Duci Juci
Két tonna amerikai vas, csak úgy nyeli a benzint, fújja a füstöt, úszik az úton. Autórajongóknak álom, környezetvédőknek rémálom. Amerikai álom 1958-ból.
Aranybányára bukkantam. Egy dunántúli községben botlottam a kis veteránfelújító műhelyre és a csinos magángyűjteményre. A Totalcaron sorozatban mutatjuk be a gyűjtemény legjobb állapotú darabjait. Idén a tulajdonosok szándéka szerint szabadon látogatható tárlat nyílik a különleges autókból, motorokból, erről majd mindenképp hírt adunk! Addig is: köszönjük a lehetőséget az Old Chip és Old Rent Kft.-nek!
Az amerikai autók nevezéktana rendkívül bonyolult, típusjelzések és évszámok összefüggéstelen gombolyaga. A Bel Air megjelölés 1950 és '52 között bukkant fel először a General Motors Chevrolet divíziójában: a Deluxe család kétajtós, keménytetős változatát nevezték így. A Chevrolet 1953-ban kezdte legnagyobb, legexkluzívabb autóit Bel Airnek hívni, ezt a modellt júniusban be is mutattuk a tévében. Az első Bel Air négyféle kasztnival, 108, illetve 115 lóerős, hathengeres motorokkal került forgalomba, opcionálisan két(!)sebességes automata váltóval.
1955-ben lezárult egy korszak, a Bel Air megjelenése nagyot változott. A karosszéria sziluettje inkább emlékeztet a háromdobozos autóformára, mint a hőskor nagy lámpás, különálló sárhányós klasszikus autóira. A Bel Airt már 162 lóerős, illetve némi felárért 180 lóerős V8-as motorral is kínálták. A karosszériaváltozatok száma hatra emelkedett: szedán négy vagy két ajtóval, keménytetős és ponyvás kabrió, kétajtós (Nomad) és négyajtós (Station wagon) kombi. A ponyvatetős kabrióban öt, a többi verzióban hat ülőhely volt.
Ekkortájt Amerikában még javában élt az évenkénti modellfrissítés szokása, ennek ellenére amicarrajongó legyen a talpán, aki az '55-ös, '56-os, '57-es Bel Aireket meg tudja különböztetni. De végre eljött 1958, az az év, amikor legyártották az első ikerfényszórós Bel Aireket, köztük a mi autónkat, ezt a lélegzetelállító, hatalmas és csudaszép szedánt.
Az '58-as modell szélesebb, hosszabb, nehezebb elődjénél. Ha megengednek egy kis érzelemnyilvánítást: én ezt a modellt szeretem leginkább a Bel Airek sorából. Már kellően autószerű ahhoz, hogy ne legyen múzeumi tárgy, de még nem ütötte fel a fejét rajta az a szögletesség, kockaszerűség, tepsiség, ami oly jellemző a '70-es, '80-as évek amerikai limuzinjaira.
Eltűntek a hátsó vezérsíkok, a vertikális lámpatestet két, egymás mellé helyezett kerek bura váltotta fel. A Bel Air változatos karosszériakínálata révén a Chevrolet lett a legkelendőbb autótípus Amerikában, második helyre taszítva a Fordot. Ebben az évben jelent meg a Chevy új csúcsmodellje, az Impala is, ami a "full size" Chevyk között a Bel Air luxusváltozatából önálló modellé fejlődve lassan kiszorította a Bel Airt a kínálatból; de ez másik történet.
A későbbi Bel Airek
1959-től az Impala állt a Chevy modellkínálatának csúcsán, a
Bel Air lett az eggyel olcsóbb, a Biscayne a legolcsóbb nagy
Chevy.
1966-tól, a Caprice megjelenésével a Bel Air státusza tovább
gyengült. '75-re, az utolsó gyártási évre olcsó, gyengén
felszerszámozott autóvá degradálódott, azoknak szólt, akik
igazi amerikai vasat akartak V8-as blokkal, de cseppet sem
törődtek a presztízzsel és az eleganciával.
Négy évvel ezelőtt a Bel Air név újra előkerült. A GM a 2002-es detroiti autószalonra készített egy koncepcióautót, természetesen V8-as motorral, formájában némi képzelőerővel fellelhetők az '53-as modell stílusjegyei. Belterében is az ősöket idézte kormányváltójával, nagy kilométerórájával, osztatlan első ülésével. Sorozatgyártásra nem került sor.
Gyönyörű. Még így is, gányul felújítva (nem jelenlegi tulaja csinálta), itt-ott rozsdásan, bent összevissza drótozva. Olyan korból, olyan földről származik, amikor és ahol autót gyártani egyszerre volt üzleti vállalkozás és egy nemzet önkifejező művészete. Giccsbe hajló mennyiségű króm, dekoráció, dombormű, l'art pour l'art ívek, díszlécek, kopoltyúk, betétek mindenfelé. Kívül könnyen azonosíthatjuk a kort meghatározó űrhajózási mánia stílusjegyeit: rakéták és szárnyak mindenütt. A két kis lámpa az ikerfényszóró alatt két fehér lángcsóva, a dupla hátsó lámpatestek meg vörösen fújják a tüzet.
A lendületet, a dinamikát hangsúlyozza tesztautónk kétszínű fényezése is, a B-oszlop hűlt helye mögött a hosszanti krómdíszléc kettéágazik, előretörő hegyet képez, ráerősít az autó orrának és farának előredőlésére. A kerékjáratok hátsó íve is elnyúltabb az elsőnél, az is fokozza az állva suhanás érzetét. Hátul már ennél a modellnél megfigyelhető a két beugró, krómszegélyes, kissé ívelt ék a lámpák körül, a kései Impalákon már csaknem összetalálkozott középen. Törzsfejlődés acélalapon.
Mielőtt bármilyen használt autót megvenne, kérdezze le kártörténetét a Totalcar kártörténeti adatbázisban.

Az oldalról ajánljuk
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Most ingyen kipróbálhatod a lengyel kókányolós autószerelő szimulátort
A teljes verzió szeptemberben jelenik majd meg.
- Nepperűző
Használt plug-int vennék tízmillióból, mit érdemes?
Skodákat, Peugeot-t és Volvót néztem, de azt olvastam, egyik rosszabb, mint a másik.
- Hírek
A McLaren stabilan behúzta a Kínai Nagydíjat
A harmadik hely a Mercedesé lett.
- Hírek
Árat emel a BKK, drágulnak a jegyek
A legtöbb jegytípus ára emelkedni fog, de van itt egy közepesen jó és egy nagyszerű hír is.
- Hírek
A Seat marad a hibrid és belső égésű motorok fejlesztésénél
A piaci helyzetük ezt követeli.
- Szerelem
Vágó úr, én itt beszállnék!Mercedes-Benz E 63 AMG (W211) - 2007.
Ezzel a becsülettel gondozott és karbantartott sportlimuzinnal gondolatban visszautaztunk a gyártási évébe, és ott is ragadtunk egy kicsit.
- Hírek
Hamarosan bemutatják az AUDI első elektromos autóját
Ez az AUDI nem az a márka, mint az általunk ismert Audi.
- Hírek
Súgd meg a rendőrségnek, hogy hol traffizzanak áprilisban
Az elmúlt pár évben volt már ilyenre példa.
- Hírek
Három versenyzőt is kizártak utólag a Kínai Nagydíjról
A súlyhatár és a túlzott kopás volt a probléma.
- Tesztek
A legtoyotább ToyotaTeszt: Toyota Camry - 2025.
A korábbi generációknál nem ritka az egymillió fölötti futásteljesítmény, kérdés, hogy sportos hibridként is tudja-e majd.
- Közélet
Kétmillióért vonzó taposóaknát, vagy sokat futott biztonságot? Esetleg kis-Volvót? – Murvaélet #4
Kétmillióval a zsebben kerestük a tökéletes használt autót, de nem volt minden darab kegyes hozzánk.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Hírek
Az év üzlete: ha megveszed ezt a hat Porschét, kapsz hozzá egy kamiont, amire felfér az összes
Kizárólag egy tételben lehet megvásárolni.
- Hírek
A Toyota Rav4 egy Wankel-motorral is unalmas?
Ráadásul átépítették hátsókerék-hajtásúra.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Ittasan rollereztek, a jogsijuk ment a levesbe
Két zalaegerszegi férfit is pénzbírsággal, illetve több hónapos eltiltással jutalmaztak az ittas rollerezésért.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Hírek
Logikus: elvették jogsiját, ezért felgyújtotta barátnője autóját
Az ok-okozati összefüggést még mi is keressük.
- Hírek
Piastrié a pole Kínában, a sprintfutamot Hamilton nyerte
Hamiltonnak megvan az első győzelme a Ferrarival, és Piastri is behúzta az F1-es karrierje első pole-pozícióját.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Szerelem
Mélymerülés a legkirályabb Nissan Skyline-ok tengerébenNagyon menő Skyline-ok – Első rész
A 700 millióstól kezdve, a világverőn át, egészen a legritkább rendszámos darabig. Szuperérdekes Skyline-ok következnek.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Európába is eljön az 588 lóerős Smart, ami akkora, mint egy Tesla Model Y
A legnagyobb Smart hatalmas akkumulátorral, nagy hatótávval érkezik, és Európában is kapható lesz.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
