Használtteszt: BMW 320d touring - 2004.

Ha van bő másfél milliója, két dolog tarthatja vissza Önt egy 320d azonnali megvásárlásától: az imidzs és a félelem. A ki tudja, milyen okból Derrick 3-asnak becézett, 1998 és 2006 között gyártott E46-ost ugyanis mostanában utolérte a 3-as kór, eljutott a legszégyenletesebb és egyben legfeltűnőbb BMW-s táborhoz, ahol a kopasz, kigyúrt mellett a giganapszemüveges, tornacipős is megtalálható. Kevesen szeretnék, ha ezzel a közösséggel azonosítanák.

A félelmet pedig nem is kell magyarázni. Az óvodás is tudja, hogy BMW-t tartani nem filléres mulatság, bárhogy is nyugtatnak atyáskodóan, vállveregetve a BMW-sek, hogy hegyekben áll az olcsó bontott a hátsó kertekben, az F Astra igazi pénztemető ehhez képest. Minden típusnál vannak jellemző hibák, és bármennyire is jó autó az E46-os, általában ugyanazok a dolgok mennek tönkre mindegyikben, ezért nem mindig járható út az olcsó bontott. No meg ami keresett, annak felmegy az ára.

De mielőtt belemennénk, mik lehetnek a 320d-k buktatói, nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy mennyire kívánatos egy dög. Kissé esetlen elődei után 1998-ban végre kihozott a BMW egy olyan 3-ast, amiből jól nézett ki, és nem mellesleg már használható is volt a kombi. A szedán se kutya, sokan a legszebb 3-asként emlegetik, de most egy touringot hoztunk el Csontitól, mert az tényleg egy Jolly Joker.

Próbálom megúszni az ömlengést, de nehéz lesz. Talán csak azért szomorkodnék egy sort, hogy nem a 2002-es fészlift előtti modell, mert az nekem még jobban tetszik. Sokat nem változtattak az ábrázatán, én egyedül az első lámpatestről tudom megkülönböztetni őket: ennek felfelé ível az indexe és lágyabb mandulaformája van, míg a régi szigorúbb, és lefelé fittyed az irányjelző. Sok más apróság is van persze, de ez talán a legegyértelműbb.

A touring kombisága ellenére klasszikus BMW. Nem fogja megrengetni a világ legszebb kombija, a 159-es Alfa trónját, de kimért németességével együtt vonzó, egységes forma. Senkit nem ijeszt el, senkit nem taszít, hiszen csak egy kemencében kissé megolvadt, gömbölyített BMW, közepesen bárgyú pofával. Aki ennél vadabbat szeretne, tehet rá eggyel vagy kettővel nagyobb felnit, de ezekkel a gyári 16-osokkal is éppen elég sikkes, és legalább nem rázza ki a veseköveinket.

Most olvastam vissza Winkler 318d tesztjét tizenkét évvel ezelőttről, amelyben a negyedik bekezdés úgy kezdődik, hogy belül ez a legcsúnyább BMW. Itt is látszik, mennyire másképp látja az ember ugyanazt egy új, tízmilliós autóban, mint egy másfél milliós használtban. A rózsaszínes beütésű bézstől, ami az akkori 318d-ben volt, mondjuk én is kiütést kapok, de ez a szürke így ahogy van, elmegy. Ez is egy tisztességes, régi vágású BMW-dizájn, ahogy a külső is. Különösebb izgalmat nem fog kiváltani, de minden a helyén van, a formák passzolnak egymáshoz, a minőséggel sincs baj. Egyedül a váltókar mellé tett ablakemelő kapcsoló mosolyogtatja meg az embert, de ezt nyilván meg lehet szokni pár nap alatt.

Az acélkék-metál autó különlegessége a gyári navigációs rendszer. Különösen bizarr látvány a kazettanyílás mellett - nem tudom elképzelni, hogy 2004-ben ez még időszerű volt. A navigáció a maga kábé 200x50 narancssárga pixelével is nyilván csak a haverok szórakoztatására jó ma már, de becsületére legyen mondva, hogy bár Magyarország nem volt benne, félperces nyomkodás után megmutatta, mint Toldi Miklós, milyen irányban keressük Pozsonyt.

Aki ilyet rendelt a BMW-jébe 2004-ben, nem fukarkodott az extrákkal. Van ám ebben a 3-asban még ülésfűtés és tempomat, no meg természetesen digitklíma is - nekem csak egy sibeda hiányzana, ahogy a nepperek mondják. Külön nyitható a csomagtérajtó ablaküvege, mint minden korabeli kombi BMW-nek, ami jópofa, bár igazi hasznát sosem sikerült felfedeznem.

Csontiék árverésről hozták el az autót, állítólag hitelből visszavett darab, de ennél többet nem tudni az előéletéről. Lelakottsági foka mérsékelt, de újszerű állapotra már nemigen lehetne visszahozni. Kívülről tízéves korát pont hitelesen adja, két-három erősebb karccal, horpadással, meg két csúnyán lemattult fényszóróval. Talán nem feltételezünk merészet, ha a rendszámból kiindulva 2007-es importra gyanakszunk - addig talán egy-két német vagy osztrák tulaj nyűtte a 320d-t, majd itthon kicsit mostohább sors várt rá.

Német eredetre utal legalábbis a kezelési útmutatóba ragasztott post-it könyvjelző, vékonyfilces Lautstärke Navigation felirattal. Ha mondjuk ilyen korú és értékű autóra ácsingóznék, biztos lekérdezném a szerviztörténetét, abból pedig sok minden kiderül.

A beltér állapotáról pedig az derül ki, hogy ezt a 320d-t már utolérte a cuccolós tulajdonosi kör. Az első üléstámla kemény hátsó védőborítását már felsértette valami, és a még oly szépen kitakarított csomagtartón is látszik, hogy sokat volt lehajtva a hátsó ülés. Mondjuk fér is bele bőven, nem véletlenül írtam, hogy ez már egy rendesen kombinak használható touring. A sofőrszék kicsit foltos, ez lehúzza a beltér egyébként elfogadható állapotát. Egy profi kárpittisztítás talán kihozza - a BMW belseje szemmel láthatóan nem kapott mostanában autókozmetikusi kezelést.

Szóval a 320d egy roppant praktikus, szép kis BMW, és ezzel az állapottal még meg is lehet barátkozni. Hogy mire számíthat az E46-ra vágyó, kiderül a túloldalon.