Skoda Octavia tartósteszt

A VW Gruppe Golf IV padlólemeze kompromisszum: míg az elöl ülőknek annyi tere van, hogy arra egy kategóriával feljebb sem lenne panasz, a hátsó sor finoman szólva is szűkös. A tervezők nyilván arra gondoltak, aki arra hajt, hogy sofőrt tartson, miközben ő maga a hátsó ülésen terpeszkedik viszkispohárral a kezében (plusz mobil bárszekrény), az nem ekkora autót vesz.

A VW-koncepció igazából a polgári családmodellre épít: papa-mama elöl ülnek, a szigorúan három darab kiskrapekot beszíjazzák a gyerekülésekbe, és indulhat a négy kerék. Az Octavia ennél még annyiban tud többet, hogy a csomagtartójába a család kofferjain kívül a fűnyíró és a háromkerekű bicaj is befér. És, nem pedig vagy.

Az Octavia megjelenése idején, 1997-ben alaposan sokkolta a közvéleményt. Ebbe az a katarzis is belejátszott, hogy egy évtizedes axióma dőlt meg - az Octavia nem "tipikus" Skoda, nem igénytelen, olcsó kiskocsi. Az Octavia olyan a Skodánál, mint egyetemi csoporttársam, Jázmin a szőke nők közt: aki ismeri őket, az nem is érti a skodás, illetve a szőkenős vicceket.

Méretei, arányai nyomán az első benyomás nem golfos, inkább passatos. Formája klasszikus szedánt idéz, de ez csak optikai csalódás: a csomagtérajtó a plafontól nyílik, valójában tehát ötajtós az Octavia. A formaterv hibája az orr-rész alacsony építése. A lökhárító alatti fekete műanyagkoptató szinte az összes autón sérült, mert már az alacsony járdaszegélyeken is fennakad. Ha Octaviánkkal műanyagoshoz hajtunk be, egy szót sem kell szólnunk: a kisiparos már guggol is a lökhárítóhoz.

Már a legelső Octaviák is szinte kifogástalan minőségűek és jól felszereltek. Légzsák nélküli Octavia nincs, és a három felszereltségi szint közül (LX, GLX, SLX, illetve 2001-től Classic, Ambiente, Elegance) már a második is minden fontosat hoz. A harmadik szinte fullos: klíma (1998 óta), ABS, kipörgésgátló, dupla légzsák, elektromos csomag négy elektromos ablakkal, könnyűfém felni, ködlámpa, kétmemóriás fedélzeti számítógép és egy sor apróság. Kedvencem a két napellenző közötti résben, a belső visszapillantó fölött lehajtható picike nyelv, a harmadik napellenző (a 99-es modellévtől).

A jókora ülésekben mackós termetűek sem szenvednek, az ülések a kemény hangolás miatt hosszú távon sem viselnek meg. Oldaltartásuk nem nagyon van, de erre még visszatérünk. Az első műszerfal-generáció, ami a mai napig is a legalsó felszereltség (Classic) sztenderd műszerfala, nem mindenkinek tetszik. Objektíve is van rajta kifogásolnivaló: a kemény, könnyen karcolódó plasztik.

Egy ismerős Octaviájában a kesztyűtartón levő karcokból tökéletesen lehetett azonosítani, milyen pozíciókban próbálta ki az autós szexet az előző tulaj fiatal pár. A 99-ben érkezett újabb generáció műszerfala szebb, és már nem hajlamos a karcolódásra.

Apropó karcolódó műanyagok: a saját Octaviámat egy költözés viselte meg, néhány forduló után úgy néznek ki a csomagtartó műanyag elemei, mintha éveken át szállítottam volna zöldséges ládákat a nagybani piacra.

Funkcionálisan minden rendben: a kapcsolók és egyéb kezelőszervek a VW alkatrészbázisáról érkeznek, csak úgy sugárzik belőlük a minőségérzet. A sebességváltó precíz szerkezet, szépen beklattyan a fokozatokba, de a villámkapcsolás nem az ő műfaja. A kuplung puha, de hosszú úton jár, a fék viszont digitális: a nulla fékerő és a max fékerő között alig néhány centiméter a fékpedál útja.

Aki először ül Octaviában, első fékezéskor jó eséllyel szed össze a kormány közepéről egy szárnyas nyílvesszőt formázó lenyomatot a homlokára, különösen a jobban motorizált, négy tárcsafékes változatokban. Később, ahogy a kísérleti patkányok is megtanulják, milyen viselkedésmóddal kerülhetik el a fizikai fájdalmat, mi is rájövünk, hogyan kell igazán finoman kezelni a fékpedált.

Az autó egészében a normális családapáknak készült. Ott az a tényleg nagy csomagtartó (a kombiról még szó sem esett), és az Octavia menettuljadonságainak iszonyú jóindulata. Mint egy nagy testű, barátságos kutya: ingerelni lehetetlen, legfeljebb értetlenséggel, buta nézéssel reagál. Az Octaviát is nehéz provokálni, kemény csillapítása ellensúlyozza lágy rugózását, így szélsőséges helyzetekben is szilárdan az úton marad.

Igaz, közben jókorákat bólint jobbra-balra-előre-hátra, így az ülések oldaltartásának hiányára legkésőbb ezen a ponton rádöbbenünk. A váratlanul elénk toppanó jávor-, rén- és egyéb szarvasok között is vígan szlalomozhatunk, csak le ne fejeljük az oldalüvegeket. A lágy rugózás előnye a magasfokú kompabitibiltás K-Európa útviszonyaival.