12 év, malacorr

A szervokormány sajnos nem az igazi: arra jó, hogy elvesszen a közvetlen kapcsolat érzete az úttal, de ez sajnos csak az irányíthatóságra igaz, mert a legkisebb aszfalthibát is megérezzük a tenyerünkben. Az útfekvéssel nincs gond, bár a futóművet inkább kényelemre, mint sportosságra hangolták. A behemót karosszéria nem lepi meg sofőrjét kitörési trükkökkel, kissé eltúlzott kanyarokban csak az orrát tolja, gázelvételre pedig meghunyászkodik, és visszatér az ívre. Elöl tárcsa-, hátul hatalmas dobfékek lassítják tűrhető hatékonysággal az autót, ABS-nek nyoma sincs. A gyári 14 collos felnik és az ehhez passzoló 185-ös gumik is elegendőek a kis dízelhez.

Van még egy tényező, ami jelentősen meghatározza a kispénzű magyar autós viszonyát kocsijához: a fogyasztás. A Passat büszke tulajdonosa szerint öt liter gázolajjal is beéri százon - jobbára országúton hajtva, kényelmes 100-110-es tempó mellett. Az érték némi egészséges kételkedéssel bár, de hihető: a katalógusok 90 km/h-ra 4,4 (figyelem, 1200 kiló és 1988-as modellév!), autópályára 6,2, városra 6,8 litert adnak meg 100 kilométerre. De legyünk nagyvonalúak, és számoljunk 5,5 literrel.

Tudják, hány kilométerre elegendő ez? A 70 literes tankot teletöltve csak 1270 kilométer elteltével kell megállnunk. De ha tankolásnál ravaszul kiakasztjuk a tágulási tartály szelepét a beöntőnyílásban, további jó pár liter olcsó gázolajat hozhatunk át tankunkban bármelyik határon. A kiváló hatásfokú motor birtoklása feletti örömünket visszapillantóba tekintéskor sem rontja meg üröm: a nem szétkopott, jól beállított kis dízel még padlógáznál sem hagy maga után ocsmány koromfelhőt.

Az autónak a végtelen belső téren és a minimális fogyasztáson túl maradandósága az igazi értéke. A tizenkét éves autó fényezése - egy vidám kulcsos gyerek játszadozásától eltekintve - kétéveseken is elmenne, a kilincsek, fogantyúk, pedálok borítása és működése a tucatnyi esztendő alatt mit sem változott, a kapcsolók, kezelőszervek működése akár az újé.

Ezekben az autókban még nem vitték túlzásba az elektronizálást; a világítást, az ablaktörlőt masszív kattanással helyezhetjük üzembe, a gyári Beta rádiómagnó hangerőszabályzó potméterének kattogása, de még a szintén gyári kazettatartók kipattanása is örök életet, ipari felhasználhatóságot sugall.

Bár a CL a mindenkori Volkswagenek legfapadosabbja, jól járhatunk a vásárral, mert ez a kocsi a már említett szervokormány mellett légkondival és centrálzárral is büszkélkedhet. A vezetőülés magassága minden Passaton állítható - itt még a régi, kormánybakapaszkodós-fenékemelős módszerrel. De legalább van, sőt, a kormány magassága is a vezető ízléséhez idomítható. A Passat azon kevés autók egyike, amelyeket nem szeretek legalsó üléspozícióban, legalsó kormányállással vezetni, mert így eluralkodik rajtam a kisebbrendűség-érzet, mintha a bálterem padlóján ülnék. Elektromos ablakemelő nincs, viszont a kurbli könnyen jár - bár sokallom a hét és fél fordulatot egy leeresztéshez.

S hogy hány a mennyi? A tesztjószág 1,1 milliót kóstált. A használtpiacon ritka a kis tádé-Passat, a jó állapotú meg még ritkább. Ha nem széthajtott, esztétikus, viszonylag tisztázott előéletű példányra vágyunk, 1.100.000 - 1.300.000 forinti összeget kell érte leperkálnunk. Ugyanennyiért, vagy kicsit többért már elérhető a '92-ben piacra került 1.9-es turbódízel - vigyázat, nem TDI! -, ami kissé lomhább és éhesebb a tesztelt autónál, de feltételezhető, hogy volt tulajdonosa ritkán használta lámpás gyorsulásra, így a hengerfej vagy a turbó talán jobb állapotban lehet.

Mivel a beltér alig-alig kopik, a kasztni nem hajlandó rozsdásodni, mindenképp célszerű tapasztalt segéddel elindulni malacorrút venni. A tesztautó órájában 170.000 kilométer sincs. Állapota alapján az óra ugyanúgy mutathatna 70, vagy 270 - de megkockáztatom, hogy talán 370 ezret is. Szóval - tessék vigyázni!