Peugeot 2008 GT Line

Lassan megszokom, hogy egy bármilyen francia autóról szóló cikk alatt a kommentek fele automatikusan arról szól, hogy megbízhatatlan fos mind, és ez az aktuális csoda is biztos csak az alkalomra vár, hogy szétessen. Valamit azonban mégis jól csinálhatnak például a PSA-csoportnál, mert az utca tele van a típusaikkal. És bizonyára van pénz lóvéra, máskülönben nem tudnák az Opel után a szétesés határán már szinte átbillent Fiat csoportot is domesztikálni. Viszont a Peugeot aktuális kínálatát próbálgatva bennem is kérdések merülnek fel. Leginkább az, hogy miért nem futja erősebb számítógépre?

Lelövöm a poént: a Peugeot 2008 alapvetően tök jó kis városi crossover. Ezt a kategóriát ugyan még mindig nehezen nyelem le, de tény, hogy a 2008 manapság viszonylag kicsinek számító alapterületen meglepően praktikus teret nyújt négy utasnak és csomagjainak. Szerintem amúgy már elsőre ügyes kocsi volt a 208 megemelt testvére, vezetni azt is szerettem, de ez a második generáció végre nem úgy néz ki, mint amibe csak 60 éves kor felett akarok majd beleülni. Persze karikatúraszerű túlzás a szilás cet tátott szájára emlékeztető hűtőmaszk, mégis kiadja, csinos az alakja. Már szinte vagány.

A látvány ellenére nem terepjáró a 2008, négykerék-meghajtás sincs hozzá, de van olyan szempont, ahol előnyére válik a kissé emelt építés: a csomagtartó. Egyrészt mert pont kellemesen pakolható magasságba került, másrészt mert az álpadló felett 405 liter, alatta további 29 várja a cuccokat, és jó az alakja is. Napi bevásárlós, munkába járós, edzőtermes, iskolás gyereket szállítós rutinhoz ideális. Költözködni, vagy aludni viszont nem fogunk benne, mert ledöntés után nem sík az üléstámla, de hát ilyen igényeket ma ritkán támasztanak személyautóval szemben a vásárlók.

A hátsó utasok is profitálnak a kocsi méretéből, két felnőtt számára meglepően sok a hely. Az ülés kényelmes, USB csatlakozó, és némi pakolóhely akad, a lábfej becsusszan az első ülés alá, és a fejnek is jut levegő, egy bibi mégis van. A hátsó ablak előrébb ér véget, mint ahol az utasok feje pihen, és a panoráma tetőablak valójában nem nyúlik hátra, tehát a látszólag jól körbeablakozott kocsiban mégis szinte sötét az utasok légtere. Nem olyan kellemetlen, mint a Mazda 3, de azért nem egy városnéző busz.

A vezetőülés hívogató, nagyon látványos, és alapvetően kényelmes, de két kellemetlenség errefelé is nehezíti az életet. Egyrészt meglepően széles a küszöb, tehát hiába van viszonylag magasan az ülés, mégis nagyot kell oldalra lépni és csusszanni-huppanni. Ez a padlólemez sajátja lehet, mert az új Mokka statikus próbáján is megtapasztaltam. Aztán ha már végre bent ülök, akkor meg az zavar, hogy a fejtámla, nyilván az ostorcsapásos nyaksérülések elleni harc jegyében, túlságosan előre hajlik, és nem állítható messzebb. Ezért a számomra kényelmesnél jobban hátra kell döntenem az üléstámlát, különben zavarja a tarkóm. Szóval nehezen mozgó idős embereknek nem is olyan kellemes ez a trón, mint ahogy a kategóriától várnánk.

Bezzeg a 2008 rugózását nagyon szerethetik a fájós derekak, meg az érzékeny hátak, ugyanis igazán jó. Alapvetően lágy, de nem himbál mégsem, sőt a kanyarokat is jól tűri, tartja a karosszériát, némi dőlés árán. Talán csak a szűk szerpentin sok neki, de hát kis crossover, nem sportkocsi, a GT Line itt csak felszereltség, nem a sportosság jele. Én már elsőre szerettem a Peugeot apró kormányát, és még mindig jó, parkoláshoz, manőverezéshez és országúti kanyargáshoz is remek. Sőt a váltó is kellemes, nem lötyög, mégis könnyen mozog a kar. Mikor a saját autómba visszaültem, akkor tűnt fel igazán, hogy mennyire puha volt a 2008 minden pedálja, kormányzása és váltója, mert utána szigorúnak, sprődnek tűnt az enyém, amit amúgy nem szoktam így érezni.

A motor jól húz, 130 lóerejét megmutatja, érezteti, lehet lendületeset autózni a 2008-cal. Vannak ugyan háromhengeres rezgései, alapjáraton és erős gázadáskor, de alapvetően kellemes karakter a Peugeot benzinmotor. A váltófokozatok kiosztása is jó, városban használható a négyes, a hatos pedig igazi hosszú utazó fokozat. A hangszigetelés szinte már túl jó, annyira halk a motorhang, hogy nem mindig vettem észre, váltani kéne. Ez dicséret, ahogy az is, hogy meghajtva csak hét litert fogyasztott nálam, a fedélzeti komputer több ezer kilométerre visszanyúló átlaga pedig 6,2 liter volt, ami szerintem baráti.

A hangulat jó, elöl felhős időben is napfényt varázsol az üvegtető és nem csak az üléskárpit finom, de elegáns az egész belső. Elsősorban mert a végtelen műanyag felületek szinte kivétel nélkül kellemes tapintásúak, így kell kicsi pénzből elegáns autóbelsőt faragni. Annyira amúgy nem is kicsi az a pénz, hiszen a 130 lóerős GT Line 8,4 millió forint, a tesztautó pedig már 9,6 volt, igaz, az aktuális piacon ez még nem sok. Talán csak az meglepő, hogy nem fért bele a gyári navigáció (290 000 Ft), de szükség nincs rá, működik az Apple CarPlay / Android Auto. A szintén feláras (330 000 Ft) Focal hifi viszont jó befektetés lehet, meglepően kellemes hangja van az én fülemnek. Jobb, mint az átlag rádió, a baj azonban az, hogy ezzel elérkeztünk minden mai Peugeot Achilles-sarkához, az érintőképernyős fedélzeti rendszerhez, amit minél többet használok, annál kevésbé szeretek.

Nincs olyan használt számítógép, amit ne lehetne RAM és SSD hozzáadásával, meg egy szép monitorral kicsit jobbá tenni, és szerintem ennyi kellene ahhoz is, hogy a Peugeot fedélzeti elektronikája használható legyen. Erre bizonyítékot a Volkswagen hozott azzal, hogy gyakorlatilag lemásolták az érintőgombos-almenüs, mindent vezérlő központot, ám az övékét nem fáj használni, mert ha valamit megnyomok, azonnal végrehajtja a parancsot. A Peugeot-é se lenne rossz, simán megszokható, hogy melyik funkciót hol kell keresni, sőt szerintem ügyes, hogy sokféle gomb és felület között osztották el a feladatokat. De hiába, mert nem igazán szépek a kijelzők, és olyan lassan reagálnak a gombnyomásra, olyan késés van a rendszerben, hogy minden alkalom, amikor valamit akarok tőle, egy kicsit idegesítő.

Azon is érezni, hogy az alultervezett számítási kapacitás a fő probléma, hogy minél egyszerűbb a rendszer, annál jobban működik. Például a Rifterbe szerelt teherautó változat, aminek még klímát sem kell vezérelni, gyorsabb és zökkenőmentesebb, mint ez a személyautós változat. Pedig a háromdimenziós óracsoport akár mágikus is lehetne, a design kiadja, csak a lassúság annyit ront rajta, hogy sokkal szívesebben nézem az alapváltozat mutatós műszereit. Miközben ezen gondolkodtam, eszembe jutott még egy ügy, amiért kritika éri a Peugeot-t: a végletekig leegyszerűsített a kínálat. Ugyanazt a pár motort és váltót találjuk minden PSA-testvérben, sőt most már az Opelekben is, és ez a két ügy megformált a fejemben egy sejtést.

Hogy a kívánatos bőr alatt ilyen sok az egyszerűsítés és láthatatlan spórolás, az nekem azt súgja: a Peugeot gyártórészlege most elsősorban a pénzügyi osztály kegyét keresi. Hiszen valamivel ki kell termelni azt az extra pénzt, amiből futja Opelre, meg Fiatra. A mérnökök végül is megoldották, a gyártásban tartott kevéske motor, váltó és platform alapvetően ügyes, az autók pedig csinosak. Sőt még a CO2-kvótát is sikerült teljesíteni, tehát nincs büntipénz az Európai Uniónak. De az egyenlet végén megszületett autókat vezetve mégis átjön, hogy most nem a vásárlók kényeztetése, hanem a cég terjeszkedésével járó feszített bevételi célok állnak a középpontban. Drukkolok, hogy jól jöjjenek ki ebből, és legyen később megint lehetőségük ennél kicsit pazarlóbb, izgalmas és jó autókat gyártani. Mert ebben a 2008-ban érezni: ha költöttek volna rá még egy kicsit, gyakorlatilag hibátlan lenne.