Egy szakadt gentleman
A nagyobb farral az autó hosszában 4419 millimétert tesz ki, ami jóval több, mint a lépcsős Astra 4239 millimétere és egy kicsivel több, mint a Vento 4,38 métere. Tehát míg a 25-ös, illetve a megelőző 200-as Rover valahol a Corsa és a Golf-kategória határmezsgyéjén helyezkedik el, addig a használt 400-as már egyértelműen a kortárs Vento, az Astra, az Escort és társaik kategóriájában versenyez.
Helykínálat dolgában nem is teljesít rosszul: az autó beltere kellemesen tágas, bár a hátsó térdhely a nem méltó a jó minőségű, konzervatívan elegáns plüssülésekhez. A háttámla osztottan dönthető, három darab hárompontos öv van, fejtámla viszont egyáltalán nincs rajta. A 375 literes csomagtérrel az ötajtós Rover jónak mondható: az ötajtós hármas Golfé is (330 liter), az F-Astráé is (360 liter) szűkebb. A lépcsős Astra már 500 liternyi űrt kínál, de az általunk kipróbált négyajtós Rover 480 köbdecimétere is sok mindenre elég. Rontja a helyzetet, hogy a zsanérok csúful belógnak a bőröndök közé, így nehezítve a pakolást.
Az autó felszereltsége már kilóg a korabeli Astrák, Golfok közül és kimondottan gazdagnak mondható: a lépcsőshátú 414-esekhez a kezdetektől alapáron járt a centrálzár, a két frontlégzsák, az állítható magasságú kormány és vezetőülés, a szervokormány és az ABS. A villanyablakokért és a klímáért már külön kellett fizetni, de az autó és a néhai vevőkör jellege miatt a használtpiac szinte minden példánya rendelkezik ezekkel a komfortfokozókkal.
A 414-es használt Rovereket végső soron azoknak ajánlom, akik bő másfél forintjukból még annak ellenére sem akarnak 1,4 literes, 60 lóerős, rádiómagnóval és hátsó ablaktörlővel felextrázott Astrát, vagy Golfot venni, hogy a Roverrel lényegesen gyakrabban kell majd szervízbe járni. És akiket ennek tudatában nem riaszt el az a naaagy alkatrészkereskedőtől kapott információ, miszerint a '99-es autók egyes, bizony időnként óhatatlanul el-elkopó alkatrészeinek ára rendre:
Astra | Golf | Rover | |
féktárcsa: | 3320 Ft | 5999 Ft | 9941 Ft |
hátsó kerékcsapágy: | 4898 Ft | 4296 Ft | 40 861 Ft |
vízpumpa: | 7188 Ft | 6200 Ft | 11 889 Ft |
Értékelés: ár- és kategóriatársai között a minőségi problémákat és a számszerűsíthetetlen, de az egész autót belengő eleganciát és a nyomott vételárat is figyelembe véve 4 |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
![]() |
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Az oldalról ajánljuk
- Égéstér
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Belsőség
Ez nem utcai autó, gyerekek...
Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.
- Technika
Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.
Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Tesztek
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Az autósok agyát is összehabarják Trump cikk-cakkos vámfenyegetései
Büntetővámok lesznek, csak nem tudni, kire vonatkoznak. E
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
- Hírek
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
