Használtteszt: Peugeot 406

A kulcs elfordítására valahol a távolban beindul egy selymesen járó benzines. Tényleg olyan érzés, mintha nem lenne hozzá sok közünk, és ezt a benyomást sajnos a gázpedál is erősíti. Közepesen tohonyán, nyúlós gumiszalag jelleggel reagál a taposásra – nem olyan vészes, mint egy korabeli Ford, de nem is túl élénk. Cserébe minimális brummogás hallatszik csak be a gépészetből, és a nyitott motorháztető fölött állva sem tűnik fel semmi rendellenes zörej a százezer körüli futásteljesítményű 1,8-as működésében.

Minden benne van, ha azt mondom, bőven elég a 116 lóerő ehhez a kasztnihoz. Nem csábít a száguldásra, de könnyedén elviszi a bódét, és közben nem kell folyamatosan gangolgatni. Ami azért is előny, mert a váltóval kicsit hosszú úton kell evezni. Pontosságával nincs sok baj, nem is akadozik, csak rá kell mozdulni könyökből, ha nem akarjuk kifordítani a csuklónkat. Apró ergonómiai hiányosság még, hogy a két irányban állítható kormányoszlopot nem lehet olyan közel húzni magunkhoz, amennyire jólesne az ellazult vezetéshez, de ezzel el is jutottunk a kritika végéhez. Vigyázat, innen dicshimnusz következik.

A 406-os ugyanis olyan könnyedséggel siklik, mintha nem is a budapesti flaszteren gurulnánk, hanem tisztított héliumban lebegnénk. Nyilván előnyére válik, hogy nem hízott el túlságosan – 1350 kiló körül van egy átlagos felszereltségű benzines –, de még ennél is súlytalanabbul mozog. A kormányzás és rugózás összjátékát olyan finoman eltalálták, hogy egy új autóból átülve is kimondottan üdének hat. Épp csak annyira feszesen támaszt, hogy jólessen egy hirtelen sávváltás a városban, de közben a durva kátyúkon, macskaköveken észrevétlenül ballag át. Ilyennek kellene lennie minden polgári autónak, amivel nem akarunk köridőket döntögetni a Nürburgringen. Ki gondolta volna, hogy a Xantia-platform hidrós futómű nélkül is ilyen jó?

Első pillanattól fogva otthon érezzük magunkat benne, és nem azon törjük a fejünket, mihez lehetne hasonlítani a kormány élettelenségét, a futómű kellemetlen zöngéit – mert erről szó sincs. A 406-os nagyon másképp veszi le a lábáról a sofőrt, mint egy BMW vagy Mercedes, de tagadhatatlanul megvan az egyedi ízvilága. Úgy kényeztet el a lágy, kifinomult harmóniájával, hogy nem kell megrémülni egy gyorsabb kanyarban sem attól, hogy most azonnal fejre állunk.

Talán a jól eltalált mérete a titok. Alig több négy és fél méternél, miközben legalább egy kategóriával nagyobb autók méltóságával halad, de azok nehézkessége nélkül. Belül pedig pont annyi a hely, ami mindenre elég. Elöl sem panaszkodhatunk, de meglepőbb a hátsó pad úrias komfortja. Magam mögött szinte keresztbe tehetem a lábam, ott van ugye az arasznyi széles kartámasz, és nem elhanyagolandó figyelmesség a teljes egészében elsüllyeszthető hátsó oldalablak sem.

Szedán létére osztottan dönthető a támla, így az amúgy sem kicsi, 430 literes csomagtartóból egészen hosszú tárgyakat is át lehet dugni az utastérbe. Ügyes a kis kallantyú is, amellyel a csomagtérből lehet kioldani a támla reteszelését. Alacsony peremen kell átemelni a bevásárlószatyrokat – mit mondhatnék még? Aki ennél többre vágyik, az a luxust hajszolja.

A rövid tesztút végére őszintén megkívántam a 406-ost. Nem mondom, hogy ezt a konkrét, benzines 1,8-ast, mert kicsit húzós árához képest volt benne elinduláskor egy kis kuplungremegés, meg gyorsításkor is cicergett valami a motorban, ami előrevetít egy szaftosabb vásárlás utáni szervizelést. Pozitívum viszont, hogy nagy valószínűséggel valóban annyit ment, amit az órája mutat. De feltehetően túlnyomórészt városban – erre utal a korai kuplungprobléma – így az újszerűnek ható beltér, úgy tűnik, jól bírja a strapát. A kasztni rozsdamentes, nagyobb törés nyomát sem lehet felfedezni, úgyhogy zsákbamacskának semmiképp nem nevezném.

Csakhogy egymillió környékén még kombik, dízelek is akadnak bőven, és nem feltétlenül csak leharcolt munkásautók. A régebbi, örvénykamrás turbódízelek sem rosszak, a HDi-k pedig valódi éhezőművészek: 2002-ben még az egy tankkal megtett legtöbb kilométer rekordját is megdöntötték vele Ausztráliában. Illik is az autó karakteréhez a dízelmotor, csak ma már nehéz két-háromszázezernél kevesebbet futottat találni.

Bátran merem ajánlani a 406-ost mindenkinek, aki ilyen méretű autót keres. Nem drágább a Mondeónál, Vectránál, a Passatokhoz képest pedig nevetséges az ára. Még ha nincs is igazi presztízsértéke, azért nem mutat rosszul a placcon. A Népítéletben is inkább bosszantó apróságokra panaszkodik az elégedetlen kisebbség, nagyrészt dicsérő beszámolókat lehet olvasni. Az örök igazság persze nála is érvényes: nem szabad a legaljából válogatni. De ettől a franciától nem kell rettegni.

Kapcsolódó blogposztunkban hozzászólhat!