Mazda 3 Skyactiv-X GTX – 2020.

A Mazda 3 szépségéről mindent elmond, hogy bár sokadjára van nálunk, egyszerűen nem unjuk. Ha az orrára pajzsot ragasztanánk, a klímapanelt háromtekerősre cserélnénk, majd átjelvényeznénk az egészet, mindenki betérdelne, mennyire állat az új Alfa Romeo. De most komolyan, ha a Giulietta így nézne ki, talán nem verne utcahosszat az Alfára még a halottnak nyilvánított Lancia is.

És pont amiatt ennyire menő a Mazda 3, amiért régen az olaszokat dicsértük: bátorsága teszi széppé. Ilyen hatalmas segget, ennyire lőrésnyi hátsó ablakokat manapság senki nem mer piacra engedni. Nincsenek agyonhajlítgatva a lemezek, de az a néhány él és alakzat annyira hangsúlyos, hogy a kocsi szinte fotózhatatlan lesz tőle. Legalábbis ebben a sötét színben mindent leuralnak a fényjátékok. Úgyhogy tessék élőben körbejárni, érdemes, mert az aktuális 3-nak nincs rossz szöge.

Ez persze nem újdonság már, ahogyan a tesztautó orrában halkan ciripelő Skyactiv-X motor sem. Az eddig csak katalógusban látott vörös bőrrel, és automata váltóval azonban megint másik arcát mutatta meg a Mazda. Néhány éve még dugdosták rossz minőségű bőrkárpitjukat, ám ez az autó így, az árlista legtetején adja ki a zamatát. Szó szerint minden extra bekerült a 10,4 milliós tesztautóba, az egyetlen mód, hogy drágább legyen, a négykerék-meghajtás lenne. Ám olyat az importőr szerint élő ember nem rendel tőlük, hiszen aki rossz útviszonyokra készül, automatikusan a CX-30 felé tájékozódik. Pedig szívesen kipróbálnám egyszer az AWD változatot, már csak amiatt is, mert multilink felfüggesztés jár a hátsó hajtáshoz. Ha csatolt lengőkarokkal ennyire jó a Mazda 3, milyen lehet azzal?

Ahogy Winkler Robit, engem is levesz a lábamról a Mazda 3 mozgása. Nem adja könnyen magát, a tavalyi bemutatón, sőt még most is, amikor először beültem a tesztautóba, voltak fenntartásaim. A csatolt lengőkar ugyanis tud komfortos lenni, és tud sportos lenni, de ha egyszerre akarjuk mindkettőt, akkor igazából multilink kell. Tehát amikor igazi futóműgyilkos útra tévedtem a magyar ugaron, melynek széle töredezett-gödrös, a közepe meg hullámzik, a Mazda 3 emberesen birkózott ugyan, de egy kicsit több ütést-himbálást engedett át, mint ideális volna. Ráadásul amikor legelőször beleültem, valahogy a motor-váltó páros sem adta ki. Nyúlósnak tűnt a hatfokozatú automata, mintha CVT volna, és a motor egyel sem érződött többnek 135 lóerőnél. Még szerencse, hogy mi élősködő firkászok mind mazdabérencek vagyunk, úgyhogy módszeresen nekiláttam megismerni a kocsit, had cáfolja meg az első benyomást.

Az már fotókon nézegetve nyilvánvaló, hogy teljesen bunkerszerű a hangulat odabent. Annyira kicsik a hátsó ablakok, hogy amikor beültettem a családot, tini lányom röhögve mémesítette: Is this a window? A vicc azonban nem ez, hanem hogy a látvány csalóka. A Mazda 3 tágasabb, mint bárki gondolná, simán elfértünk, még a középső hely is panaszmentes volt. Persze süldő gyerekekkel könnyű, felnőttből négynél többet ne álmodjunk bele, a csomagtér 327 literje meg csak két főre elég, ha többéjszakás az út. Finoman erre utalt a Mazda, amikor a hátsó térből az elektromos csatlakozókat és a szellőzőrostélyokat kihagyta, viszont a feláras Bose hangrendszer ott is remekül szól. Amiben pedig mind az öten egyetértettünk, hogy hiába ráz egy kicsit jobban, mint ideális volna, a szenzációs ülések ezt feledtetik.

Detroitban többször feltalálták már a meleg vizet, például amikor elkezdték Personal Luxury Car-nak hívni az olyan autókat, mint az Oldsmobile Toronado. Értelme ugyan nincs a „személyes luxusautó” kifejezésnek, Európa nem is vette át, a Mazdában mégis ez járt az eszemben. Mert ez az autó, bárhogy ragozzuk, a vezetőről szól, tehát a személyes rész stimmel, az arányérzéknek és a minőségi anyagoknak köszönhetően pedig a csúcsváltozat hozza a luxus egy speciális fajtáját is.

Olyan míves formák, kellemes anyagok, és a működésnek olyan magától értetődősége lengi át, ami csak a visszafogott, a minimálisan szükségesre csiszolt drágaságokra illik. Nem kivagyi Rolex, inkább Junghans. Igaz, hogy vörös a bőr, mégsem érzem harsánynak, nagyrészt digitális a cockpit, mégis csak a szükséges információk érhetők el rajta, így egyszerű és világos a kezelése. Nem úgy luxus, hogy a kocsmában felvághassunk az extralista végtelenségével, sőt, inkább támadási felületet hagy hiányaival. Hiszen közvetlen vetélytársai is tudnak olyat, amit a 3 nem. De a Mazda a belső értékek, az egyensúly útját járja a boldogság felé, nem a hívságokat halmozza.

A katalógus szerint nagyon jól fogyaszt a Skyactiv-X, és országúton-autópályán simán hét liter alatt is marad, ami remek, pláne hogy az automata a gyár szerint fél literrel szomjasabb, mint a manuális. A tesztátlagom azonban 7,6 liter lett, mert hát persze, hogy végül csak megkergettem. Akárhogy forgatom ezt a Personal Luxury dolgot, a legnagyobb luxus mégiscsak az erő, és ültem már olyan autóban, amiben 180 ló elég volt a nagy kocsizáshoz. Hogy mást ne mondjak, a Corolla Hybrid Dynamic Force éppen ugyanennyi, és ott egy pillanatig se éreztem kevésnek, ebben a Mazdában azonban eleinte valahogy nem stimmelt az egyenlet. Aztán összeszoktunk, kiderült, hogy nemcsak a prospektusban nyomatékos lentről a motor, de tényleg tök jól húz akkor is, ha csak simogatom a pedált. Majd eljött a tesztautó leadásának a napja, és én megfogadtam Jeremy Clarkson tanácsát: felkeltem pirkadat előtt, hogy megjárassam a Pilisben búcsúképpen.

A sportkocsi mindenkinek mást jelent. Van, aki a vezethetőséget nézi, van, aki a sebességet, és van, akinek elég, ha erős és harsány a masina. Szerintem az a sportkocsi, aminek minél jobban tolom valami kanyargós szerpentinen, annál jobban viselkedik. Ezért az a mindössze 115 lóerős régi MR2, és ezért nem az mondjuk egy klasszikus, merev hidas izomautó, hiába sokkal erősebb. A 3 persze ötajtós kompakt, egy csomó komfortorientált dologgal, egyetlen percig se állítanám, hogy sportkocsi lenne. De ettől még tény: minél inkább tapostam neki, annál jobban viselkedett.

Például tényleg öntanuló az automatája, mert miután a Pilisben a kormányon váltogatva megmutattam neki, mit hová kell rakni, elhagyta nyúlósságot, és végre úgy dolgozott, ahogy más Mazdákban megszoktam. Jó kis váltó ez, DSG-t megszégyenítő gyorsasággal pakol fel- és lefelé egyaránt, hagyja, hogy akár leszabályozásba szaladjunk, a motor pedig remekül tűri, ha nyúzzák. Sőt, valahol 6000 körül, amikor a csúcsteljesítményét leadja, még mintha a kompresszort is hallanám. Finom gép ez na, és bár csak egy 180 lóerős kompakt automatával, akkorát mentünk, hogy még.

Azonban hiába tértem meg a Mazda kebelére, nem állítanám, hogy mindenki szeretni fogja. Ellenfelei ugyanis olyan előnyöket tudnak, amiket nem kell magyarázni. Az erősebbik hibrid Corolla kicsit jobban gyorsul, miközben két literrel kevesebbet fogyasztott nekem, a 182 lóerős Ford Focus 1.5 EcoBoostról látatlanban is elhiszem, hogy nagyobbat tol, hiszen turbós, a Peugeot 308 GT pedig ugyan dízelmotorból kínál ennyi erőt, ám ott a finom bőrüléseket lehet masszázsfunkcióval és panoráma üvegtetővel kérni. Úgyhogy a Mazda 3 Skyactiv-X nem az az egyértelmű kategóriaelső, aminek a saját útját járó japán gyártó szerelmesei látni szeretnék. Végeredményben azonban mégis olyan ez, mint a modern táncművészet, vagy a szusi. Nem fogja mindenki érteni, de akinek betalál, annak őszinte örömet okoz minden együtt öltött perc.