Végre egy olyan modell, ami magyar szemmel is érdekes lehet, egy Ötös BMW, amelynek alapára kevesebb mint tízmillió forint. A kvázi fapados limuzin persze minden volt, csak éppen spártai nem.
Csikós panaszkodott egy sort nem is olyan régen, milyen nehéz az autós újságíró élete. Hiába próbál szegény hiteles képet adni egy autóról, ha a nép egyszerű gyermekei általában a fapados vagy ahhoz közeli változatot veszik, ő viszont szinte minden esetben extrákkal teli, túlmotorizált gépet kap a kezébe, ami köszönő viszonyban sincs az alapváltozattal.
Imája nyilvánvalóan meghallgattatott, mi másért kaptuk volna meg pár nappal később ezt az 520d-t, amely a népautótól ugyan messze van, bimmernek azonban fapados: 9,99 milliós árával büszkén – vagy éppen szerényen – viseli a „legolcsóbb Ötös” titulust a sok 15 meg 20 milliós rém között. Nem minden autónál ilyen nagyok a különbségek, az ötös széria egyike azon extrém példáknak, ahol a fapados modellnek tényleg semmi köze a csúcsváltozathoz, nevezetesen az M5-öshöz, amelyért több mint két és félszer annyit, 26,5 milliót kell fizetni.
De míg a csúcs-Ötös úri huncutság csupán, tesztünk alanya igazi hús-vér autó, és talán nem túlzás azt állítani, hogy reális közelségből integet azoknak, akik eddig Mondeót vagy effélét hajtottak, de valami elegánsabbra vágynak, és nem mellesleg megengedhetik maguknak, hogy bő 30 százalékkal több pénzt áldozzanak új autóra. (A 2,2-es, 175 lovas dízel Mondeo legolcsóbb változata 7,5 millió forintba kerül.)
Az 520d kétliteres dízelmotorja 177 lóerős, alapváltozathoz képest több mint meggyőző – az 520i mindössze néhány tízezerrel drágább, viszont sokkal többet fogyaszt, picit gyengébb és jóval nyomatékszegényebb a motorja, ennek megfelelően valamivel rosszabb a gyorsulása is. De vajon elég-e ekkora teljesítmény ahhoz, hogy az 1,6 tonnás limuzin ne érződjön lomhának? A kérdést sokféleképpen megválaszolhatnánk, elég azonban egyetlen árva adat, hogy mindenki világosan lásson: 350 Nm. Ekkora nyomaték mellett szinte mindegy is, 7 vagy 9 másodperc kell az autónak, hogy százra gyorsuljon – esetünkben a bűvös szám 8,3 –, érzésre biztosan nem lesz gyenge. Nagyon erős sem, ahhoz kéne még vagy ötven lóerő, inkább nevezzük magabiztosnak. Akár városban, akár városon kívül használjuk, a dízel kellemes társ az autózásban. És nemcsak melegen, hidegen is csöndes, ami nagy szó; a motortér szigetelése nagyon jó.
Egyetlen kivetnivalót találtam az autóban: a hatfokozatú váltó kissé hosszú utakon jár, és ami nagyobb baj, kicsit akadozik. Valahogy eleve nem illik a kézi váltó egy Ötösbe – beszéltem olyan emberrel, aki egyszerűen nem hitte el, hogy egyáltalán létezik nem automata váltós kivitel –, olyan, mint a csíkos nadrág meg a kockás ing esete. Sajnos az automata 570 ezerbe kerül, érthető hát, ha valaki mégis a kézi váltó mellett dönt, annyira rossz nem lesz, hogy meg kelljen bánni a választást, de ez a kocsi, és főleg ez a motor jobbat érdemelt volna.
A váltót leszámítva az 520d maga a tökéletes limuzin. A hely elöl-hátul, hosszában-széltében óriási, a motor nagyon csendes és pont elég erős, az ülések kényelmesek, ahogy a futómű is. Járt nálam az 530xd, elképesztő, micsoda különbség van a két autó menetkomfortja között. Mindössze egyetlen apró hüvelyk a felnigarnitúrák átmérőjében, és persze jóval kevesebb rugózatlan tömeg, és az 520d mintha egy másik autó lenne. Pedig az 520d alapáron 16-os felniken gurul ki a szalonból, a tesztautón meg 17-es garnitúra volt – ennyit a fapados tesztautókról! –, de így is tökéletesen csillapította még a legkeményebb ütéseket is.
A kétliteres dízelmotor már a BMW EfficientDynamics programjának keretein belül készült – hogy pontosan mi az EfficientDynamics, és miért isznak kevesebbet ezek a motorok, azt ezen a linken olvashatja el –, a gyár szerint 6,5 liter gázolajat fogyaszt városban, 5,1-et vegyes ciklusban. Nekünk a komputer 9,6 litert mutatott, ami a gyári adatokhoz képest kiábrándítónak tűnhet, de ekkora tömeg és teljesítmény mellett városban egyáltalán nem sok.

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.
- Hírek
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.
- Hírek
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.
- Hírek
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.
- Hírek
A McMurtry őrült villanyautója tényleg képes fejjel lefelé hasítani (és állni is)
Még akkor is 2 tonna leszorítóerőt termel, amikor egyhelyben áll.
- Hírek
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.
- Hírek
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
Az esetről videó is készült.
- Hírek
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.
- Hírek
Megvadult a sofőr: direkt a szembesávba kormányozta az Ignist
A Suzuki vezetőjét kérdőre vonták az eset után.
- Égéstér
Ezeket vennénk 1 millióért
A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.
- Hírek
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.
- Hírek
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.
- Közélet
Ez téged is érint! Drasztikus változás a forgalmiknál
2025. április 1-től Magyarországon új típusú forgalmi engedélyeket vezettek be, a részleteket csak most tudtuk meg.
- Hírek
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.
- Hírek
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.
- Hírek
Videó: Így lesz egy laza torlódásból baleset az autópályán
Csak egy kis figyelmetlenség és rossz helyzetfelismerés kell, és máris összecsattan több autó.
- Hírek
Trump vámjai jelenthetik az utolsó szöget az Alfa Romeo és a Maserati koporsójában
A Stellantis egyre kevésbé teheti meg, hogy életben tartja a küszködő márkáit.
- Közélet
Ennyit költünk a TC flottára egy évben
Kiszámoltuk, egy év alatt mennyit fordítunk a saját autóink fenntartására. Az összeg ijesztő is lehet, pedig az üzemanyagot kivettük a képletből.
- Hírek
Vadiúj pickupot visz az USA-ba a Kia
Nem a tavaly ősszel bemutatott Tasmant viszik Amerikába: egy teljesen új, tisztán elektromos modell készül.
- Hírek
Vészintézkedések bevezetéséről döntött a hátbadöfött szövetséges
Próbálja levegőhöz juttatni megszorongatott autómárkáit a dél-koreai kormány.
- Hírek
Bezuhant az olaj, sokkal olcsóbbak lehetnek az üzemanyagok?
Trump veri a mellét a csökkenő olajárat látva, pedig nem kéne.
- Hírek
A hibridek vs villanyautók: 65:51
Kevésbé vonzóak a tisztán elektromosok az amerikai vevők számára.
- Hírek
Újra készülhet manuális váltós Ferrari, de ha csak kicsit vagy gazdag, nem kapsz belőle
Gianmaria Fulgenzi termékfejlesztési vezető utalt rá, hogy ez nem elképzelhetetlen a jövőben.
