BMW 125i Cabriolet - Mazda MX-5

Amikor átültem az MX-5-be, az első körben rendesen féltem. A BMW annyira nyugodtan viselkedett, hogy már két kör után untam. Olyan volt utána a Mazda, mint egy adrenalininjekció. Bár ennek csak 160 lóerős a motorja, legnagyobb nyomatéka 188 Nm és 0-100-ra is lassabban, 7,9 másodperc alatt gyorsul fel, még az egyenesekben sem érződött lassabbnak, a kanyarokban meg egyenesen horrorisztikus mutatványokat művelt.

Nem először vittem versenypályára a kis roadstert, de a BMW után annyira intenzíven értek az ingerek, megint sikerült rácsodálkozni, milyen agilis és közvetlen, milyen mozgékony. Átsuhan a kanyarokon, ha íven megyünk, és közben folyamatosan mozgatja a fenekét; még driftelni is remekül lehet vele, és közben folyamatosan ontja az információt a sofőr felé. A BMW után az első körben nagyon veszélyesnek éreztem, de a másodikban már széles mosollyal az arcomon dobáltam egyik kanyarból a másikba.

Természetesen a valóságban is veszélyesebb a fenekét mozgató, túlkormányzottságra hajlamos MX-5-ös, mint a BMW 125i Cabrio, de ezek a tulajdonságai csak akkor jönnek elő, ha a határon, vagy még azon is túl hajszoljuk. Ha csak 90 százalékon autózunk, ez is ugyanolyan stabil, mint bármelyik autó, becsületére szóljon, hogy még extrém helyzetekben is remekül irányítható. A bimmerrel meg nem nagyon történik semmi, mindegy is, irányítható-e extrém szituációban, mert nem lesz része ilyesmiben.

Persze az MX-5 a BMW-hez képest egyszerű szappantartó, ráadásul hangos és szűk is: a jobb lábunk folyamatosan súrolja a kardánalagutat, a bal kezünk az ajtót dörzsöli. Spártaiak a körülmények a 125i kínálta luxushoz és eleganciához képest, de ezt talán egy fokkal élvezetesebb vezetni, mint amennyire szép és kulturált amaz.

A BMW gyönyörű és elegáns autó, határozott, hideg felsőbbrendűséggel néz a világra. A belső tere is exkluzív, és hely is van bőven. Hátul szűk, de nyitott autónál már az is nagy szó, ha két gyermeket be tudunk ültetni a hátsó sorba. Városi és utazóautónak 2+2 személy részére kiváló, élményautónak pocsék.

A Mazda csak annyira szép, amennyire egy roadster eredendően szép. Nincs rajta semmi csicsa, az utastere kulturált, igényes, de nem exkluzív. Nagyon szűk, és bár roadster mivoltához képest tulajdonképpen praktikus, hétköznapi használata során kénytelenek vagyunk kompromisszumokat kötni. Kanyargós utakon, versenypályán azonban nincs párja. Nem véletlenül árulják ilyen sikerrel közel 20 éve.