Kétmillióért minőségibb autózást nehezen kapsz

Használt: Mercedes-Benz E220 CDI (W211) – 2006.

2025.02.18. 16:28 Módosítva: 2025.02.18. 16:29

Kétmillió forintért szinte lehetetlen minőségi, kifinomult Mercedest kapni – az örökkévalóságnak szóló W124-ek életéből lassan másfél örökkévalóság telt el, a W140-es bálna nagyobb sláger, mint tíz éve, a W210-ek folyamatosan rohadnak, és ezzel párhuzamosan nagyon értékelődik fel belőlük a valamirevaló, a 190-esek árát pedig még mindig serkenti, hogy Nyugat-Afrika egyik legkedveltebb közlekedőeszközeként folyamatosan áramlanak oda példányok Európából.

Van azonban egy típus, amit eddig talán túl újnak gondoltunk, de tökéletes példát mutat arra, milyen, amikor egy Merci szépen öregszik.

Újként konzervatív volt, de nem fog rajta az idő

Baden-Württemberg legmenőbb taxisai és hagyománytisztelő fogorvosok egyaránt örülhettek, amikor 2002-ben bemutatkozott a pápaszemes E-osztály utódja, a W211, ami úgy lett egyszerre elegánsabb és modernebb elődjénél, hogy alapjaiban keveset változott. Már a megjelenése után szinte rögtön sokkolta a felső-középkategóriát a BMW E60 formaterve, amit a köznyelv csak Bangle 5-ösnek hív, de az Audi is egy sokkal modernebb, feltűnőbb irányt vett a C6-os A6-generációval, amihez képest egy pillanat alatt megöregedhetett volna a körlámpás Mercedes, de nem ez történt.

Kapcsolódó
Mit ér a német presztízs, ha lomha?

Mit ér a német presztízs, ha lomha?

A Bangle-féle ötös BMW-k ára benézett kétmillió alá, annyit meg a hülyének is megér, nem? De mennyire élhető alapmotorral, és fáj-e ha alkatrészt kell venni hozzá?

Konzervatív, mégsem ósdi hatása egészen a 2008-as modellváltásig stabil vevőbázist adott a márkának, körülbelül 1,5 millió darab kelt el belőle, és még 2009-ben, a széria végén is jelentősen túlteljesítette a BMW és az Audi eladásait ebben a kategóriában. Az azóta eltelt 22 év pedig bebizonyította, hogy amit a külseje sugall, azt a technika is megerősíti: ez nem egy teljesen új irány, hanem egy, a végletekig való reszelés és javítás, amit egy-két technikai újdonsággal is feldobtak.

A W211 legfontosabb technikai újdonsága a fékpedál és a hidraulikus egység között kizárólag elektronikus összeköttetésben lévő fékrendszer (SBC) volt, ám ez nem sült el túl jól, hiszen egyszerre volt drága és problémás, így a 2006-os facelift után kivezették a hagyományos motorizáltságú (nem-AMG) verziókból. Sokkal érdekesebb, hogy mik voltak benne utoljára: E-osztályok közül ebben volt utoljára pedálos rögzítőfék, öthengeres és sorhatos dízelmotor, és a beltere is inkább egy éra lezárását jelenti. A következő, W212-es széria alapozta meg azokat az alapvető beltéri anyagokat, kezelőszerveket és formákat, amiket a Mercedes utána évtizedes távlatban vitt tovább, és aminek jeleit még a mai modellekben is láthatjuk.

2025-ben még nem tartunk ott, hogy a W211 megbecsült youngtimer legyen, helyette egy nagyon jó ár/érték arányú, komfortos utazóautó, ami talán most éli legnezebb napjait: sokan fillérekért akarják megvenni és szinte ingyen fenntartani. Épp csak annyira hajlandók költeni rá, hogy menjen, a csillag mögött pedig nem az igényes, komplex technikát értékelik, hanem a megmaradt, morzsányi reprezentációs erőt keresik.

Bőven van eladó a hazai piacon, Németországban pedig órákon át lehet lapozgatni a kínálatot, még színre és felszereltségre szűrve is százas nagyságrendben lehet közülük válogatni. Az elfogadható példányok árai nagyjából két és hárommillió forint közt alakulnak, de egy szomorúbb példányt simán meg lehet venni egymillió forint környékén is, a drágábbak pedig vagy nagyon kiemelkedő állapotúak, vagy valamelyik AMG csúcsváltozatot képviselik.

Olvasói felajánlásból jutott el hozzám kipróbálásra egy facelift utáni, 2006-os évjáratú E220 CDI, ami a Classic-Elegance-Avantgarde felszereltségi trió középső, Elegance változata, viszont ezen kívül nem kiemelten jól extrázott példány, szövet ülésekkel, kézi váltóval és halogén fényszórókkal. A 270 ezer kilométer körül futott autó előéletéről sokat tud tulajdonosa, egy ismerősén keresztül került hozzá, ismerte a szerviztörténet egy részét, ezért mert belevágni. 

A váltók jók, a motorok nem mindig

Megkerestem Magyar Tomit – aki nem csak az ország egyik legismertebb dízel driftautóját, a Terrorbenzt építette meg, de a mindennapokban mindenféle Mercedes javításával és karbantartásával foglalkozik –, hogy szóljon néhány szót a W211 motor- és váltókínálatáról, valamint a típus általános problémáiról. Röviden úgy foglalta össze, hogy dízelek közül a V8-on kívül szinte bármelyiket érdemes lehet megvenni, a sokat futott benzinesekkel vigyázni kell, a váltókkal nincs baj, viszont az SBC-re kell pénzt félretenni, és a rozsda is komoly ellenség tud lenni.

A korai, soros dízelmotorok szinte elnyűhetetlenek, a négyhengeres OM646, az öthengeres OM647 és a sorhatos OM648 az egyik utolsó, igazán jó motorcsalád, közös alapokra épülnek, utóbbi pedig egyenesen a legendás OM606 motor szellemi utódjának nevezhető. Sokat elmond a túltervezettségéről, hogy kovácsolt 800-900 lóerős tuningot is elbírnak. Ha valaki biztosra akar menni, a turbó és a porlasztók állapotát időben felméreti, ellenőrizteti az EGR-t és természetesen rendszeresen megadja a karbantartást is a motornak, a korabeli dízelekhez képest viszont jóval kevésbé nyűgös konstrukció. Egyedül a szívósor műanyag pillangószelepének állítómotorja szokott még benne tönkremenni, de ez sem jelent nagy kiadást a tulajdonosnak. Olajfolyás ritkán jellemző rájuk, ha komolyabb problémák merülnek fel, érdemes lehet gyanakodni, hogy rengeteg kilométer lehet a motorban, és itt a rengeteget tényleg sokszázezres nagyságrendben kell érteni. Vannak hatsebességes kézi váltóval szerelt szériák, amik nagyon tartósak, de a hagyományos 5G Tronic automata is kifejezetten problémamentes, egyedül az elektromos panelhiba, ami váltójavítási viszonylatban kis összegből orvosolható.

Viszonylag jó motor még az OM642 kódú, 3000 köbcentis V6 dízel a későbbi szériából, bár itt jóval több a problémaforrás, a szelepfedeleknél és a vákuumpumpánál gyakorta folyik az olaj, és sokkal jellemzőbb rá a turbóhiba is, ami sokszor annak köszönhető, hogy a leömlő fél perselye fellazul, és ezen keresztül spén kerül a feltöltőhöz, ami gyorsan tönkreteszi. Érzékenyebbek a befecskendezők is, gyakrabban kell rájuk költeni, és az olajhűtő hőcserélő is rendszeresen tönkremegy. Cserébe a váltók itt is nagyon jók, 5 és 7 sebességes változatban gyaránt nem szokott velük gond lenni, és ebből a V6-ből szintén előfordulnak olyan példányok, amik 5-700 ezer kilométer futása után még mindig vidáman használhatók.

Dízelekből a pokol kapuja a 4000 köbcentis V8-as dízel, amit sok szerelő még az utcában sem akar meglátni, mert minden megoldott probléma után kettő másik következik. Dupla EGR-rendszere gyakran meghibásodik és rengeteg pénz megjavítani, egy turbócseréhez is ki kell venni a motort a karosszériából, a hőterheléstől tönkremenő vezetékelés, meghibásodó vizes intercoolere van, a szervizalkatrészek pedig olyan árúak hozzá, hogy gyorsan el is lehessen költeni az autó értékét egy közepes javításra. A váltója legalább jó: a hagyományos 5G Tronic automatát az 560-730 Nm nyomatékhoz igazítva még tovább erősítették, ennek megfelelően nem is megy tönkre.

A benzinesekel több a probléma: az M112 kódú V6 és az M113 kódú V8 nagyon szereti a benzint, és ahhoz képest nem nyújt kiemelkedő teljesítményt, de alapvetően tartós, viszont az M271-M272-M273 motorral szerelt autókat nagyon kell szeretni ahhoz, hogy egy teljes körű vezérléscserét be akarjon rajta a vállalni a tulajdonos. 

Az M271-es sornégyes, komporesszoros blokk 1800 köbcentivel nem jelent komoly teljesíményt, 10 másodperc körüli 0-100-zal és 163 vagy 184 lóerővel, és a vezérműtengelyenként egy darab vezérlésmódosító okoskerék gyári alkatrésszel körülbelül kétszer 300 ezer forintos extra költség lesz a hagyományos vezérléscserén túl.

Még rosszabb a helyzet az M272-es V6-tal és az M273-as V8-cal, a nagyobb blokkokat nehezebb szerelni a karosszériában, és mivel vezérműtengelyenként jut egy okoskerék, így a V-motorok okoskerekeinél néggyel kell szorozni a 300 ezer forintos okoskerék darabját.

Tomi a W211-ről alapvetően jó véleménnyel van, a facelift előtti, elektrohidraulikus SBC-rendszer javítását 200 ezer forint körüli összegnek saccolja, és megvan rá a bevett, jól működő technológia. A kombi, azaz T változatok szintszabályzós hátsó futóműve és az AirMatic felszereltségű autók légrugói komoly javítási költésget jelenthetnek. Ezen kívül előfordul beázás a csomagtérben, és bár a rozsda az elődnél kevésbé jellemző, itt is előfordul, a tapasztalt szerelő látott olyan példányt, aminek az első nyúlványa a toronyig felrohadt. Apró, de zavaró hiba lehet az óracsoport, aminek a háttérvilágítása, de sokszor a műszerei is meghibásodnak. Tomi végül figyelmeztet: ha valakinek ilyen autója van, időnként járassa meg a kis kulccsal a külső zárakat, mert az akkumulátor lemerülése esetén nagyon nehéz máshogy bejutni az autóba.

Egy korrekt állapotú W211 olyan, mint a nyugalom szigete. Lágyan, finoman rugózva siklik az úton - amiben persze a 16-os felniméret és a 205/60-as gumi érződik kulcsfontosságúnak, de az elöl kettőskeresztlengőkaros, hátul multilink futóműben sok alumínium alkatrészt használtak a könnyedebb rugózáshoz, pedig ez egy sima tekercsrugós kivitel, én az AirMatic légrugót nem is biztos, hogy bevállalnám a költséges javítás miatt.

Noha a géptető, az első sárvédők és jellemzően a csomagtérajtó is alumíniumból készült, a W211 a kortársaihoz képest nehéz autónak számít, 1600 kiló körül indul, erősebb motorral inkább 1700-1800 kiló, míg a T, azaz kombi karosszériaváltozat további 50-100, a 4Matic összkerékhajtás pedig 70-100 kiló extra tömeget jelent, így könnyedén két tonna közelébe kerülhet az E-osztály saját tömege. Külső terén a mattuló fényszórók és a díszlécekről lepattogó krómozás zavarhatja meg az összképet, előbbit mindenképp érdemes javíttatni – eleinte polírozás és lakkozás vagy fólia, később foncsorfelújítás segít.

Rozsdásodással kapcsolatban a W211 sokkal jobb választás, mint a legendás előd, a W210, hiszen ellenben az előddel, teljes cinkfürdős védelmet kapott gyártáskor. A 16-23 eltelt év persze nem múlt el nyomtalanul, és a korábbi sérüléseknél is gyorsan felütheti a fejét a rozsda, illetve a nyúlványok, tornyok, doblemezek és küszöbök környékén magától is el tud kezdődni a barnulás, ezek jellemzően nehezen észrevehető pontok, a küszöb esetén a műanyag takaróburkolat sem segít az azonosításon. Az utcai aláfekvésnél sokkal részletesebb képet ad egy autóról a Totalcheck átvizsgálás, amit mindenképpen ajánlok vásárlás előtt, de ha ez valamilyen okból nem lehetséges, akkor mindenképp nézd meg az autót alulról is alaposan.

Zajszigetelése mai autókhoz képest is meglepően magas szintű, 130 környéki tempónál is halk beszélgetésre alkalmas, de városban, alapjáraton sem zavaró a négyhengeres dízel hangja. Kifinomult és pihentető vele utazni, nem véletlenül szerették ezeket taxinak használni: sokkal minőségibb munkakörnyezet bármilyen átlagautóhoz képest. A beltér általános pusztulása abszolút nem jellemző még a nagyon sokat futott példányokra sem, a gombok felülete itt-ott lekopik, finom elhasználódás megjelenik az üléstámla szélén, de összességében nagyon tartós az egész, éppen emiatt villanjon fel benned a piros lámpa a megtett kilométerek hitelességével kapcsolatban, ha egy elhasznált beltérrel találkozol, de az óra 2-300 ezret mutat.

Biztosan finomabbak a hathengeresek, a semmilyenségén túl egyáltalán nem zavart a 220 CDI kevés hengere, bár én dízelhangra és vibrációra eggyel kevésbé vagyok érzékeny, mint kollégáim nagy része. Többezer kilométeres átlagfogyasztása ennek az autónak 6,5 liter körül alakul, óvatos közlekedéssel ez lehet akár egy literrel kevesebb is, városban, rövid távokon persze simán meg lehet vele etetni a 9-10 litert is.

Városban kicsit furcsának tűnik a kézi váltó egy ennyire modern E-osztályban, viszont maga a hatfokozatú szerkezet működése határozott és pontos, az autó fenntartási költségeit pedig valamelyest csökkentheti, bár a 2000 körül ébredő 400 Nm nyomaték előbb-utóbb tönkreteheti a kettőstömegű lendkereket, ami nem olcsó javítással jár. A komfortot segíti az Auto Hold funkció, ami már a W211-ben is létezett, és a fékpedál mély lenyomásával aktiválható.

Ebben a konkrét példányban az ülésfűtést nem sikerült működésre bírnunk, a rádió nem volt tökéletes feszességgel a helyén és a kormányműnek is volt egy enyhe kopogása, de aki huszonéves autóval tervez járni, az ilyen és hasonló problémákra folyamatosan számíthat. Mercedes alkatrészárakkal és komplexitással számolva nem is mindig olcsó a javítás, de ezek apróságok, egy átfogó műszaki egészségesség érződött rajta, és ez utóbbi a legfontosabb, mert ezt pótolni szinte lehetetlen, ha a megvásárolni kívánt példánynak már lóg keze-lába. A tulajdonos eddig egy nagy, 900 ezer forintos nagyszervizen van túl, ezen kívül zömmel apróságra és nem túl drága időszerű karbantartásokra költött.

A W211 abból a szempontból nagy csapda, hogy már végletekig elhasznált állapotban van akkor, amikor elkezd rajta érződni, hogy rossz. A vaskos futóműalkatrészek, a rengeteg szigetelés és a masszív alapkonstrukció fizikailag is eltávolítja a sofőrtől a tüneteket, így sokáig nem is érzed, hogy gyűlnek alattad a problémák, éppen ezért vásárlás előtt több példány kipróbálását is javaslom, és ha megtaláltad a megfelelőt, egy Totalcheck átvizsgálással bebiztosíthatod magad a nagy csalódás elől.

Ez egy megdöbbentően minőségi autó két-hárommillió forintért, ha a ráragadt negatív imázst el tudod engedni, kivárod belőle a jó példányt és elfogadod, hogy időnként prémiumautós szinten kell rá költeni, akkor olyan utazási élményt kaphatsz a belső égés végóráira, amit ennyire jó ár/érték aránnyal nehezen tudnál máshogy.

Az oldalról ajánljuk

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
  • Hírek

Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják

Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.

március 21., 09:12
Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele
  • Hírek

Még mindig lehet foglalót tenni az új Tesla Roadsterre, pedig már öt éve hitegetnek vele

Először 2020-ra ígérték a megjelenését, utána 2021-re, majd 2022-re és így tovább 2025-ig.

1 órája
Teljesen új külsőt kap az új MG4
  • Hírek

Teljesen új külsőt kap az új MG4

A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.

március 21., 07:51
A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se
  • Közélet

A lopott autóban hagyott pótkulcs miatt nem fizetne a biztosító egy forintot se

A tanulság: se pótkulcsot, se forgalmit ne hagyj az autóban!

március 21., 06:10
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
  • Hírek

Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon

Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.

március 21., 06:10
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
  • Hírek

Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte

Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.

március 21., 09:45
Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége
  • Hírek

Jajj nekünk: üzemanyag-drágulást hoz a hétvége

Csak a szoki.

március 21., 11:07
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
  • Hírek

Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó

A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.

március 21., 06:10
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
  • Hírek

Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása

A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.

március 20., 06:54
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
  • Hírek

F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?

Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.

március 20., 05:59
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
  • Hírek

Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója

Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.

március 21., 11:51
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Sport

Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései

Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?

március 20., 15:28
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
  • Közélet

Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki

Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak

március 20., 16:36
Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek  figyelmeztetnek a felújítási munkákra
  • Hírek

Új táblák az M7-esen: szomorú és vidám fejek figyelmeztetnek a felújítási munkákra

Mókásak és hasznosak. Újdonság az is, hogy Velencénél új híd épül a gyalogosoknak, bicajosoknak a sztráda felett.

március 20., 17:38
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
  • Hírek

500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek

A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.

március 20., 08:26
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
  • Hírek

Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást

Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.

március 20., 10:27
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
  • Hírek

Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja

A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.

március 20., 11:49
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
  • Hírek

Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt

Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.

március 20., 09:25
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
  • Hírek

Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle

Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.

március 20., 12:54
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
  • Hírek

Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek

Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak

március 20., 13:53
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand

A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.

március 20., 14:25
Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött
  • Hírek

Halálos baleset Tiszaeszlárnál, vonat és pick-up ütközött

A vonat kisiklott.

március 20., 10:52
Mercedes humanoid robotok
  • Hírek

Mercedes humanoid robotok

március 21., 10:08
álcázott Alfa Romeo Stelvio
  • Hírek

álcázott Alfa Romeo Stelvio

március 21., 11:17
Alfa Romeo Junior
  • Tesztek

Alfa Romeo Junior

március 21., 11:25
Kenshiki Fórum GR stand
  • Hírek

Kenshiki Fórum GR stand

március 20., 11:45
új MG4
  • Hírek

új MG4

március 20., 10:05