A kamionos személyautója

Jólesően konstatálnám, hogy a fejem fölötti tágas térben polcok és rekeszek várják a hosszú utakon nélkülözhetetlen tárgyaimat: kedvenc country-cédéimet, autós atlaszomat, a vámolás gyorsításához indokolt cigarettás kartont, hogy a baseball-sapkáról és (ezt meg ne tudja az asszony) az óvszeres dobozról ne is szóljak.

Tekintetemet szabadon futtatnám végig a környezeten. A hatalmas és meredek szélvédőről megállapítanám, hogy a legkevésbé sem korlátozza a kilátást. A sebességkorlátozó automatika értékéhez szokott érzékszerveimet jóindulatúan figyelmeztetné a szél- és motorzaj, illetve az elsuhanó táj kellemetlen felgyorsulása, hogy ez már nem a nekem való tempó-tartomány. És nem kellene lemondanom a közúti haladás hasznos voltáról, ugyanis annyi ingóságot nyelne el a személyautóm, hogy órákba telne ki- és bepakolni. A fenébe, egy kisebb targoncával könnyebben menne - vajon abból is árulnak háztáji méretűt?

Igen, a Berlingo Multispace személygépkocsi, de nem kell túl messze menni tőle, hogy furgont lássunk benne. A megszokotnál 40 centivel magasabb tetősík, hatalmas függőleges oldal- és hátfal, hátul tolóajtók, terjedelmes csomagtér: mind szükséges elem a kisteherautóknál. A pasztellszín külső azért elgondolkodtató, valahogy a fehér ugrik be automatikusan a vállalati beszerzőknek. Bent hatásosabb a mimikri. Világos drapp mennyezetburkolat napfénytetővel, vidám, színes betétek a műszerfalon és az öt ülésen, rengeteg fejtámla, dupla légzsákra figyelmeztető felirat, piperetükör a napellenzőben, CD-lejátszóval kombinált rádió, légkondicionáló pollenszűrővel, villanytükör (csak a jobb oldalon, haha), motoros ablakok - jogos elvárások az alsó-középkategóriában. Most próbáltam ki: gömbölyded elejével, ebben a világos türkiz színben, ezzel a felszereltséggel nem is olyan nehéz egy, az autókérdésben már-már finnyás hölggyel elfogadtatni e Citroënt. Tényleg csinosabb, mint egy Dobló vagy egy Kangoo.

Két-három eleven gyerkőccel elindulni a jó messze lakó nagyszülőkhöz a hasonló árban kapható "Golf"-kategóriájú személyautókkal szinte képtelenség. Csak a legszükségesebb szállítanivalók: babakocsi a kisebbeknek; rollerek vagy biciklik a nagyobbaknak; XXL-es hűtőtáska az útmenti terülj-asztalkámhoz; bőséges váltóruházat a mindenhonnan fenyegetően támadó piszokfoltok miatt. Esetünkben viszont a hét közbeni áruszállítás után visszahajtható a helyére a hátsó pad - máris ötszemélyes buszlimuzinban ülünk.

Az említetteket könnyedén elnyeli a köbös csomagtartó. (Ami akkora, hogy a fotók készítése közben - bár hosszasan gondolkodtam, mi maradt ki - nem jutott az eszembe, hogy a hátsó ülést összehajtva is lehetne kattintani egyet.) Haszonjárműves méretei révén a hosszú együttlétet nehezen viselő csemetéket biztosan nem zavarják majd a máshol összekoccanó térdek és vállak. Jó nagyot kell nyújtózkodniuk a biztonsági öv ölelésében, ha unaloműzés gyanánt hajba akarnak kapni. Egyedül a tettleg fegyelmezés megy nehezen: bár szabadon lendítheti, igen hosszú felső végtag kell a szülőnek.

A tágas első nyílászárókat keskeny, a régi padlásfeljárók anyagtakarékos deszkaszárnyát felidéző szűk tolóajtók egészítik ki. Értetlenkedtem egy kicsit, vajon miért nem tették előrébb a B-oszlopot (amely miatt hátulról csak a különösen ruganyos végtagokkal rendelkezők vagy az apró termetűek tudnak első próbálkozásra kiszállni), aztán oldalról rátekintve észleltem, hogy csúnyán megbomlana a szép hármas tagolás. Persze tudom, első a karosszéria merevsége, csak utána jön a kényelem.