Teszt: Moszkvics 407 - 1959

Magam felé és fel, egyes. Kézifék a kormány alatt jobbra. Lenyomom a kis kart, felemelkedik kint a torlólevegős szellőztető. Index a kormányoszlop tetején. Tanksapka a rendszám mögött. Úgy volt, hogy a TC-tévében három éve már röviden bemutatott Mark II-es Jaguárt viszem el kipróbálni, lefotózni. Csakhogy közben kibérelték esküvőre, ki kellett takarítani, át kellett nézni, meg kellett tankolni. Nem akartam pofátlan lenni és kivonni pár órára a rendszerből, inkább néztem valami más érdekeset a gyűjteményben.

Körbejártam: gyönyörű. A maga módján persze, tehát esetlen, aránytalan, túl magas, túl keskeny, de olyan részletgazdag, annyira gömbölyded, hogy nem lehet előtte nem mosolyogni. Vörös csillagos dísz a gépháztetőn, külső zsanér a csomagtartón, piros 407-es felirat oldalt, akkora krómozott orrkúp MIG-mintára, hogy ihaj.

Felhívtam Winklert: volt esetleg már 407-es Moszkvics a Totalcaron az én időm előtt? Kelletlen kattintgatás a vonal túlvégén, majd: a Karotta írt egy Moszkvics-találkozóról még kétezerben, de igazából nem. Hát most akkor lesz, mondtam, és elvittem a kis kék-fehéret.

Tatabányára. Gondoltam, ott csak akad valami szép ipari háttér, hogy a 407-essel együtt pár fotón megidézhessem a szovjet birodalom fénykorát. Találtam is akkora gyárkéményt, hogy csuda. De nem is ez az érdekes, hanem hogy milyen jól viselte magát a hosszú, majd' harminc kilométeres úton a Moszkvics.

1357 köbcentis, négyhengeres, négyütemű, felülszelepelt-oldalvezérelt motorja van neki, 7:1-es kompresszióval. Szóval csodát nem kell várni tőle, 115 km/h volt a valamikori katalógus szerinti végsebessége, 35(!) másodperc alatt gyorsult álltó helyéből százra. Ezeket a mutatványokat a negyvenfokos kánikulában nem mertem vele kipróbálni, de tartós hatvan-hetvenre azért így is röhögve képes volt, néha még a 80-ba is belekóstoltunk egy-egy kisebb lejtőn.