Összehúzta szemöldökét
Teszt: VW T5 Dobozos RT Start 2.0 CR tdi
A Mazdánál évekig kuncsorogtunk, hogy adjanak már egy 2-es fapadot, de valahogy sose sikerült. Néhány importőrnél komolyan gyanakszunk, hogy az alapváltozatok csak az árlistában léteznek. De a Volkswagennek volt mersze, és nem a fullextrás teherautójával nyitotta a megújult T5 tesztsorozatát, hanem elsőre odaadta a legolcsóbb, legalapabb modellt. Ami végül is érthető is, hiszen feltehetőleg ebből fog fogyni a legtöbb.
Az új Transporterhez egyféle benzin- (115 Le) és négyféle dízelmotort (84, 102, 140 és 180 Le) választhatunk, melyek mind megfelelnek az Euro 5-ös besorolásnak. Nálam a leggyengébb dízel volt, ezt a fészlift előttiben Winkler gyengének találta, de szerintem városi körülmények között elég.
Jól összehangolták az ötsebességes váltót a motorral, szépen ki lehetett gyorsítani vele bármilyen helyzetben. Városon kívül azért érződött a kisebb teljesítmény, nagyon szűkre ezzel ne vegyük az előzést. A beltérbe jóval kevésbé hallatszott be a motor zaja, mint sok személyautónál.
Fogyasztása vegyes körülmények között 7,3 literre jött ki, ami csak egy tizeddel bukta el a reklámokban megadott értéket, de ezt betudhatjuk annak is, hogy kevés kilométer volt a tesztautóban. Reméljük, azért majd lesz olyan takarékos, mint a T4 első verzióiban a négyhengeres dízel, ami ugyan nem ment, de legalább alig evett. Boldogult postás koromban volt olyan, hogy sikerült 5 literes átlaggal leadnom a kocsit.
Ha szemből közelítjük meg a járművet, mindjárt meglátjuk, hogy fészliftes T5-tel van dolgunk. Szigorúan néz, összehúzta a lámpáit, és feljebb emelte a motorháztetejét, így már nem domborodik bele a még mindig gigantikus embléma. És a lökhárítóból – legalábbis ebben a változatban – eltűnt az a bemélyedés, ami ablaktisztításkor megkönnyítette az ember dolgát.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Kaliforniában már jóval könnyebb áramot tankolni, mint benzint
A 700 ezer otthoni töltőhelyet nem számolva.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Tesztek
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Égéstér
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Technika
Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.
Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Belsőség
Ez nem utcai autó, gyerekek...
Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.
- Hírek
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
