Nagyon jó. Egyetlen hibája, hogy csak nyomokban emlékeztet azokra a modellekre, amelyek a BMW-t naggyá tették.

Sokak szerint a BMW sportos imázsát az 1972-ben megjelent E9-es sorozat 3.0 CSL változatának köszönheti. Ez egy leicht (könnyű) változat volt az 1968-ban megjelent kétajtós sorozatból. Nem csak marketingelnevezés, valóban könnyített, versenyhomológ modell, amely csak korlátozott darabszámban volt elérhető. Aztán a 02-es kimondottan sportosra sikeredett a rövid tengelytávval, nagyon erős motorokkal. Az E21-es kiscápa pedig már hathengeres motorokkal is elérhető volt. Olyan dolgok voltak rendelhetők hozzá, mint sportfutómű 20 milliméteres ültetéssel, önzáró differenciálmű (sperrdifi), és sportülések. A középkonzol már ebben is kissé befordult a vezető felé, ergonomikus és sportos pozíciót adva a sofőrnek. A sportkormány három vékony küllős volt, hogy ha megindul a hátulja, és hirtelen kell csavarnunk, ne nyúljunk bele a küllőkbe. A sportkormány karimája kicsit távolabb került az indexkartól, hogy ne kapjunk bele, ha gyorsan gépészkedünk.
1978-at írtunk, a Mercedes W123-as sorozata alig kettő éves volt, teljesen más világot képviselve. Nekik is volt hathengeres motorjuk, de az autó teljesen más koncepció alapján készült. Kisebb Mercedes nem létezett. Az Audi 80-asához ekkor még nem lehetett, csak négyhengeres motorokat rendelni, Quattro változat sem volt belőle. Dízel BMW nem létezett. A dízelmotor akkori formájában nem volt összeegyeztethető a BMW imázsával.
Aztán eltelt harminc év, minden megváltozott. A dízelek teret nyertek, az eladási statisztikák élére ugrottak, az autózási szokások is megváltoztak. A gyártóknak a keresletre kellett reagálniuk, egymást figyelve elemezték a trendeket, ezeknek megfelelően gyártottak autókat. Az elemzések kimutatták, hogy nagyon kevés azok száma, akik sportos, könnyű autóra vágynak, ellenben a tömegek egy sportosságot sugárzó, ám kényelmes, nagy és gyors autóra vágynak. Kirakatsportosság kell, nem pályanapi köridő. A tömegeknek nagy mennyiségű autót lehet eladni, a kicsi, gyakran szerény anyagi eszközökkel rendelkező autóbuzikra nem lehet nyereséges vállalkozást alapozni.
Ezt véssük az agyunkba, amikor beleülünk az új ötös dízel BMW-be. Rohanjunk át gyorsan a számokon, hogy el tudjuk valahová helyezni ezt a turbódízel, kétliteres autót. A maximális teljesítménye 184 lóerő, a versenyhomológ 3.0 CSL-nek 206 lóerő volt. A dízel nyomatéka 380 Nm 1750-től 3800-ig, a versenyautó 286 Nm-t tudott 4200-on. A dízel végsebessége 234 km/h, a versenyautóé 220. A dízel gyorsulása százig 7,9, a könnyített, műanyag oldalablakos, hangszigetelés nélküli 3.0 CSL-nek 7,6 .
Nézzük végig a száraz adatokat még egyszer. Ez az 1705 kg-os, automata váltós, Luxury Line felszereltségű családi autó bizony megszorítja a legendás versenyautót, bekapcsolt légkondival, 13 hangszóróból, brilliáns minőségben szóló zenével. A menetdinamikai szabályzó úton tartja az autót, a kipörgésgátló megfékezi a bődületes nyomatékot, különben a hátsó kerekek füstbe borulnának egy durva elinduláskor, kikanyarodáskor.

Az autó háromezres fordulaton majdnem kétszázzal siklik süketszoba-szerű csendben, szélzajmentesen és a tesztfogyasztás átlaga 6,2 liter volt. Ha nem vezettem volna a Volvo új motorjait , azt mondanám, magasan legjobb kétliteres dízel. Az Audié már öregecskének tűnik emellett, pedig két éve még ütős volt. Szinte ezres fordulattól megindul, ezerötszáznál már igazán tol, és a hozzá tökéletesen illeszkedő 8 fokozatú automata Steptronic funkcióval jól ki is használja az alul ébredő nyomatékot. Egyenletesen, villanymotorszerűen tol, a dízelhang pedig ugyan jelen van, de soha nem zavaró, pláne, ha nem egy hathengeres benzinesből ülünk át. Az autó valószerűtlenül gyors, kis figyelmetlenség, kis elbambulás és hang nélkül megyünk 160-nal. A fék pont jó, a tömeggel kicsit megküzdenek a túl korán felszerelt téli gumik, de az autó stabil és biztonságos.

Átkozottul tökéletes Mercedes lett. Úgy is mondhatnánk, hogy ma az igazi Mercedes a BMW. Öröm a vezetés? Nem, nem kell vezetni, utazni kell benne. A 3.0 CSL-ben biztos öröm a vezetés, ahogy az E21-es kis cápában is. Itt nem kell semmi sportosságra számítani. A kormány középállásban kicsit buta, ami részben a ballonos téli gumiknak is köszönhető, a táj meg úgy suhan, mintha monitorokat néznénk az ablakok helyén. A motorhang távoli, elnyomott moraj, szinte nem hallható. Süllyedünk az ülésbe, a sebességmérő mutató egyenletesen kúszik felfelé, a fordulatszámmérő meg ugrálva, ahogy az automata hang és rántás nélkül teszi be a fokozatokat. Gyors és észrevétlen.
Eco pro módban, Efficient Dynamics üzemmódban az automata nehezen kapcsol vissza, a nagy nyomatékot takarékosan használhatjuk, nyugodtan, stresszmentesen utazhatunk. Lomhák ekkor sem leszünk, csak még unalmasabb az utazás. Legszívesebben hátra ülnénk.

Az oldalról ajánljuk
- Belsőség
Ilyen autók cirkáltak a 70-es években Magyarországon. Felismered mindet?Kvíz: Ismerd fel a 70-es évek autóit!
Lada, Trabant, Wartburg, meg ami még: ebben a kvízben bizonyíthatod, hogy minden autót ismersz, ami a 70-es években népszerű volt Magyarországon.
- Hírek
Meghalt Eddie Jordan, a Formula-1 egyik meghatározó alakja
A szakember, volt csapattulajdonos 76 évet élt.
- Hírek
500 milliárd jennel csökkenti villanyautó fejlesztési költségeit a Mazda, a rugalmasságra törekednek
A Mazda az elektrifikáció hajnalának nevezte a 2030-ig tartó időszakot.
- Hírek
Egy apró alkatrész megvámolása is leállíthatja az autógyártást
Csődcunamit hozhatnak Trump lépései.
- Hírek
Nagyobb a baj a németeknél, mint amekkorának látszik, de mégis jól jöhetnek ki belőle
Új ipari forradalomra van szükségük a németeknek.
- Hírek
Uniós vizsgálat indult a szegedi BYD-gyár miatt
Egyelőre nem tudni, mikor lesz vége. Rossz esetben a pénz visszafizetésére kötelezhetik Magyarországot.
- Hírek
Hiába passzol a név, V8 nélkül nem fogy a Charger
Nagyot nyesett az elektromos változat árán a Dodge.
- Hírek
F1: törölhetik a 2026-os motorszabályokat, 2028-tól jöhet a V10?
Állítólag a Forma-1 vezetőségében jelenleg is mérlegelnek több olyan forgatókönyvet, amik visszahoznák a sokak által hiányolt V10-es motorokat.
- Hírek
Veszélyes hibát idézett elő a Hyundai Ioniq 5 N legutóbbi visszahívása
A hiba állítólag egy visszahívés miatti javítás után jelen meg.
- Hírek
Így néz ki egy gigaáramkút: egyszerre 46 autót tölthetnek
Nagy vendéglő épült az áramra éhes elektromos autóknak, buszoknak és teherautóknak
- Hírek
Egy férfi azt hitte, hogy ellopták az autóját, pedig nem
A rendőrök segítségét kérte, akik hamar rájöttek, hogy mi a gond.
- Hírek
Hivatalos: utód nélkül szűnik meg a Mercedes egyik közismert típusa
A döntést Markus Schäfer, a Mercedes technológiai vezetője jelentette be.
- Sport
Az F1-es Kínai Nagydíj legnagyobb kérdései
Meg marad a McLaren tempóelőnye? Összeszedik magukat az újoncok? Magára talál a Ferrari?
- Közélet
Itt az autó! Csak nevet kellene adni neki
Körmönfontnak kell lennie annak, aki jó nevet akar adni egy autótípusnak
- Közélet
A helyszíni bírságot aláírni nem kell félnetek jó lesz
A bírságolás egyszerre legyen gyors, olcsó és jó. Kár, hogy ezekből csak kettőt választhatnak az autósok, amikor rájuk kerül a sor.
- Hírek
A Toyota csak olyat vesz fel a GR részlegre, aki nem normális - Kenshiki Fórum GR stand
A Kenshiki Fórumon bemutattak két új GR modellt és azt is elárulták, hogy éppen mi áll fejlesztés alatt.
- Hírek
Több milliárd forintnyi bírságot kerülnek ki az autósok New Yorkban olvashatatlan rendszámokkal
Van akinek csak szimplán koszos az autója, de a legtöbben szándékosan trükköznek a rendszámtáblákkal.
- Tesztek
Ha eddig szeretted ezt a Mazdát, ezután még jobban fogodMenetpróba: Mazda CX-60 – 2025.
Láthatóan alig, a lemezek alatt viszont rengeteg apróságban változott a CX-60, és ettől csak még jobban kéne.
- Hírek
Bezuhantak a Bentley eladásai, a COVID óta nem volt ilyen rossz a helyzet
Mindez annak tükrében különösen vészjósló, hogy Frank-Steffen Walliser CEO szerint az egy autóra jutó bevételük sosem volt még ilyen magas.
- Hírek
Rengeteg amerikai Tesla tulajdonos személyes adatait szivárogtatta ki egy weboldal
Bár az oldal egyfajta közösségépítő platformnak álcázza magát, valószínűleg az Elon Musk és a Tesla elleni fellépés egyik újabb eszközének szánják.
- Hírek
Annyit estek a Tesla részvényei, hogy már a SpaceX Elon Musk legértékesebb tulajdona
Kedden egyetlen nap alatt 5,4 százalékot esett a részvények árfolyama.
- Hírek
A Cybertruck elbújhat: eladó egy örült, kockás, kabrió buggy, dübörgő V8-cal
Nem hogy ilyen, de még csak hasonló jármű sincs másik.
- Hírek
Eladó az amerikai AMG alapítójának egykori autója
A különleges modell alapjait egy amúgy sem szerény 500 SEL adta.
- Hírek
Nagyot drágulhat a Teslák biztosítása, ha az emberek nem hagyják abba a rongálást Amerikában
Több társaság megtagadhatja a biztosítást, akkor a maradék pedig emelni fog.
