Renault Captur Intens 0.9 TCe - 2013.

Japánban, a Tokiói Autószalonon hallottam Carlos Ghosn-t, a Renault-Nissan csoport nagyfőnökét beszélni a fiatalok kontra autók témáról. Mostanában ugye az a nagy okosmondás, hogy a fiatalokat nem érdeklik az autók, ezért tenni kell valamit, különben kihalnak az autóvásárlók. Ghosn a kesergés és a szociológiai tanulmányok helyett a legkézenfekvőbb megoldással hozakodott elő: olyan autókat kell gyártani, amelyek felkeltik a fiatalok érdeklődését.

Igaz, Ghosn ezt az óriási bölcsességet a kétségtelenül zseniális IDx-ekkel kapcsolatban sütötte el, de nekem az az érzésem, ezzel a Capturrel is már a fiataloknak akarnak imponálni. Sajnos kezdek kinőni ebből a korosztályból, úgyhogy lehet, hogy nem értem a lényeget, viszont azt tudom, hogy ez a kísérlet már sokszor félrecsúszott. Nem is kell messzire menni, elég megnézni a konszerntestvér Juke-ját. Érdemes, mert pont ugyanez a kategória, legalább ugyanilyen bohókás, és már látjuk, hogy kik veszik: nyugdíjasok.

Lehet, hogy a globális piacon kicsit más az összetétel, de nálunk ez a helyzet, az emberek ugyanis nem feltétlenül úgy választják ki autóikat, ahogy azt a két statisztameló között egy fókuszcsoportozást is bevállaló ráérős egyetemisták által kitöltött kérdőíveket kiértékelő tudósok elképzelik.

Ez a magas kisautó kategória mindenesetre telibe találja a nagymamák és nagypapák igényeit: könnyű a ki- és beszállás, nem túl nagy, és viszonylag takarékos. Hogy kicsit furán fest, mint a Juke, vagy ilyen dimbes-dombos, mint a Captur, hótmindegy. A fácsét nem biztos, hogy sokszor bekapcsolják majd a műszerfalba épített kistévén, de a visszagurulásgátló garantáltan jól jön majd. Nagymutter mondjuk nem valószínű, hogy örülni fog a fiókos kesztyűtartónak. Én sem örültem, mert félig kihúzott állapotban a térdünkbe ütközik, és nem lehet rendesen belelátni. Nem kell mindig erőltetni a funky-t.

De most már nincs mit tenni, valaki kitalálta a leggyakrabban crossovernek csúfolt kompakt SUV-nál is kisebb, apró bohócterepjáró kategóriát, azóta mindenki úgy érzi, kötelező ilyet is gyártani. Az Opel Mokka és a Chevrolet Trax a másik páros, és biztos vagyok benne, lesz még ilyen bőven. Hogy minek, ne kérdezzék. Divat. Egy kompakt sokkal normálisabb autó, egy kombi sokkal praktikusabb, aki pedig a magas üléspozíciót kedveli, jobban jár egy hasonló méretű kis egyterűvel. Terepezni, ezzel? Ne vicceljünk. A fotózás helyszínén, egy buckás mezőn majdnem elakadtam. Átlagos földúton meg bármi elmegy.

A Renault is egyértelműen divatmobilnak gondolja a Capturt, ezért elhozta a pórnépnek a prémium szegmens egy szeletkéjét: a személyre szabhatóságot. Túlzásba nem estek, de jópofa matricákat, színes felniket és tarka huzatokat, sőt, a prémiumság Csomolungmáját, fehér tetőt is lehet rendelni a kis vakarcshoz. Hogy ezek mellett a műanyagra fémgőzölt krómhatású csillogás, és a zongoralakk mennyire emeli prémiumi magasságokba a Capturt, mindenki döntse el maga, de a beltér láttán elég egyöntetű volt a szerkesztőség véleménye: gagyi, de vicces.

Pozőrautó a Captur, de külső szemlélődőként szívesen megbocsátjuk neki. Van a megjelenésében egy jókora dózis tanulmányautósság, az oldalára vagányan felhúzott fekete műanyag sávba pedig még egy krómcsíkot is belefuttattak, hogy jelezzék, nem komolyak a terepes ambíciók. Mint egy katonai rejtőmintás feszülős póló, pár strasszal. Az utcaképet mindenképpen feldobja, én legalábbis szívesen nézegettem.

Mondanám, hogy ez a metálnarancssárga is sakál, retró és futuró egyben, csak az a baj, hogy az előző Captur, ami nálunk járt, pont ugyanerre a színre volt fújva, ami némi fantáziátlanságról tanúskodik. Tudom, ez a legújabb trend, hogy minden autónak megvan a generálszíne, amit a bemutatón, az óriásplakátokon, a tévészpotokban meg a tesztautóknál is nyomnak. Szerintem unalmas, az embernek az a benyomása, hogy egyetlen színben gyártják a típust, mint a T Fordot. Megnéztem volna a Capturt például jégkékben is.

A kabinba a vad narancssárgával erős kontrasztban szürke csomagot tették a kis benzinmotoros autóba, ami kicsit fád. A dízel Captur, amellyel Winkler szerelembe esett, belül is narancssárgás volt, ami pont annyi különbséget tesz, hogy elsiklunk az egyszerű anyagok és lavórszerű kidolgozás felett, mert a jópofa dizájn elviszi a szemet. De így szürkében elég dácsiás az összhatás. Nem, a zongoralakk már nem segít.

A kicsit vacak minőségérzetet szerencsére hatékonyan tompítja, hogy a legfontosabb kezelőszervek parádésan vannak elrendezve. A Renault-nál ismerik az érintőképernyős korszak aranyszabályát: a klímát ki kell venni a menüből, és gombokat adni neki. Minden mást lehet tapizni, ez így tökéletes. Lehet antik a kormányoszlopra növesztett hangerőállító, én azzal is teljesen ki vagyok békülve.

Aki viszont a kézifékkar mellé tette a tempomat kapcsolóját, olyan mélységbe, ahol egy olajfúró torony hegye is kicsorbulna már, annak bevésnék egy karót az ellenőrzőjébe. Autópályán nem jó ötlet a két ülés között matatni. Pláne, hogy egy ugyanilyen méretű vakkapcsoló van sokkal exponáltabb helyen, a műszerfal bal partján is, amit sokkal könnyebb elérni. Ha capturös lennék, átdrótoznám, az tuti.

Ennyit a statikus elemzésből, a következő oldalon fejünkre borítjuk a jeges vizes vödröt.