Titok - és talán perverzebb, mint egy boxer orrát csókolgatni -, de egy életem, egy halálom, elárulom: nekem tetszett a Rodius. Természetesen tisztában vagyok kijelentésem súlyával, eddig mégsem tántorított el semmi. Legalábbis mostanáig. De most itt a Kyron. Mi lesz velem?
Ken Greenelynek - akit mostantól csak Mesternek szólítok -, nem egyéjszakás kaland volt a Rodius. Ismeretlen erő kerítette hatalmába, oly erő, amely alapjaiban rengette meg az emberiség harmóniáját. Ezt az erőt keresték évszázadokon át a titkos társaságok, miközben lekicsinylő mosollyal dobták sutba az első házilag készített aranyat, majd vörösbort hörpintve a Grálból megálmodták az első Saab 900-ast, és bánatukban kitenyésztettek egy olyan kutyát, mint a francia buldog.
Az igazi tudás csak keveseknek adatott meg, de a kevesek között Ken Greenly bizton ott volt. A Kyron finoman alattomos. Oldalról szinte semmi, szemből már érezzük a sugárzást, de hátulról dárda találja mellünket. Csodálatos fájdalom.
Elölről egy kicsit Pontiacra hasonlít. Annyira, hogy bizonyos részletet kiemelve nekem simán beadható, hogy Pontiacot látok. Azután, ha nyitunk a látószögön, kiderül, hogy itt valami zavar van, mert a hűtőmaszk alatti - az autó teljes szélességében végighúzódó rács - más megközelítésre utal. A Kyron oldalról semmilyen, akár simán elmehetünk mellette, nem zavarja a periférikus látást. Winkler kolléga X5-ös arányokat vélt benne felfedezni, hát legyen, nekem az erőszakos élek, törések tetszettek.
A hátsó viszont teljesen abszurd. De hogy, de miért? Ismerve a Rodiust tudjuk, hogy az autó hátsó része a Mester kedvence, itt aztán olyan elképzeléseket tudja megvalósítani, amilyenekért máshol bíróság elé állítanák. Az ötödik ajtó ablaka aránytalanul kicsi, viszont óriási reklámfelület van alatta, és a pajzs alakú lámpák csodálatosak. Már látom a következő Top Tuning magazinban a Kyron lámpájára illeszthető, magyarcímer-kivágású üvegszál borítást. Persze élcelődhetek én ezekkel, de tiszta szívemből mondom, bírom. Szeretem az egyéniségeket.
Aztán jön a meglepetés. Beülve a kategória legszebb műszerfala fogad. Manapság divatos kör alakú kapcsolóegyüttesek - hasonlót a Toyota Rav4-ben láthatunk - és aszimmetria mindenhol. Persze kötözködhetnénk a vakkapcsolókkal és az anyagok minőségével, de a Kyron ezt nem érdemli meg. A szép logóval ékesített bőrülésekben elöl bőven elfértem, és még magam mögé is be tudtam ülni. A hátsó ülések 15 fokban dönthetőek, alaphelyzetben 630 liter csomagtartó marad mögöttük. Nem is a hellyel volt a gond, a lábam tökéletesen elfért, nem akartam lerúgni semmit, mégsem ültem kényelmesen. Lehet, hogy csak a bőr iránti utálatom miatt éreztem így, de nekem hosszú távon kényelmetlen volt az ülés.
A kardánalagút valóságos ipari műremek. A rögzítőfék lábbal működik, így itt van lehetőség a dizájnra. Tesztautónkban még nem volt, de a szalonban lefényképeztem a futó modellek csodás - és ahogy kell, haszontalan - pohártartóját. Ígérem, idén rendezünk "év pohártartója"-szavazást, és akkor a hatos BMW torzója és a Saab 9-5 mobilszobra mellett a Kyron is versenybe szállhat.
Ha már itt tartunk, essen szó egy kicsit a tesztautóról. Ez az autó nem az az autó, amit megvásárolhatnak. Ez a Frankfurti Autószalonra készült kiállítási modell, kicsit jobban extrázott változat. Az alvázszám szerint 7554-es Kyron, ami csak azért érdekes, mert az európai értékesítés kb. 12 000 után kezdődött. A leglátványosabb különbség - ami nálunk nincs - az esőérzékelő, a villanyülés, a gyári magnó és az állófűtés. Ezenkívül formára kívül-belül megegyezik. Ja, az említett pohártartó is más egy kicsit.
SsangYong Motor Company
A SsangYong - vagyis ikersárkány - a negyedik legnagyobb autógyár Dél-Koreában. A céget 1954-ben alapították Hadonghwan Motor Company néven, és kezdetben terepjárókat gyártott az Amerikai hadseregnek. A Daimler-Benzzel (jelenleg DaimlerChrysler) aláírt megállapodás alapján a kilencvenes évek elején az első modellekben Mercedes-motort használtak. 1997-ben a Daewoo kezei közé kaparintotta az irányítást azzal, hogy megvásárolta a részvények nagy részét, egészen 2000-ig, amikor financiális nehézségei miatt megvált részesedésétől. 2004 végén a kínai állam által üzemeltetett Shanghai Automotive Industry Corporation (SAIC) megvásárolta a tulajdoni részvények 49%-át. Jelenleg 51%-os érdekeltsége van a cégben.

Az oldalról ajánljuk
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Technika
Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.
Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.
- Égéstér
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Tesztek
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.
- Belsőség
Ez nem utcai autó, gyerekek...
Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
Bréking: Itt a legújabb Nissan Leaf!
A harmadik generáció jelentősen más lesz, mint eddig.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
