Sokra hivatott, de ügyesen titkolja

Bemutató: Volkswagen Passat Variant – 2024.

2024.03.05. 18:04

Végülis nem tudom, mire számítottam. A Passat sosem a formájával, a vezetési élményével vagy a hangulatával szerzett vásárlókat. Tulajdonképpen örülnöm kéne, hogy a villanyautók mellett maradt még alternatíva a Volkswagennél, és le kéne borulnom a mérnökök előtt, akik valószínűleg minden idők legjobb Variantjával rukkoltak elő abban a bizonytalan időszakban, amikor maguk a gyártók sem tudják pontosan, merre van az előre. Beleszeretni nem sikerült, de egy percig sem kétlem, hogy a potenciális vevőkör elégedetten parkolja majd le a céges mélygarázsban…

Superb, a megmentő

Évek óta téma, hogy a Volkswagen beszántja a Passatot, vagy legalábbis a limuzint, ami az eladási statisztikák alapján már generációk óta örök második a sokkal praktikusabb kombi, a márka szóhasználata szerint Variant mellett. Ezt a nevet idén 50 éve ismeri Európa, maga a Passat a 30 milliós darabszámot már 2019-ben átlépte, abban minden kivitel benne van. Ha a korábbi főnök, Herbert Diess elképzelése valóra válik, most az ID.7 Tourerre várnánk, és a jó öreg flottásról már nosztalgiázva emlékeznénk meg. Az elektromos átállással viszont még nem áll olyan jól a piac, hogy ez beleférjen nekik.

Kapcsolódó
Végre, egy őszinte elektromos kombi!

Végre, egy őszinte elektromos kombi!

Mi is ott voltunk a mallorcai sajtóbemutatón, és alaposan szemügyre vettük a németek hiánypótló alkotását.

Szóval a Passat egyelőre marad, benzines és dízelmotorral egyaránt! Sorsa egyébként nem csak az ID sorozat favorizálása, hanem a fejlesztési és a gyártási költségek miatt is komoly fejtörést okozott a vezetőségnek, akiknek az amerikai és a kínai piacra szánt változatával és a némileg feljebb pozícionált Arteonnal is számolniuk kellett. Nem volt kétséges, hogy német gondolkodásmóddal előbb-utóbb megtalálják majd a leggazdaságosabb megoldást. Ötajtóst már utóbbiból sem gyártanak, de nem akarnak vevőket bukni, Shooting Brake még kapható, és az új Passat is valóra vált a Superbbel karöltve.

Persze ott, ahol platformstratégiával kelnek és fekszenek, tulajdonképpen minden mindennek a testvére, de a legnagyobb Skoda negyedik generációjának mégis több köze van az átlagosnál a B9-es Passat Varianthoz. Miközben az első Superb 2001-ben még a Passat B5-ből született, most fordult a kocka, és a Superb Combi felhasználásával készült el a talán utolsó, belső égésű motorokkal kapható generáció. A nemzetközi bemutatón a mérnökök kissé szégyenlősen viszonyultak a kérdéshez, és igyekeztek megnyugtatni, hogy két eltérő stílusú autóról van szó, más hangolással és részletekkel.

Ráadásul ugyanazon a nizzai helyszínen mutatták be a manapság legjobban fogyó típusuk, a Tiguan harmadik generációját is, ami szintén nem véletlen, a két modell szinte ugyanazt a hardver- és szoftvercsomagot kapta meg. A motorháztetőt felnyitva azonban megtaláltuk azt a tölcsérré alakítható ablakmosó-tartály kupakot, amit a Skodánál Simply Clever részletként ismertünk meg, na ilyet a Tiguan nem tud... Az emlegetett műszaki alapok persze egyeznek, a Passat is az MQB Evo padlólemezre került, ami a legutolsó elektronikai fejlesztéseknek is szabad utat nyit, és segít csökkenteni a költségeket.

Funkció mindenekfelett

A villanyautókról ismerős külső dizájnelemek a Passat esetében is a korábbinál lágyabb formavilágot hoztak, egyben optikailag kisebbnek mutatják a Variantot. Ez főleg élőben vált egyértelművé, amikor egy pillanatra azt hittem, hogy Golfot látok a szálloda előtt. Nem is tévedhettem volna nagyobbat, mert csak magasabb nem lett. Elődjénél több mint 14 centivel hosszabb és kettővel szélesebb, a tengelytávja öttel bővült, az mind a hátsó lábteret növeli. Csomagtartója a Superbével egyezően 690 literes, és 1920 literesre bővíthető, ez 40, illetve 140 liternyi plusz.

Itt is igaz, hogy a hűtőrács a lökhárítóba költözött, az új, IQ.Light LED fényszórók között egy feláras LED csíkkal kombinált betét árulkodik az új időkről, ahogy hátul is végigfut a fekete lámpatestbe épített LED-ekből álló egység. Bármilyen nagyautós, hátulnézetből is simán elmenne Golfnak. A kevésbé jellegzetes dizájn legnagyobb előnye a 0,31-ről 0,25-re javított alaktényező, amiben fontos szerepe van a kerekek körüli légörvények keletkezését megelőző légfüggönynek, a hűtőrács zárható lamelláinak, a burkolt padlólemeznek, a külső tükröknek és a hátsó légterelőknek is. Szép munka!

A bemutatóra sokféle összeállításban elhozták a kombit. Gondolkodás nélkül a képeken látható Markazit zöld metál fényezést választanám, pedig van még Chili vörös és Szikla kék, hogy csak az igazi színeket említsem, természetesen a klasszikus árnyalatokkal is rendelhető. Jól áll neki a sportos R-Line lökhárító, ráadásul csúcsfelszereltség esetén 16 helyett alapból 18 colos a felni, azt lehet plusz pénzért 19-esre növelni, sőt, akár fekete tetőt is kérhetünk hozzá, felár nélkül. A gyári vonóhorogról a sportcsomaggal sem kell lemondani, a benzines 1600, a dízel 2000 kilós utánfutót húzhat.

Huppanj be a jövőbe!

Belső égésű motorok ide vagy oda, a fejlődés nem állhat meg, a Passat is továbblépett az ID sorozatra jellemző belső kialakítás felé. A középkonzolon ott az alapáron 12,9, a jobban felszerelt változatokban viszont hatalmas, 15 colos érintőképernyő. A kormány mögött már 10,25 colos a digitális kijelző, és a Head Up Display itt is a szélvédőre vetít. Nem vitás, ez egy sokkal igényesebb megoldás, mint a bénázás a plexi lappal. A Tiguannal ellentétben a Passatban csak a kormányon van tekerős hangerőszabályzó, a régi, jól bevált könyöklőt is egy kétfelé nyitható váltotta le. Legalább magasan van.

Az alatta lévő dobozban sok a tárolóhely, csak az indítógomb és a kézifék kapcsolója foglal helyet, se váltókart, se kapcsolókat nem építettek ide. A váltó felkerült a kormányoszlopra, a vaskos kart az ID modellekéhez hasonlóan, előre vagy hátra billentve lehet irányt választani. Aki kapcsolgatni szeretne, a váltófülekkel még megteheti. Vajon hányan élnek majd ezzel a lehetőséggel? Az új váltó kéznél van és pofon egyszerű, az okozhat esetleg meglepetést a jelenlegi tulajdonosoknak, hogy az ablaktörlő funkciói is az indexkarra kerültek, viszont azt a kis peremet eltüntették róla, ami segítette a billentését.

Az ergonómia rendben van, hiszen nem forgatták fel az egészet alapjaiban. Még akkor sincs gond, ha nem találunk valamit, mert segítségül hívhatjuk az IDA nevű új, virtuális asszisztenst, akivel világnyelveken beszélgethetünk, megkérhetjük, hogy nyissa ki a tolótetőt vagy keressen egy tetszőleges tematikájú online rádiót. Nem tökéletes a működése, de egy kanyargós úton vagy akár dugóban araszolva is hasznos, ha nem kell elmerülni a különböző almenükben. Még akkor is, ha a rendszert a visszajelzések alapján hangolták a németek, és a rövid tesztkörök alatt gond nélkül tudtam működtetni.

Jó barát, rossz szerető

A VIII-as Golfnál és az ID.3-nál is kifogásolt anyagminőséggel nincs gond, elegáns, igényes az összkép, a hangszigetelt üvegek és a vadonatúj, ergoActive első ülések is jót tesznek a komfortérzetnek. Ha megfizetik, 14 irányban állíthatók motorosan, négy irányban mozoghat a deréktámasz, a masszázsfunkciót tíz légkamra látja el. Fűteni és szellőztetni is lehet, ezek a külső hőmérséklethez rendelve automatizálhatók is. Jólesett bennük az ülés, a hosszútávú kényelmüket a több rövid szakaszon nem tudtuk kipróbálni, erre majd itthon visszatérünk. Van még valami, amire nagyon büszkék a Volkswagennél.

A DCC Pro adaptív futómű elsősorban a lengéscsillapítást befolyásolja. A korábbinál sokkal gyorsabb reakcióidőre képes, rázós útra hajtva már a csillapítás közben képes befolyásolni a gátlók működését. A menübe belépve az előre beállított programokon túl is puhábbá vagy éppen feszesebbé tehetjük a hangolást. Még ennél is menőbb, hogy a komplett elektronikai rendszer képes alkalmazkodni az útviszonyokhoz, a menetstabilizáló és az összkerékhajtás bevonásával gyakorlatilag észrevétlenül gondoskodik róla, hogy a lehető legsemlegesebben viselkedjen, akár autópályán, akár szerpentinen halad.

Ez valóban úgy csapódik le, hogy mi csak nyomjuk a gázt és tekerjük a kormányt, a Passat közben folyamatosan alkalmazkodik és tapad rendületlenül az úthoz. Hiába teszi ki a lelkét a továbbfejlesztett, elöl MacPherson, hátul négylengőkaros multilink felfüggesztés, ebből csak annyit érzünk, hogy izgalmak nélkül, gyorsan és csendben odaértünk, az élményt nem itt kell keresni. A motorok hangját alig hallani, útközben tucatnyi vezetőtámogató asszisztens segít, és ha parkolnánk, még szűk helyre is benavigálhatjuk távirányítással. Kilencedik alkalommal is ugyanaz a funkcionális tárgy maradt.

Gázolajtól az áramig

Bármennyire kedvelem, most a 150 lóerős 2.0 TDI motort sem éreztem annyira fickósnak az orrában, pedig az 1600-as fordulattól elérhető 360 Nm nyomatékkal még az 1600 kiló feletti üres tömeg mozgatása sem kihívás. 0-ról 100-ra 9,3 másodperc alatt gyorsul, ennél persze sokkal fontosabb, hogy a WLTP szerint 5,0 literes átlagot tud, ami a 66 literes tankkal 1300 kilométeres hatótávot jelent. Utóbbiban jó a vadonatúj, 1.5 TSI turbós benzinesre épülő, egy töltéssel bő 100 kilométer megtételére képes plug-in hajtáslánc is. A tesztkörön világossá vált, hogy most ez kapta a legtöbb törődést a mérnököktől.

A 204 vagy 272 lóerő rendszerteljesítménnyel és egy 19,7 kWh kapacitású akkumulátorral érkező eHybrid a napi ingázásra villanyautóként is használható, mégis ott van a messzire utazás lehetősége, ráadásul ez a generáció akár 50 kW-tal is tölthető! Ebben az átmeneti időszakban azokra is gondoltak, akik nem tudtak fali töltőt beüzemelni a társasházban, nekik a 48 voltos lágy hibridet ajánlják. A 150 lóerős 1.5 eTSI és az említett, szintén 150 lóerős 2.0 TDI már rendelhető 16,4, illetve 17,2 millió forinttól. Az erősebb kivitelek folyamatosan érkeznek, de a flottakezelők már kezdhetnek konfigurálni...

Az oldalról ajánljuk

Ez már az új Hyundai Ioniq modell lehet
  • Hírek

Ez már az új Hyundai Ioniq modell lehet

Lehet, hogy az Ioniq 4, de lehet, hogy nem.

április 11., 07:11
Kihajítják a négyhengerest a C 63 AMG-ből
  • Hírek

Kihajítják a négyhengerest a C 63 AMG-ből

Egészen más hajtáslánc várható, de nem biztos, hogy olyan, amire a vevők vágynak.

április 11., 08:03
Három jármű ütközött az Üllői úton, az utat lezárták
  • Hírek

Három jármű ütközött az Üllői úton, az utat lezárták

A fővárosi hivatásos tűzoltók áramtalanítják a járműveket, aki teheti, kerüljön.

április 11., 08:50
Öt új helyszínre telepítenek traffiboxokat Budapesten
  • Hírek

Öt új helyszínre telepítenek traffiboxokat Budapesten

Az önkormányzat célja, hogy 2030-rafelére csökkentse a halálos közlekedési balesetek számát

április 11., 11:11
Elém forró aszfaltot öntsetek!
  • Tesztek

Elém forró aszfaltot öntsetek!Teszt: Kia EV6 e228 RWD GT-Line - 2025.

Ha tetszik az EV6 új arca, és a megnövelt akkukapacitással is elégedett vagy, már csak egyvalamire fogsz vágyni: tükörsima utakra.

április 11., 06:00
F1 kibeszélő: Piastri egyre jobb, Norris egyre rosszabb, válság a Red Bullnál
  • Hírek

F1 kibeszélő: Piastri egyre jobb, Norris egyre rosszabb, válság a Red Bullnál

Még ha Oscar Piastri győzelme nem is forgott veszélyben, bőséggel akadt érdekes és izgalmas történés a legutóbbi Forma 1-es nagydíjon.

6 órája
Majdnem tömegszerencsétlenségbe torkollott egy idős ember rosszulléte
  • Hírek

Majdnem tömegszerencsétlenségbe torkollott egy idős ember rosszulléte

Csoda, hogy senki sem sérült meg.

április 11., 06:00
A BYD lényegében megoldotta a villanyautózás utolsó problémáját
  • Hírek

A BYD lényegében megoldotta a villanyautózás utolsó problémáját

Öt perc alatt 400 kilométer elég lesz?

április 11., 09:59
A Ford megkezdte az alkudozást
  • Hírek

A Ford megkezdte az alkudozást

A Ford egyrészt szereti Trump vámjait, másrészt a pokolba kívánja őket

április 10., 18:24
Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét
  • Hírek

Már a Nürburgringen tesztelik az elmúlt évek legszebb BMW-jét

Az autót még 2024 májusában mutatták be egy gyönyörű koncepció formájában.

április 10., 06:05
Ezeket vennénk 1 millióért
  • Égéstér

Ezeket vennénk 1 millióért

A fillérekből fenntartható városi minik és a családi használatra is alkalmas kombik, egyterűek mellett hobbi célra is választottunk sportos vagy veteránkorú típusokat.

április 10., 17:42
Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései
  • Hírek

Az F1-es Bahreini Nagydíj legnagyobb kérdései

Szinte nem is lehetne nagyobb különbség a múlt hétvégi Japán Nagydíj, valamint a most következő Bahreini Nagydíj között.

április 10., 16:38
A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban
  • Hírek

A bő ezer lóerős sportautóiról híres Koenigsegg atyja egy GR Yarissal jár a mindennapokban

Korábban egy öreg Mazda MX-5-öt hajtott, amit még az egyetemi évei alatt vásárolt.

április 10., 08:00
Fontos mérföldkövet ért el a Tesla akkumulátorgyártásban
  • Hírek

Fontos mérföldkövet ért el a Tesla akkumulátorgyártásban

Sikerült olcsóbbá tenniük az előállítást.

április 11., 11:55
Új átkelőhely nyílt a magyar határon
  • Hírek

Új átkelőhely nyílt a magyar határon

A nagyhódosi átkelőnél személygépjárművel és gyalogosan lehet áthaladni.

április 10., 06:06
Egy férfi fűnyíróval, a másik pedig lovaskocsival ment az autópályára
  • Hírek

Egy férfi fűnyíróval, a másik pedig lovaskocsival ment az autópályára

A szomszédban is vannak furcsa sofőrök.

április 11., 14:10
Menőbb külsővel és sok apró finomítással támad a 2025-ös Toyota GR Yaris
  • Hírek

Menőbb külsővel és sok apró finomítással támad a 2025-ös Toyota GR Yaris

A mérnökök elsősorban az aerodinamikán és a vezethetőségen dolgoztak, de a váltót is finomhangolták.

április 11., 13:15
Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz
  • Hírek

Itt az új elektromos Mazda, ami nagy eséllyel Európában is kapható lesz

Az elektromos 6-os után érkezik az elektromos CX-60.

április 10., 13:10
Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son
  • Hírek

Egy pillanatnyi kihagyás is elég volt: fejtetőn kötött ki az M0-son

Az esetről videó is készült.

április 10., 10:11
Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?
  • Hírek

Összefogna Kína az EU-val: örülhetnek az autóvásárlók?

Ez lenne a válasz az amerikai csapásokra.

április 10., 12:09
Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban
  • Hírek

Máris emelkedni kezdtek a használt autók árai az USA-ban

Valószínű, hogy vámok miatt az árak a kereslettől függetlenül emelkedni fognak.

április 10., 14:46
Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén
  • Hírek

Egy csomó budapesti utat lezárnak a hétvégén

Térképen mutatjuk, mire számíthatnak az autósok.

április 10., 09:10
Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben
  • Hírek

Hyundai: Egy-két generáció múlva ismét a fizikai gombok hódítanak az autók beltereiben

A Hyundai Motor Group formatervezési főnöke szerint ez csak egy átmeneti korszak.

április 10., 15:46
Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá
  • Hírek

Bunkert épített egy öreg családi egyterűből, csak egy temus markoló kellett hozzá

Ásott egy nagy lyukat a 6000 dolláros markolóval, amit a Temuról rendelt.

április 10., 11:19
XX. Oldtimer Show!
  • Infó

XX. Oldtimer Show!

április 11., 00:02
BYD Thang L és Han L
  • Hírek

BYD Thang L és Han L

április 10., 18:16
2025 Toyota GR Yaris frissítés
  • Hírek

2025 Toyota GR Yaris frissítés

április 11., 11:30
Új álcázott Hyundai
  • Hírek

Új álcázott Hyundai

április 10., 14:43
Mazda EZ-60
  • Hírek

Mazda EZ-60

április 10., 10:21
Neked ajánlott