Mazda CX-3 CD105 AWD AT Revolution Top - 2015.

A nők szeretik azt gondolni, hogy egy autó/férfi/stb. olyan, mint ahogy kinéz. A CX-3-as ez alapján tényleg a világ egyik legjobb kocsija lehetne. Igaz, az orra kicsit nagyobb annál, mint amit a folytatáshoz tökéletesen arányosnak tartana az ember, az utastere alapján ugyanis ez egy kisautó, csak épp magas.

De nemcsak a formatervezésre gyúrtak rá, ez a latinoknak sem okozott gondot sosem. A Mazda kitalálta a Kodo-dizájn mellé a Skyactiv-technológiát is, amitől a kocsik nem nehezek, mint a sár, gazdaságosan gyárthatók, a motorok meg valahogy annak ellenére takarékosak, hogy egész jól mennek.

Mindezzel a nyomulással a Mazda nem igázta le a világot, ahhoz nem elég olcsó, de aki megveszi, az úgy érzi, hogy többet is kap a pénzéért. Vagyis megvan az egyensúly, és ahogy végiggondolom, a Mazda 6 megjelenése óta nem jött ki olyan modell a márkától, ami ne tetszett volna. Nyilván mindennek vannak apró hátrányai, de alapvető dolgokban nem tévedett a Mazda.

Egészen mostanáig.

A nők ugyanis túl engedékenyek az autógyárakkal szemben, azt kell mondjam. Például nem várják el, hogy rendes vezetőülés legyen az autóban. Eleve ortopéd módon kell ülni magas sarkúban, ami nem probléma, de az már sokkal nagyobb a baj, ha nem ortopéd módon nagyon nehéz beállítani az ülést. És hát a CX-3-é ilyen: nem vagyok egy szumóbirkózó, de a nyolcvan kilómat egyszerűen nem tudja megtartani a rövid ülőlap, mert valahol a közepén lehet benne egy merevítés, és mögötte már  nagyon puha. A háttámla derékban szinte egyenes, nem tart semmit, de úgy kőművesdekoltázs-magasságban dudororodik, hogy még rosszabb legyen. Az első ülés úgy tűnik, kizárólag a 60-65 kilónál nem nehezebb, vékony csajokat célozza, ami egy üléstől nem szép dolog. Az is fura, hogy a kormány nem állítható tengelyirányban, bár nekem nem hiányzott. UPDATE: állítható, de akkora erővel, amit nem feltételeztem.

A belső formaterv is rendben van, a Revolution Top kivitel az ember arcába tolt bőrökkel a műszerfalán elég jól eltereli a figyelmet arról, hogy maga a műszerfal kemény, de már mondtam: kisautó. Szép a varrott fehér bőr a szerelvényfalon, a Mazda tudja, hogyan kell egyenesen megvarrni ezt, és mivel a varrás kétsoros, azt is tudja, hogyan kell párhuzamosan csinálni. (Ez nem evidens ám.) Itt-ott kis karbonutánzatok, de nincs túltolva a téma, a középkonzol oldalán meg kis bőrös párnázat, hogy ne vágja az alsó lábszárat – ezen szinte meghatódtam.

Persze, kicsi. Hátul meredek támlák, de legalább stabilabban áll a gyerekülés – saccra a kamaszkorig kompatibilis a gyerekekkel a CX-3. A csomagtartó is picike első ránézésre, és amikor már észrevettük, hogy a padló alatt van egy rekesz, akkor is (így együtt 350 l). Műfaji sajátosság, hogy magasra kell pakolni a cuccot, bár itt még az átlagnál is nagyobbat kell emelni, de hát amúgy sem fér be sok, nem fog senki sem megszakadni. A forma alapján sokkal nagyobb ötödik ajtót sejt az ember, vicces, hogy aztán csak egy kis fedélnyi felület nyílik fel. Az is benne van a kalapban, hogy az utasajtók ronda hanggal csukódnak, csak hogy érezzük: ez nem egy Mazda 6-os.

A csúcskivitelt jól megtömték infoténmenttel, vagyis a tekerőgombos-képernyős-digitális rádiós cucc került bele, navival súlyosbítva. Ez viszonylag kezelhető, bár néhány ó-csehszlovák szótöredék előkerül, ha szétnézünk a sok menüpont között. Például a fogyasztási grafikonoknál nem értem, mi az a „Desta Vez”, de a „Üa.-gazd. (jelen meghajtás)” című grafikonról is csak sejtem, mi akar lenni. Erre még azt sem lehet mondani, hogy véletlenül idekeveredett a mandarin nyelvű menüből.

Ami a motort és a váltót illeti, megint megkapjuk a Skyactiv izét, ami esetünkben egy kiváló 1,5 literes dízelmotort és egy hatgangos automata váltót jelent. Azt meg kell szokni, hogy a gázadáshoz képest vagy egy másodperc, míg elindul, plusz a stop-start késedelme. De a motor elég ehhez a bódéhoz, még az automata váltóval is, ez jól pakolja a fokozatokat. Ha fékezek, akkor visszagangol, szinte rákészül arra, amit pár autógyárnál nem hajlandóak felfogni: a lassításokat többnyire gyorsítás követi. A CX-ben nem kell sportprogramokkal bőgetnie a motort az embernek, mondjuk ki: az automata programja úgy jó, ahogy van. A motor hangja már kevésbé, mindaddig a dízelhangot hallgatjuk, míg a menetzaj el nem nyomja az autópályán, a CX-3 így nem egy csendes kocsi.

Van sávelhagyás-figyelmeztetés is, a hangszórókból berreg (a kormányt nem bizgerálja) és eléggé hatékonyan neveli az embert indexelésre. Nagyon jó a keresztirányú forgalomra figyelmeztető cucc is, amikor az ember tolat ki az utcára, és nem látja, mi jön. A Mazda ellenőrzőjébe bevésnék egy piros pontot a radaros tempomatért, mert én még nem ültem olyan kocsiban, amivel ennyire normális követési távolságot lehet beállítani: ez azt jelenti, hogy nem cövekel le fél kilométerre a másik autó mögött, sőt. Száztíznél szűk 50 méteres követési távolság is beállítható, amihez persze nemcsak az kell, hogy bátor mérnökök és jó ügyvédek hada álljon a Mazda háta mögött, hanem az is, hogy egy elég gyors felfogású és működésű elektronika fékezzen, ha kell. A CX-3 az első olyan kocsi, aminél nem éreztem úgy, hogy jobb lenne a radar nélkül, elég a sima tempomat.

Ami meglepett, az a fogyasztása. Azért a 18-as kerekeket tekerni kell, ott az automata váltó, cipeljük az összkerékhajtást is, relatíve magas is a bódé, ehhez képest a 6,5-es átlag nagyon rendben van. Meg az is, hogy valóban ennyi, a számítógép és a tankolás is ennyit mutat.

Tényleg azt mondanám, hogy tök jó kocsi, ha nem bénázzák el ennyire a futóművét. Az ember Budapesten szinte örül a terepjárást imitáló autóknak, mert arra számít, hogy a remek utak egyenetlenségein röhögve fog menni. Hát ez nem.

Pedig sima úton több, mint meggyőző, valószínűleg ez vezette meg Csikós kollégánkat a nemzetközi bemutatón, aki valahol nem Magyarországon vezette valami nagyon sima úton, a nemzetközi bemutatón. A 18-as kerekek kapaszkodnak, a kormányzás kifejezetten jó, nem is billeg, tényleg könnyű hozzágondolni, hogy máshol is ilyen. Aztán az ember végigmegy a Róbert Károly körúton, és rádöbben, hogy itt valami nagyon nem stimmel.

Amikor befelé rugózik a kerék, nagyot döccen, kirugózáskor viszont olyan, mintha 400 ezret futott lengéscsillapítói lennének, és a futómű csillapítás híján simán le akarná dobni magáról a bódét. Bármilyen normál személyautó röhögve elmegy ott, ahol a CX-3 vezetője rémülten fékez, mert úgy érzi, hogy hetvennél lerepül az útról. A Nissan Almera II óta nem láttam ehhez fogható futóművet, ami egy fekvőrendőrről lefelé jövet kirúg a levegőbe, mint egy megkergült marha a hátsó lábaival, mert a futómű nem tudja az úton tartani a gigantikus kerekeket. Tényleg csak a határolás tartja a helyén a csatolt lengőkaros hátsó hidat.

Bosszant, mert nem ehhez szoktunk a Mazdától. És ha már szóba került a Juke, lehet, hogy a belsejében a minőségi összkép nem különb egy vízibicikliénél, meg a formája is kretén, de a Nissan nem felejtett el futóművet hangolni. Ahogy az összes többi kis SUV gyártója sem. Nem tudom, mi ennek az oka, de nem is érdekel: sajnos a Mazda CX-3 csak majdnem jó. Nem az zavar, hogy a szép felszín ellenére itt-ott kilóg a lóláb, még tán az ülést is meg tudnám bocsátani neki, de ezt a futóműhangolást nem. Pláne 8,3 millióért.

Mivel a terepjárós használat amúgy sem szempont, tartok tőle, hogy egy sima, fronthajtásos, benzines 120 lovas CX-3 a maga kis 16-os kerekeivel, olcsóbb Challenge vagy Attraction kivitelben (5,5-6 millióért) jobb esélyekkel indulhat harcba a magyar utakkal,  de amikor sokat költünk rá, ugyanannyiért egy minden porcikájában jobb Mazda 3, de nyolc milla fölött már Mazda 6 lehetne az ember pénzéből, – még ha ezek nem is néznek ki terepjárónak. Szóval várom a faceliftet.