Kia Niro 1.6 GDi EX Hybrid – 2016.

Nem egyértelmű,  hová szánta a Kia, mert a SUV szegmensből alul lóg ki, a C szegmens crossoverei közül (Nissan Juke, Mazda CX3) pedig felül. Ha a méretét házon belül nézzük, a Ceednél nagyobb, azonban a Sportage-nál kisebb. Viszont itt azonnal szembesülünk egy előnnyel: a tengelytávja nagyobb, mint a Sportage-é (2670 mm vs 2700). Három centi nem a világ, azonban hátsó lábtérben nagyon jól jön.

Jó, hogy eleve hibridnek készült, így tervezők nem egy meglévő koncepcióba próbálták belezsúfolni a hibrid hajtás összes firlefrancát, a padlólemezt úgy alakították ki, hogy jól el lehessen helyezni az akkucsomagot a hátsó ülés alá. Ezzel aztán maradt 427 literes csomagtartó, ami tovább bővíthető 1450 literig. Nem a legjobb a szegmensben, de dobogós, és ne feledjük, hibrid. A nagyobb méretű Toyota RAV4 Hybrid állítólag 501 literes csomagtartója szemre kisebb, nagy összegben mernék fogadni, hogy az is. A lábtér hátul is jó, a hátsó ülésekre sem lehet panasz, a Niróban sok hely van.

A hátsó ülés alatt elhelyezett akkupakk további előnye, hogy a tömegközéppont közelében van, így az autó viselkedését kevésbé befolyásolja, mintha hátul lenne a malomkő. A Kia Niro futóműve kicsit keményre hangolt, de nem kellemetlen, és biztonságosan orrtolós - nem gonosz, ha forszírozzuk a kanyargást.

Az utastér hozza a japános minőséget és stíluselemeket. Talán Korea lesz az új japán, ennek örülünk, mert tényleg jól van összepattintva, nem zörög, nem nyöszög, és van minden, aminek lenni kell. Azonban a stílus, az ergonómia nem éri el az európai éllovasokat, nem hozza például egy Seat Ateca szintjét. De a parkradar kikapcsolója legalább a váltókar mellé került, ebbe az ergonómiai magasságba a japánok jellemzően még nem jutottak el. A tesztautó fehér műanyag betétjei első ránézésre mint egy gyerekkád részlete, de sok embert megkérdeztem, szerintük csak a szín szokatlan. Ha fényes fekete lenne, akkor mindenki elfogadná. Nem gondolom, hogy ezen fellelkesülve jövőre a az Audi teleszórja autóit fényes fehér betétekkel.

A középkonzol magasan elhelyezett 8 collos érintőképernyős kijelzője mindent megjelenít, amire kíváncsiak vagyunk, érintésre jól reagál, nem túl érzékeny és kellően gyors. Összekapcsolódik mobilunkkal, ha kell, és valós idejű információkkal frissíti például a navigációt. A figyelmesség az induktív telefontöltőben csúcsosodik ki, ez sem maradhatott ki az új Niróból. Akárhová nézünk, nem kell szégyenkeznünk, a Niro eleget tud, és amit tud, jól csinálja. Érdekesség, hogy Eco módban egy pixelekből összerakott szép zöld fát nevelgetünk a kijelzőn, ha azonban ólomlábra váltunk, a zöld lombkorona összezsugorodik, és sok kilométer óvatos vezetéssel lehet csak megint kinöveszteni.

Sajnos a navigáció nem képes módosítani, vagy jelezni a hajtásláncnak a közelgő útviszonyokat, emelkedőket vagy kereszteződést, erre ebben a kategóriában azért még pár évet várnunk kell, a sávelhagyás-figyelmeztetés is csak egészen jól felfestett sávoknál működik, de ne keseregjünk, láttunk már rosszabb rendszert.

A hajtás egy 1,6-os szívómotorból, valamint a hatfokozatú duplakuplungos váltó és a motor közé ékelt villanymotorból áll. Atkinson ciklusban üzemel a szívó, direkt befecskendezéses négyhengeres, ami a villanymotorral együtt 141 lóerőt ad le. Az adatok önmagukban nem mondanak sokat, érezzük, hogy nem nyerünk gyorsulási versenyeket a Niróval, az összkép mégis nagyon jó. Az autó különböző alternatív anyagok használata miatt, valamint a karosszéria hibrid célirányos tervezése miatt csak 1500 kg, ami nagyon kevés a mérethez és az üzemmódhoz képest. További bravúr, hogy a magas építés és nagy homlokfelület ellenére a légellenállási alaktényezője mindössze 0,29.

A Niróval kellemes autózni, ráadásul a váltó nem az állandóan bégető CVT, ahol a haladási sebesség és a motorfordulat köszönő viszonyban sincs, hanem egy derék hatfokozatú duplakuplungos. Nincs 7-8 gangos bravúr, de nem is kell, mert az elektromotor szépen kiköszörüli a nem túl nagy benzines gyengéit, és ahol tud, segít. Jól sikerült az összehangolás, mert állóhelyből jól mozdul a Niro, indulásnál a villany is beletol, és jobbnak érződik, mint a gyári 11 másodperces adata. Amikor meg nem kell a sok erő, hanem arra használjuk, amire készült, jól sáfárkodik a benzinnel.

Ha óvatosak vagyunk, vegyesben lent tudunk maradni 5 liter alatt, de az 5-6 liter a kicsit nehezebb lábúaknak is teljesíthető. Mindezt úgy, hogy igazi autóhangja van, és nem kell a CVT vonyítását hallani. Egyébként az utastér itt is jól szigetelt, motorzaj alig van, kis szélzaj, kis gördülési zaj, de minden halk. Nem tud tiszta elektromos üzemet, nem iktathatjuk ki a belsőégésű motort, zöld rendszámot sem kaphat, mégis nagyon életképes hibrid a Kia Niro. Úgy kell rá tekinteni, mint egy kis fogyasztású benzinesre, ami a fogyasztásához képest azért jól megy és teljesen autószerű. Csak a fordulatszámmérő helyett fixre beépített teljesítmény mérő árulja el, hogy nem egy sima benzinessel autózunk.

Kérdés, hogy a hibrid üzemmel meg tudjuk-e spórolni azt a felárat, amit a Niro esetében ki kell fizetnünk, például összehasonlítva a kicsit nagyobb Sportage-dzsel. A Niro alapáron 6,9 milliótól indul, ami több mint egymillióval magasabb, mint a Sportage alapára. Biztos vannak helyzetek, amikor kiadja, de általában szerintem nem. Pedig a Niro nem rossz választás: ha a hibrid kompakt SUV kategóriát nézzük, az ára is vonzó. Még vonzóbb, ha gazdagon felextrázzuk, mert a tesztautó a 8 collos érintőképernyővel, szellőztetett, fűtött bőrülésekkel, parkolóautomatával és még sok egyébbel befért 10 millió alá. Hibridként, ilyen felszereléssel ezt jelenleg senki sem tudja.