Surranni, terepen, diszkóhoz

Kint, bent, vegyes érzelmek

A Kugához való közeledés egyébként három lépcsőben történik. Az ember először jól elakad kint, mert onnan állat jó. Ott van először is a kinetikdizájn, aminek a formaruhájába belekalapálták a kasztnit. Olyan lett, mint minden mai Ford: határozott élek, érdekes ablakvonal, dagadt sárvédőívek, vicsori maszkkombináció, domborzatos lámpák. Érdekes, modern forma, a zömökség, terepjárós elemek miatt pedig végképp. És ennek ellenére megvan benne az a harmónia, ami a Mondeóból például hiányzik. A legjobb része azonban a sirályszárnyas Mercedes 300 SL-ekről származó, a Nissan Qashqaion újjáélesztett, itt tehát már második reneszánszát élő, kettős motorházfedél-púp. Kár, hogy ez az elem itt már csak játék a présszerszámmal, funkciója nincs, de a vezetőülésből hatásos rombolóérzetet ad.

Ajtó nyit, jöjjön a beltér, mint második befogadási lépcső. A Ford – dicséretére legyen mondva – nem csak belehányta a Focus, az S-Max vagy a Mondeo belsejét (ahogy például a Volkswagen szokta hasonló esetben), hanem újat tervezett. Szokásos, hűvös fekete, újkori kölni stílus, a szintén szokásos, kicsit már vásáriasságba hajlóan sok, fémszínű műanyag dekorral. A helykínálat elöl és hátul egyaránt nagyvonalú, ám a jobb egyen olyan furcsán kanyarodik a műszerfal, hogy a teszten résztvevő újságírók nagy része csak úgy találta meg itt a kényelmes helyzetet, hogy teljesen hátratolta az ülést. Én is.

Aztán a testet körülvevő, habosított műanyagburkolatú kellem hullámaiból előtűnnek a költségtakarékosság zátonyai. A műszerfal igényes, puha anyagú, ám a nyúlkáló kezek hatótávolságán kívül átmegy kemény, csillogó feketébe. És az a rész napon még tükröződik is a szélvédőben. Aztán a kormányoszlopon, bal oldalt ott a Világ Legotrombább Kezelőeleme, a térdre fenyegetően meredő, lapátnyi rádiótávvezérlő. Egyébként meg nem is esik jobban kézre, mint a rádió gombjai a középkonzolon. Aztán a mennyezeti szemüvegtartóról lenyitás után kiderül, hogy sorjás, a belét pedig olyasféle vékony szivaccsal bélelték ki, mint amilyen a régi orosz pléhjátékok dobozában volt. És a csomagtérajtó felső élén lévő légterelőből négy óriási csavar meredezik befelé.

Viszont a csomagtérajtó két részletben nyílik, és felárért van óriási üvegtető. Szépek a felnik is, van sok tárolórekesz, hátul a láb alatt dugizugok, a háttámlák hátulján felhajtható kisasztalkák, a csomagtartóban 12 voltos stekker, no meg 360 (vagy a padló alatti rész kihasználásával 410) kihasználható liternyi hely. A második lépcsőről vegyes érzelmekkel lépünk tovább – látjuk, hol vágták a költségeket, de az összhatás azért kellemes.

Fordul megy

A harmadik menet mindenért kárpótol. Vezetünk. Mint bármilyen új Forddal, a Kugával sem éri az embert csalódás. Az ülés nekem a legalacsonyabb helyzetben is magasnak tűnt, de azért kényelmes, és a mindenfelé, és jó tág határok között állítható kormányt szépen kézre tudja húzni az ember. Magasan ül a váltó, könnyen jár, nem trükk vele eltalálni a 6+1 fokozat bármelyikét, de óriásiakat kell rajta mozdítani. Hatodikban már úgy fekszik a bot, mintha szétakadt volna a szerkezet. De ettől még nem rossz használni, csak szokatlan a szemnek.

A futómű, a kormányzás teljesen SUV-talan, már ami a pontosságot illeti. Kicsit mintha egy Focusban ülnénk, és a tájat magasra felnyúló periszkópon át vetítenék a szélvédőre. Billegés persze akad, szerpentinen nem is kevés, ezért akadt újságíró, aki tengeribeteg lett. De tipikusan azért mindenki inkább élvezte a vezetést, mint kritizálta.

Megsüketülni öröm

Számomra viszont a Kuga kivételes, kiemelkedő, egészen egyedi tulajdonsága nem a szén-dioxid-kibocsátás, mert azt nem érzem, legfeljebb valamenyire csillapítja a bűntudatomat. Hanem a csend. A döbbenetes csend.

Egy ponton a társam kitalálta, hogy próbáljuk meg leállítani a motort menet közben. Az ötlet onnan jött, hogy a gombnyomásos Mondeo motorját le lehet lőni 50 km/h alatt. Akadt egy nyugis rész, épp csak tötymörögtünk, sehol egy autó, gondoltam, na majd most. Megnyomtam a gombot – semmi. Mire a jobb egyről – Zsozsi, nyolcvannal toljuk, minek próbálkozol? Na azt a nyolcvanat hittem én negyvenötnek.

Ebben az autóban a 80 50-nek, a 130 100-nak, a 160 pedig 120-nak tűnik. A csend avensisi dimenziókba lép, toyotások ugye értik? Általában szinte semmi hang nem jön be, csak durva aszfalton hallatszik kevés, viszont kellemetlen gumizaj. A kétliteres dízel szép kereken hengerget előre, nem csap mondjuk falhoz, de sose érezni, hogy erőlködne. A hangból meg szinte lehetetlen kitalálni, hogy mi hajtja az autót. Fantasztikus.

Szóval itt a Kuga, hétfélért nem szabad kihagyni, bár az átütő sikerhez lehetne belőle Tiguan-gyilkos, 1,8-as, turbós benzines is, mondjuk 6,8 milláért. De így is jó és hiteles. Ja, és nem lehet leállítani menet közben. Még 10 km/h alatt sem.