BMW 530d xDrive Touring

Tizenhat éves lehettem, amikor édesapám lebizniszelte németországi partnerével, hogy néhány hétre befogadnak, így intenzív német nyelvórákra járhattam helyben, és órán kívül is németül kellett beszélni. Ma már látom mekkora anyagi és szervezési kihívás lehetett összehozni, de ez nem az Apa magazin, hanem a Totalcar, úgyhogy beszéljünk inkább az Észak-Rajna-vesztfáliai vendéglátóm menő BMW kombijáról. Ugyanis egy 525tds Touringgal járt, amiben ott volt a híres dupla tolótető is. Szóval a panoráma tetőablakos 530d xDrive Touring kellemes nosztalgiahúrokat penget nálam.

A lineáris vérvonal ellenére szinte több a különbség, mint a hasonlóság a huszonöt évvel ezelőtti dízel kombi és a mai között. Mindkettő soros hathengeres, mindkettő tágas, komfortos és gyors utazóautó a maga korában. Ám az új változat már nem kapható manuális váltóval, meg persze sokkal nagyobb is a G30 széria az E34-hez képest, így hiába kétszer olyan erős (210 kW a 105 ellen) és hiába sokkal gyorsabb, mégsem érezné senki sportosabbnak a mait, ha egyikből ülne másikba. De nem a régen minden jobb volt című dalt szeretném új feldolgozásban előadni, mert az 525tds kálvinista belsejével szemben ez az 530xd olyat tud luxusban és kényeztetésben, hogy lordok sofőrös hintója lehetne. És lefogadom, hogy van is, aki akként használja.

Annyira feltűnően fullos a tesztautó, ami a 2016 óta gyártott sorozat frissítése alkalmából futott be, hogy muszáj az árával kezdeni. Az 530d xDrive Touring ugyanis önmagában még nem riasztó 19,3 millió forintról indul, ám olyan sok extra került bele, hogy harminchárom millió fölé nyúlik a vége. Ennyiért már nagyon sok egyebet is meg lehet vásárolni, úgyhogy az összeget látva menthetetlenül elkezdtem nagyítóval keresni a bajt, a botlást, a csomót a kákán. De még így is alig találtam valamit, amibe beleköthetnék, mert amit ez az ötös kombi tud, azt nagyon meggyőzően tudja.

Például a helykínálat minden kritikán felül áll. A csomagtér 560 literes, tehát előléptetés után nem fog visszavágyni az egyszeri dolgozó az Octavia kombiba, a hátsó ülésen pedig konkrétan tespedni lehet. Az ülőlap döntött ugyan, de hosszú és kényelmes, tehát nyugodt utazó pozícióban ringatja a két itt ülő szerencsést, akiknek ülésfűtés és saját klíma zóna is jut az USB-C töltőportok mellé. Az oldalablak nagy, az üvegtető hátranyúlik, így fényárban úszhatunk, vagy leárnyékolhatjuk az egészet, ha mondjuk babát altatnánk. Apropó gyerekek, mivel az ajtókivágás tetemes, viszonylag kevéssé megerőltető behajolva övekkel és elgurult játékokkal matatni. De annyi hátránya azért van az elsősorban hosszú és széles autónak, hogy az első ülésről esélytelen italos palackot, vagy majszolni valót hátranyújtani kisgyereknek, mert egyszerűen messze van.

Ehhez képest nem érződik akkorának a vezető tere, pedig nagy az, csak hatalmas benne a fotel is. Bár M csomagos a tesztautó, kagylók helyett komfortüléssel kényeztet, és amikor végre megvan az ideális pozíció, onnantól fenomenális. Elképesztően finom a Nappa bőrkárpit, nem szoktam ezen lovagolni, de ez most valahogy nagyon betalált, puhának, szinte süppedősnek érződik tőle a szék, ráadásul a barnát szeretem. A többi felhasznált anyag hozza a szintet, kellemes a vezető környezete, a kapcsolók, gombok és kijelzők pedig ismerősek, annyi BMW-ben látni őket, amit meg sajátja az ötösnek, mint például az érintőképernyős klíma panel, azon nem változtatott a frissítés. Meg azon se, hogy más márkákkal szemben itt mehet együtt az ülés-szellőztetés és az ülésfűtés, ha fújni akarjuk a meleget a hátunkra.

A kormány mögül is nagynak érződik az 530d, a kocsi orra-fara mintha másik házszám lenne. Manőverezni mégsem gond, mert a 360° kamerarendszer mellett belekerült az Integrált aktív kormányzás nevű tétel, ami a hátsó kerekeket is fordítja, és ezt a kocsival megtett első méter után már értettem is. Szűk parkolóhelyről kikanyarodva ugyanis azonnal érezhető, ahogy a feneke önállóan fordul, szinte mintha csúszna, így ahova egyáltalán befér a 496x187 centis tepsi, oda be is lehet rakni. Régen azért szerették a hosszmotort, mert azzal fordulékony volt a nagy szedán, úgy tűnik ez ma már nem elég, de a technika megoldja.

Hiába nem Autobahn a Bajcsy-Zsilinszky út, a nagy, sokhengeres és izmos motor városi talajon is jó érzés, mert a csendes, nyugodt, fölényes erő a luxus egyik legfontosabb hozzávalója. Az 530d xDrive a mindennapi szaladgáláshoz hajszálpontosan azt adja, amit remél tőle az ember: készséges, pontos, finom és torpanásmentes tolást, amihez olyan mélyről jövő orgánum társul, hogy még a gázolajosságot is majdnem megbocsátom neki. Tökéletesen megfelel Theodore Roosevelt külpolitikájának (Légy udvarias, de tied legyen a nagyobb puska), és bár errefelé ritkák már a havas-jeges napok, a négykerék-meghajtással megold bármilyen problémát amivel van esélye szembe kerülni. Talán csak annyit érdemes felvésni a kéménybe, hogy a mindent tudó nagymotort a kúton is meg kell fizetni, mert a gyári 5,2 l/100km ígérettől nagyon eltérő, 8,7 literes fogyasztást mértem. Talán a kelleténél jobban toltam neki, bár nem hiszem, hogy kiestem volna abból a sávból, ahol a tulajdonosok használják, a Spritmonitor például 7,55 litert ír átlagosnak.

Két tonnához és 286 lóerőhöz ekkora fogyasztás tulajdonképpen elfogadható amúgy, és persze hogy pont a hosszú autópályás meneteken lesz a legtakarékosabb, amire ugyebár való. Hanem egy valódi bajom mégis van a kocsival, szerintem a szépség nevében túlgumizták. Nagyon látványosak az erősített fékeket ölelő 20 hüvelykes kerekek, de ez a dízel nem igényli a 275 széles hátsó abroncsot. Ehhez képest egész jól bírja a nyomvályúkat, viszont az itthon oly jellemző töredezett aszfalt éles ütései kifognak rajta, egy-egy átjut az utasokhoz is, mert felüt a kerék. Tökéletesen biztos vagyok benne, hogy a gyári 225/55 R17 alapméreten komfortosabb lenne, kompromisszumnak meg ott van a kocsin láthatóhoz hasonló tizennyolcas könnyűfém kerék, én azzal választanám. Mondjuk engem sosem érdekel, mit gondol a szomszéd az autómról, márpedig a 20”-as kerekek éppen abban a meccsben teljesítenek nagyon jól, mert csodásan néznek ki.

Az viszont nagyon tetszik, ahogy az 530d xDrive Touring mozog. Meg sem próbálja letagadni méretét és tömegét, hanem felvállalja, és kifejezetten nagyautós. Már szinte ring, de azt még pont nem, csak nagyon finoman, szó szerint rugózik. Ennek ellenére nagy tempónál elképesztően stabil, a mérnöki leleménynek, meg az adaptív futóműnek köszönhetően. Hát itt tart a tudomány, tud valóban két urat szolgálni a kombi felfüggesztése, és ebben biztosan szerepe van az alacsony súlypontnak is, mert egy bölény SUV nem lehet ilyen jó, Porsche Cayenne-en innen. Autópályán nincs kérdés, csak söpri a belső sávot, sőt még szűk országúton is olyan tempóval kanyarodik, úgy gyorsul és lassul, mintha a fizika csak egy másik dimenzióban számítana, ebben nem. A dízel akkor sem hangos, ha lehívjuk a teljes teljesítményt, a szél- és gördülési zaj visszafogott, tulajdonképpen bármilyen sebességnél gyönyörű vezetni és utazni az 530d-ben. Ráadásul a BMW Driving Assistant a sofőrt is félig utassá egyszerűsíti, mert egész kiválóan boldogul a sáv- és távolság tartással, ha jól felfestett úton járunk. Még a sebességhatár kijelzéseket is lereagálja, szóval amíg nem kell letérnünk az adott útról, boldogul.

A teljesen felesleges, és néha rosszkor reagáló gesztusvezérlést leszámítva még a fedélzeti elektronikák is jól működnek, talán mert a BMW nem viszi túlzásba a dolgot, csak annyit kell kezelnünk és beállítanunk, amennyivel még pont elbírunk. Szóval nagyon sok pénzt kérnek ezért az autóért, de cserébe pont az árcédulához illőn konzervatív, elegáns, minőségi, könnyen használható, praktikus és kényelmes, kis helyen és nagy sebességnél is magabiztosan mozog. Nagyon könnyű lehet együtt élni vele, mert végső soron olyan, mint a legjobb Mercedesek voltak mindig is. Csak most a csillagos márka inkább harsányságban utazik, hát valakinek ilyen visszafogott autót is kell gyártania. És manapság, amikor már mindenki valami böhöm SUV vagy bamba crossover volánjánál feszeng az iskola felé a dugóban, lassan ebből, a klasszikus kombiból lett az egyéniség választása. Nem számítottam rá, hogy ennyire szeretni fogom.