Új szívvel él tovább

A franciák mindig jók voltak a kicsi, de erős és sportos autók előállításában: Peugeot 205 1.9 GTI, Renault 5 Turbo, Citroen Saxo VTS. Ezek csak úgy döntötték magukba a benzint. A dízeltechnika előretörésével már takarékos izmos kisautókat is lehet gyártani, így a 110 lóerős 206 1.6 HDI kicsi, erős -de nem sportos. Nagyon nem az..

Ez nem a motoron múlik. Arra a kérdésre, hogy elég jó-e a 206-osba a 16 szelepes, 1560 köbcentis közös nyomócsöves dízel, elég, ha annyit mondunk: még a 407 SW-ben is dolgozik ilyen. A 245 Nm csúcsnyomatékú motor rendkívül jóindulatú, szépen pörög, csaknem leszabályozásig rendületlenül húz, öröm vele az élet. A többi közlekedőt a HDI felirat piros I betűje figyelmezteti, nem biztos hogy érdemes harcba szállni a kedves arcú, de ördögi lelkű kis tojással.

A motor egyetlen hibája akkor mutatkozik meg, ha felnyitjuk a motorháztetőt. Hogy néz ez ki?! Ahány vezetékköteg, ahány cső, annyiféle burkolat, szigetelés a szigszalagtól a használt nejlonharisnyáig. Tetszik, ahogy a turbó szem előtt van, egyből az embléma mögé került, de az már kevésbé, hogy egy olyan horpadt-gyűrött, valószínűleg kalapáccsal formázott fémlemez mögé dugták, ami méltán indulhatna a legnehezebben felismerhető gyári autóalkatrészek versenyében. No de nem ez a lényeg, úgyis mindig szidjuk az agyonburkolt csicsás motortereket - a fontos a száztíz dízel-ló.

Az erő tehát megvan, ahogy a menetdinamika is. 190 km/h végsebesség, 0-ról 100-ra tíz másodperc, nem rossz az 1,2 tonnás kisautótól. Minden fokozatban, szinte minden fordulaton élénken kapja fel az orrát, ha odalépünk neki. Ráadásul jó szívvel tapossa az ember a pedált, hiszen hat liternél többet még sok városi kilométerrel és klímával is igen-igen nehéz lecsorgatni a torkán, átlagra vegyes üzemben nyugodt szívvel adok meg öt és fél literes tesztértéket. Ha muszáj, egy ötven literes teli tankkal simán meglehet az ezer kilométer.

A futómű és a váltó az, ami miatt belekeveredik az üröm az örömbe. A Peugeot 206 olyat tud, amit kevesen: irdatlan hosszúak a rugóutak, az autó mégis ráz. Arra tippelünk, hogy a vasfelnire szerelt 195-ös, 15 hüvelykes kerekek, tehát a nagy rugózatlan tömeg lehet ludas a dologban. A váltóra viszont nincs mentség, sajnos úgy vacak, ahogy van.

Jól van, jól van, nem lehet csodákat várni egy olyan autótól, ami a legmodernebb, és nem is a legkisebb dízel technikát hurcolja, méretéhez képest kényelmes és csendes, de csak 3 580 000 forintba kerül. És ebben az árban benne van az ABS, a vészfékrásegítés, a két légzsák, első villanyablak-villanytükör, klíma, olajszint-érzékelő, sebességfüggő szervokormány és ablaktörlő(!), no meg egy hathangszórós CD-s rádió.

Ráadásul helyes kisautó. Nem tehetek róla, szeretem a 206-os formáját, Sickratman biztos megkérdezné tőlem, amit mindenkitől . Na jól van, bevallom, a tesztautóval töltött egy hét után rájöttem, a 206-ost nem tudom reálisan, igazi férfimódra értékelni. Hiszen anyukámnak is ilyen van, csak 1.4-es benzines, azzal utaztam be ötödmagammal egész Európát, megszoktam, kibírta, megszerettem.

A Peugeot-k apró-cseprő minőségi problémáival már annál az autónál megbékéltem, most tehát arcizmom sem rándult a B oszlop belső burkolatának laza illesztése miatt. Aztán amikor egy erőteljesebb kettesbe váltásnál szoknyástul a kezemben maradt a váltógomb, úgy éreztem magam, mint aki a levegőbe markolva ráébred, bizony épp nála fogyott el a vécépapír. Akkor azért megrándult egy-két izmom.