Teszt: Mercedes-Benz A 200 CDI Autotronic

Na, hol is kezdjük. Tudják, mit; az árát a végére hagyom, el ne kedvetlenítsem Önöket mindjárt az elején. Inkább nézzük, tényleg Mercedes-e ez a csinos kis tojás.

Sokkal mercedesebb, mint az előző csúcs-dízel A-Klasse . Nem kell tengelytáv-hosszítással trükközni, L-verziót létrehozni, hogy hátul is elegendő lábteret tudjon nyújtani. Az elegendő nem azt jelenti, hogy épp nem ér a térd a támlához, ha egyenesen ül az ember, hanem hogy 181 centis sofőr mögött 181 centis utasnak még tenyérnyi játéktér marad.

Vállban sem szorít az autó, a fejtér pedig pont annyi, amennyit ilyen magas kasztnitól el is vár az ember. Egyszer a dugóban feltűnt, hogy a vezetőülésből nézelődve a 156-os kombi Alfa tetősíkja pont szemmagasságban van.

Tesztautónk kétliteres, közös nyomócsöves turbódízel motorjából 140 lóerő fejhető le, az A 200 CDI kétszáz felett hasít. Az Autotronic pedig minden idők legkényelmesebb váltója. Egy kedves szakértő egy másik újságtól korábban azt mondta, az autóban hétsebességes automata váltó van.

Elhittem. Voltaképp ezért a csodáért is kértük el a tesztautót a Mercedestől. Aztán nem győztem álmélkodni. Nahát, ez nem egyszerűen finoman kapcsol, hanem egyáltalán nem érezni a kapcsolásokat. Mutogattam is mindenkinek.

Aztán utánanéztem. Kész, kakukk, láttam, oda a renomé, Rácz Tamás örökre elásta magát. Ugyanis ez egy CVT, egy elektronikusan szabályozott fokozatmentes automata, a hét, kézzel kapcsolható sebességfokozat csak előre programozott beállítás. De a kollégák megvigasztaltak. Hogy milyen nagyon értek hozzá, hogy érzem a témát, hiszen feltűnt, hogy ilyen sima egy automata egyszerűen nem lehet. Köszönöm, talán mégis kihúzhatom a pisztolycsövet a számból.

A motor a kétliteres CDI legerősebb változata, ugyanez a blokk szolgál ugyanis az A160- és A 180-asakban, csak fojtva. Itt szabadon lélegezhet, így könnyedén tör elő a 140 lóerő a motorból, 4200-as fordulaton. Ha szükség van rá, mondjuk előzésnél. Ha nincs, akkor az Autotronic nem kínozza a motort, az autó kényelmesen elkódorog 130-nál kétezres fordulaton. Százötvennél 2200 körül, 180-nál 2800-at forog. Elképesztően alacsony, nemde?

Boldogabb országokban kockázatmentesen, nálunk folyamatos leállósáv-figyeléssel és bizonyos tükör alatti kamerák fürkészésével tartósan, kényelmesen, csendben lehet 150-160-nal autózni, ez a sebesség tűnt az autó normális utazótempójának. Az A 200 CDI azonban nem csak sztrádán kellemes útitárs, kétsávos utakon is jól szolgál.

Remekül lehet vele előzni, a fokozatmentes váltó határozottan fürgébben reagál egy padlógázra, mint a legtöbb hagyományos automata, mondjuk valamely hagyományosabb formavilágú , némileg drágább presztízsautókban. Az automatához, a körülbelül negyed város, negyed sztráda - fél előzgetős, gyors országúti tempóhoz képest a 7,5 literes átlagfogyasztás sem rossz.

Az ESP ebben az A-Klasséban is szériatartozék, de már nem azért, mint az elődben. Ez az autó nem borul fel, szerintem soha. Minél jobban kínozza, billegteti az ember - az egyébként pont eltalált rásegítésű, pontos szervokormánnyal -, annál határozottabban követi az íveket. A Watt-rudas hátsó futóműre most nem térnénk ki bővebben, itt már megtettük; a lényeg, hogy tényleg van értelme.