Akit vertek már át alaposabban reklámmal, tudhatja, hogy az akár szó jelenléte valamilyen csapdát rejteget, így az akár félórás töltési idő, az akár egy turbódízel kisautó árából is megvehető kitételek csak bizonyos körülmények között lehetségesek. Melyek általában vagy nem adottak, vagy hihetetlen beruházást igényelnek.


Mint minden villanyautó, a Renault Zoé is szinte vonzó, sőt. Az Év Autója zsűrinek rendezett teszten, a dániai Tannishusban kipróbálhattuk, és kiderült, hogy egészen jó. Eddig megszoktuk, hogy a villanyautókra úgy kell nézni, mint a falu Bolond Istókjára: kicsit szánalmas, de hát olcsó áramot zabál, bocsássunk meg neki.
Itt viszont kiderült, a Tannistestre elhozott mindhárom villanyautó jó a maga nemében, vagyis nem sok megbocsátani való akad, sem a Tesla Model S, sem a BMW i3 esetében. És ugyanez igaz a Renault Zoéra is, ha a helyén kezeljük.
De hol a helye? Hát persze, hogy a kiskocsik között.
Mint minden villanyautónál, szeretném az elején elhúzni a mézesmadzagot: képzeljék, a Zoé akksijába 22 kWh áram tuszkolható, tehát bő ezer forintból megtankolható, és ezzel hivatalosan elmegy valami kétszáz kilométert. Ha a gyár kicsit lódított, akkor százötvenet. Az én benzines kocsimmal ugyanez legalább négyszer ennyibe kerül, az biztos. De még egy ötliteres fogyasztású dízellel is a tripláját költi az ember gázolajra.
Más kérdés, hogy én azt a négyezer-párszáz forintot egy-két perc alatt belenyomom a tankba, addig a Renault harminc percet ígér. És itt az Egyes Számú Csapda, mert ehhez kell a 43 kilowattos gyorstöltő, amiből Magyarországon úgy nulla és egy közötti mennyiséget saccolok. És ez csak nyolcvan százalékos töltés, hisz a lítium-ion akkukat nem lehet száz százalékra gyorstölteni.

Ha az ember az otthoni konnektorból akar tankolni, és nincs bent ipari áram, inkább kilenc óra a reális. És közben nemigen mehet a szárítógép, meg a villanybojler – a villanyautóknak ezt a hibáját már ismerjük. Persze nekünk ez sokkal nagyobb gond, mint a franciáknak, ahol már 4700 töltőt építettek ki. A Zoé esetében ráadásul olyan ügyesen oldották meg a töltőt, hogy a kocsi szinte bármilyen forrásból tudja fogadni az áramot, mivel a szabályzó áramköröket beépítették a fedélzeti elektronikájába.
A franciák nem elsőáldozók ebben a műfajban, hiszen van már villany-Fluence, villany-Kangoo furgon, de az elektromos kotlókergetők kategóriájában is jelen vannak a Twizzyvel. Ám valójában a Zoé az, amelyik tényleg olyan autó, amit eleve elektromos hajtásúra terveztek.

Persze kényelmes lenne azt képzelni, hogy valójában egy villany-Clio; a hossza és a szélessége alapján akár lehetne is. Mégsem az, egyszerűen mert jóval magasabb: a teszten pont mellette parkolt a kis SUV-nak látszó Captur, és a Zoe szinte ugyanolyan magas, hivatalosan négy milliméter a különbség. A Zoénak mindössze ügyes a formája, ettől tűnik inkább kiskocsinak. A helyszíni renault-sok is határozottan állították, hogy nem Clio, tök más a platform, bár vannak közös elemek, például a futóműben. Viszont a Zoe utastere alatt végig akku van, méghozzá úgy, hogy alulról kiszerelhető legyen, és emiatt tényleg teljesen más a padlólemeze.

Hogy az akkus villanyautók jelene mennyire bizonytalan, az is jelzi, hogy az egyik, Tannishushoz közeli településen már be is zárt a Better Place állomás, amelyet a hasonló, alulról könnyen kiszerelhető akksik cserélgetésére találtak ki. Ezt Dániában élő olvasónktól, Vörös Gábortól tudtuk meg, aki le is fotózta a vadiúj, bezárt állomást. Pedig lenne benne ráció, egyszerűen mert így a kilenc órányi tankolás helyett elég egy kávészünet, és feltöltött akkucsomagot dobhatnának a kocsi alá. De nem dobnak.

Ja, és még nem is meséltem a legjobbat, a Zoé árát. Igaz, itt is kell marketinges csúsztatás, hogy kedvezőnek tűnjön. A franciáknál például az ember már 13 700 euróért (kb. 4,1 millió Ft) megkaphatja, de...
Lapozzon!

Az oldalról ajánljuk
- Hírek
Az autósok agyát is összehabarják Trump cikk-cakkos vámfenyegetései
Büntetővámok lesznek, csak nem tudni, kire vonatkoznak. E
- Égéstér
Laikus sztárvendég az Égéstérben!
Marosi Viktor hangját sokan ismerhetetitek a rádióból és a Laikus című YouTube-csatornájáról, de mi is meglepődtünk, amikor megtudtuk, egy kabrió E36-ost pátyolgat otthon. Ezúttal nem a Rádió Caféban, hanem az Égéstér stúdiójában beszélgetünk.
- Technika
Egy exeddel találkozni mindig nehézMűhelyPRN: Toyota Avensis T25 1,8 – 2006.
Ez a Toyota a használtpiac egyik biztosnak mondott választása, most kiderül, mennyire az ennyi év után.
- Tesztek
Eggyel bővült a felejthető Alfák soraTeszt: Alfa Romeo Junior Ibrida Speciale - 2025.
Van, aki vágyik Alfasudra, és biztos egy Arnát is őriznek valahol féltve. A Junior hibrid is lehet még valaki szerelme.
- Tesztek
Kamasuka még mindig őrzi a kincset
Ez a Mitsubishi nem a Renault-tól, hanem egyenesen Japánból jön, és modern plug-in hibrid hajtásával van is keresnivalója a piacon.
- Hírek
Emberszerű robotok melóznak a Mercedes egyik gyárában
Egyelőre úgy néz ki, hogy nem veszik el az emberek munkáját.
- Hírek
Az Audi már tervezi a következő sportautóját
Erről Gernot Döllner CEO beszélt a gyártó egy financiális rendezvényén.
- Belsőség
Ez nem utcai autó, gyerekek...
Volt szerencsém egy csak 250 példányban létező autót kipróbálni.
- Hírek
Annyira rossz volt a Haas Ausztráliában, hogy a csapatfőnök azt hitte, elromlott az autó
A csapat a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjon egyértelműen a leglassabbnak bizonyult.
- Hírek
Leállt egy kínai márka applikációja, a digitális kulcsosok nem jutottak be az autóikba
Ezért legyen nálad mindig a kocsikulcs.
- Hírek
Alig hisszük, hogy vezetés közben mivel múlatta az időt egy toyotás az autópályán
A rendőrök is meredeknek gondolták a produkciót, és félre is állították a sofőrt.
- Hírek
Videó: vonuló mentővel ütközött egy autó Budapesten
A mentő használta a megkülönböztető jelzést.
- Hírek
Döbbenetes és szomorú, hogy még mindig milyen sokan nem kötik be magukat a magyar utakon
Nagyszabású közlekedésbiztonsági ellenőrzést tartott a rendőrség, csatlakozva a ROADPOL által hirdetett akcióhoz.
- Hírek
Mennyivel kell menni egy félmilliós bírsághoz?
Jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
- Hírek
Teljesen új külsőt kap az új MG4
A második generáció külsőre egy teljesen új modell lett.
- Gumidoktor
Nem találok méretben megfelelő gumit a Hyundai-ra, eltérhetek a gyári mérettől?
A ritka Hyundai Velosterre ritka méretű gumi kell. Mehet rá keskenyebb vagy szélesebb is, vagy ragaszkodjak a gyári mérethez?
- Hírek
Tavaly minden harmadik új autót Kínában vásároltak meg
2024-ben világszerete összesen 74,6 millió autót gyártottak, ebből 23 milliót Kínában értékesítettek.
- Hírek
Teslákat rongáltak, 20 év börtön járhat érte
Terroristáknak minősítették a három elkövetőt, akik Molotov-koktéllal dobálóztak.
- Hírek
Még a BMW-t is meglepte, mekkora a kereslet a kombi M5-ös iránt
Erről Sylvia Neubauer, a BMW ügyfelekért, brandért és eladásokért felelős elnökhelyettese beszélt.
- Hírek
Még idén megérkezik Európába a BYD legolcsóbb villanyautója
Elég valószínű, hogy tízmillió forint alatt lesz.
- Hírek
Veszélyes lehet az összes Tesla Cybertruck, mindet visszahívják
Az egyik rozsdamentes acélpanel lerepülhet, ami életveszélyes sérüléseket okozhat.
