsónak tervezett minimál-autóból? Ahogy a hetvenen túl lévő szüleim filléresnek indult használt PC-je lassan multimédia-centrummá válik. Elhatározták ugyanis, hogy beruháznak számítógépbe. Jó lenne levelezni a külföldi ismerősökkel, turkálni ezen az internet nevű izén. Nem kell új PC, nem kell nagy, jó lesz a használt is. Hát persze, elő kell fizetni a szolgáltatóra is, az pénz. Meg egy vírusirtó program sem árt, sőt, tűzfal is kéne. Szerintük nyomtató nélkül nincs élet, tehát lett az is, ráadásul felfedezték a Skype-ot, tehát feltűnt a láthatáron a mikrofon, hangszóró, videokamera. Ismerős a dolog? Így megy az autógyáraknál is.

Az eredeti Smart bölcsőjénél hasonlóan alakultak a dolgok. Európa nagyvárosaiban sok a szingli, meg az olyan fiatal, aki könnyen parkolható autóra vágyik. Adjunk nekik elenyésző fogyasztású, parányi, olcsó, kétüléses kocsit, a valódi autók összes kényelmi eszközével - gondolta Nikolas Hayek svájci óragyáros, a Swatch órák kitalálója, és összefogott a Mercedesszel egy új városi törpe megalkotására.

Menet közben jöttek a problémák. Mihelyt egy négykerekű túllépi az Aixam dinamikai képességeit, neki is megy mindenfélének. Ezért kell egy merev utascella. Az sokba került. Aztán az új emissziós normák teljesítése miatt komplikált lett a motor. És a tesztek alatt kiderült, hogy a tejfölösdoboz nyolcvan fölött egyáltalán nem úgy viselkedik kanyarban, mint egy autó, még ha kerekei is vannak. Kiváltképp a farában hordott motorja miatt. Ahhoz, hogy a Smart ne pördüljön meg minden második utcasarkon, és ne landoljon állandó jelleggel a hátán, költséges menetstabilizáló rendszert, meg ABS-t kellett beleépíteni, trükkölni ezer órát a futóművével, mire vezethetővé vált.

A végeredmény egy rettenetesen rázós és bólogatós, furán vezethető drága mini lett, amelynek a váltóját is alaposan elrontották. Hagyományos ötgangos szerkezet helyett félautomata, robotizált hatost tettek bele. Akkor pedig a robotizált technológia még olyan fiatal volt, hogy pelenkába kakilt. Később sokat finomítottak a rajta, aki nagyon akarta, mert tetszett neki, vagy mert mással nem tudta megoldani a parkolást, vagy mert éppen a tükörsima Hollandiában lakott, az utolsó verziót szerette is. De azért a smartozás mindvégig "acquired taste", azaz megtanulandó élvezet maradt. Mert autónak nevezni még azt az utolsó változatot is túlzás lett volna.

Most itt az új Smart. Ugyanúgy néz ki, mint a régi, csak szinte mindent sokkal jobban csinál. Tágasabb, hiszen hosszabb és szélesebb. Használható a csomagtartója, mert az csak az üveg vonaláig már 220 literes a régi 150-ével szemben. Tetőig meg 340. Szövet van a műszerfalán, a váltója csak ötgangos, nem hat, ezért eggyel kevesebb szöszmötölést kell végigvárni, mire a verejtékező robot végigpakolgat a legutolsó fokozatig. És sokkal erősebb a motorja, kevésbé zörög, jóval kevésbé bólogat, és derűs optimizmussal szinte azt is el lehet hinni róla, hogy nem borulna fel, pördülne meg, sodródna ki minden tizedik kanyarban. Csak minden huszadikban.

Kapaszkodjanak meg, kicsit erős lesz: az új Smart Fortwo már kis híján autó. A simától közepesen tűrhetőig húzódó aszfaltminőség-skálán egészen kellemes benne az utazás, hiszen a maximum két főnek pazar légköbméter jut, az ülések egész komfortosak - bár a szabványos csúsztatás/támladöntés opciókon kívül semmi egyebet nem lehet tenni velük - a csomagok vígan nyújtóznak hátul, a zaj soha nem zavar. Akit mégis, feltekerheti a közepes minőségű hifin a hangerőt, amin vájtfülűek persze a híreket sem tudnák végighallgatni, de a többséget legfeljebb csak az zavarja, hogy nincs mélye. Vagyis az a kevés, ami van, kong.

A Karotta például nagyon élvezte az új Smartot - egészen autószerű, hogy megy, jobb lett a váltó - ilyenekkel szállt ki belőle. Rácz kolléga viszont nem érezte benne magát annyira jól, szerinte a réginél nem feküdt rá így a fal és a belső bútorzat. Fenyő kollégának az agyára ment a harapós, adagolhatatlan fék, amúgy tetszett neki, Katit, a feleségemet viszont idegesítette az állandó dobálás. Hiába magyaráztam neki hosszan, sokáig, hogy ez az új, és már nem dobál. Ilyenek a nők.