Dízelboxert akarunk!

Világosszürkében különösen jól néz ki, megjelenése így kellően indusztriális, ahogy egy műszaki különlegességtől, egy szimmetrikus összkerékhajtású (persze igazából nem minden teljesen szimmetrikus, viszont minden kerék 25% tömeget cipel), boxermotoros autótól el is várjuk. És bár e szép Subaru összhatása közel sem olyan karakteres, mint a régebbi csúnya Subaruké volt, minden perspektívából találunk rajta érdekes részleteket.

Elölnézetből a szárnyak közé helyezett embléma vadászgépszerű megjelenést ad az autónak. Körülötte a hatszögletű hűtőmaszk, az egyszerre morcos és táskás szempár, no meg a hangsúlyos, ralis, középen masszív pillérrel felfüggesztett kötény, és a különleges, felsliccelt ködlámpafészkek határozzák meg a sziluettet.

Oldalról a fényszóróktól induló, a hátsó lámpánál pedig dinamikusan felugró, bedöntött övvonaltól mindig ugrásra késznek érzik az autó. A küszöb és a lökhárítók is sportautósak, darabos, élre vasalt kerékjárati ívek kötik össze őket. Valahogy még a kilincsből is sebesség sugárzik - viszont a böszme nagy tükör nem illik a képbe. Jelenlétét a beléje integrált indexek különlegessége segít elfogadtni.

Hátulról a műszaki érdeklődésekkel megáldottak a dupla kipufogót veszik észre először. A többieknek a homorú far, a csomagtérajtóból kiképzett kvázi-spoiler és az előrenyilazott lámpatestek sugalmaznak dinamikát és sebességet. (Amiket ez az alapmotoros változat elég nehezen produkál, de erről majd később.)

Mégis, ez a sok markáns stílusjegy összeadódva egy országúti lopakodót, elegáns, de észrevehetetlen limuzint eredményez. Igazi japán titok ez, az éles, különleges részletek valahogy decens, harmonikus egésszé állnak össze.

A márka felismerhetetlensége, a határozatlanság bent is megmarad: az biztos, hogy japán, de a szigetországból, vagy akár Koreából bármi lehetne. Egyenjapán bajuszkapcsolók, jellegtelen rádió- és klímakonzol, a szokásos csomagtér- és tanksapkanyitó kallantyú a padlón, ilyesmi. Na meg persze a zöld kvarcóra. Dicséretes, hogy a kormány-váltókar-kézifék trió sportautós módon arasznyi körön belül elérhető. Ezt az ergonómiai katarzist a tervezők azzal kívánták oldani, hogy az ablakemelő kapcsolói a kartámaszon szinte függőleges síkban helyezkednek el, működtetésük csak kicsavart csuklóval lehetséges.

Az ülések kényelmesek, jól tartanak, a helykínálat a középkategória közepének felel meg körülbelül. Akad néhány vicces pohártartó; se különösebben jót, se nagyon rosszat nem lehet mondani a beltérről. Talán csak annyit, hogy a hátsó üléstámlák a szedánban egyáltalán nem, csak a kombiban dönthetők előre. Így 433 liternél nagyobb egybefüggő rakodóteret nem lehet kialakítani az autóban.